Kormos Anett: „Optimistább vagyok, mint az átlag”

Ritkán ad interjút Kormos Anett, a kedvünkért mégis kivételt tett a hazai stand up műfaj első női képviselőjeként elhíresült humorista. Mielőtt a londoni magyarok kedvéért két nap múlva repülőgépre szállt, induló új beszélgetős műsoráról, aktuális munkáiról és a szólás szabadságáról mesélt.

Podcastsorozatot indít, az első beszélgetés hamarosan elérhető a világhálón. Megannyi podcastműsor vendégeként miért érezte úgy, hogy ön is belevág a divatos műfajba? 

Csak és kizárólag önző okok vezéreltek – ahogy most már a legtöbb esetben a saját vágyaimra igyekszem koncentrálni. Nagyon szeretem a podcast műfaját, de kezdem kicsit unni a hazai szereplőit. És nem azért, mert nem elég izgalmasak. Ez egy kis ország, ahol gyorsan körbeérnek a dolgok: ugyanazok az arcokat látom feltűnni meghívott vendégként, miközben rengeteg olyan, civilek által mesélt történetről tudok, amit szívesen megosztanék a nyilvánossággal. Az is motivált, hogy a saját Facebook-oldalamon tanúsított passzivitásom ellenére a követőim rendületlenül kitartanak mellettem. Miért ne kedvezzek nekik, magamnak azzal, hogy beszélgetek valakivel egy jót? Ha ez mások számára is izgalmas… de azzal is beérem, ha csak nekünk, vagy ha csak nekem lesz az. Mindenki lehet érdekes, ha jó beszélgetőtársat kap. Kettőnk közül hátha valamelyikünk az lesz.

Említette, hogy végre a saját vágyaira akar koncentrálni. Eddig nem mindig azt tette?

Mindenkinek vannak olyan feladatai, amit kevésbé érez a magáénak; én ezeket ma már igyekszem minimalizálni, ami bizony anyagi áldozatokkal is jár. A pénz nem kell mindenáron – nem szeretem annyira, hogy ez hajtson előre. Az érdekel, hogy adott területen újszerűt hozzak létre. Remélem, a podcast is ilyen lesz. Hozzá kell tennem, mivel márkaépítésben gyenge vagyok, ez a műsor a saját reklámfelületem is egyben: így próbálok kapcsolatban maradni a közönségemmel.

Kormos Anett korántsem csak humorista. Neve mögött rendszerint ott a felsorolás: író, forgatókönyvíró, dramaturg. Szakmáját tekintve minek tartja magát?

Polihisztornak, de ez persze csak vicc. Nagyon régen leszoktam arról, hogy saját magamat definiáljam. Ezt megteszi a közönség; ragasztják is rám szorgalmasan a címkéket, és talán ez az ő dolguk is, hiszen én elsősorban nekik vagyok. Nem panaszkodhatom, mert egészen előkelő helyet szánnak nekem (rajtuk kívül igen szűk ez a kör), és én ezt nagyon nagy becsben tarom.

Televíziós napi sorozat forgatókönyvírójaként is kipróbálta magát, mi volt a tanulság?

Kiváló csapattal dolgoztam együtt mindig, élveztem is, de ennyi volt. Szívesen írok, de tudomásul kellett vennem, hogy például egy napi sorozat olyan fokú alkalmazkodást kíván, ami az én alkotói habitusommal, szakmai elvárásaimmal egyszerűen nem összeegyeztethető.

Késő délelőtt, otthoni macskaetetés közben beszélgetünk.

Nincs napirendem, egyik rettenetes tulajdonságom, hogy a káosz uralja az életemet. Mindegyik napom más. Általában itthon írok, de van, hogy például egy forgatási helyszínen kell hozzáfognom. Mostanában egy Demjén dalaira építő zenés nagyjátékfilm, a Hogyan tudnék élni nélküled? forgatására járok, amelynek forgatókönyvét Goda Krisztával írtuk, rendezője pedig Orosz Dénes.

A nyilvánosság humoristaként ismeri leginkább. Önálló estjeivel külföldre is hívják, hamarosan Londonban lép fel. Mennyiben más a fogadtatás kint, mint itthon?

Inkább közönség- és nem helyszínfüggő ez, nincs két egyforma közönség. Mindig az adott fellépés közben kell felmérnem, meddig terjed a nézők tűréshatára, milyen témákra rezonálnak jól, és az ő igényeikhez kell igazodni. Akiben nincs meg a fejben szerkesztés és az improvizáció képessége, az könnyen elcsúszhat ezen a színpadon. 

Külföldön fellépni kiváltságnak számít a hazai stand uposok között?

A külföldi szereplés az én értelmezési tartományomban egy kicsit közelebb áll az úgynevezett haknizáshoz, ahol hozni kell a szerződésben meghatározott időtartamot, és a nézőből is kötelezően ki kell csavarni a térdcsapkodós röhögést. Ezért is megyek ritkán külföldre. Számomra az igazi szintugrást az jelenti, hogy itthon, egy általam kibérelt helyiségben, önerőből, minden külső támogatás nélkül telt házas előadásokat tarthatok. A siker a közönség érdeklődése.

Van, akinek az első fellépések előtt elpróbálja az önálló estjeit?

Amíg a Dumaszínház társulatához tartoztam, volt lehetőség az új anyagok lepróbálására, hiszen csak becsempésztem egy-egy új blokkot a fixek közé. Mivel azonban évek óta önállóan lépek fel, és a kiégés kockázatának elkerülése végett legfeljebb négyszer egy hónapban, nemigen van lehetőségem biztonsági játékra. De őszintén szólva, rám az adrenalin mindig is teljesítménynövelő hatással volt, szóval ezért is hálás vagyok a sorsnak.

Sokunk számára Kormos Anett a megtestesült kettősség: egy sikeresen szórakoztató színpadi ember, akinek nyilatkozatai zárkózottságot sugallnak.

Lehet, hogy ez nem is olyan ritka előadói attitűd. Szerintem sokan vagyunk, akik a színpadon jól működnek, nyitottnak tűnnek, de a privát életben ennek ellenkezői. Az is az alkotó ember sajátja, hogy ritkán érzi magát a mennyekben, helyette sokat vívódik, mit hogyan kellene jobban csinálnia. Mára elfogadtam, hogy az alkotói léthez az időnkénti tépelődés hozzátartozik. Talán fanyar a humorom, sokat ironizálok, de optimistább vagyok, mint az átlag. Bizakodom, van hitem az emberiségben, szeretem a közönséget, és azt érzem, kölcsönös tisztelettel vagyunk egymás felé… ha szabad ilyen nagy szavakat használnom.

Mi az, ami manapság foglalkoztatja a világból?

Egyre kevesebb olyan dolog éri el az ingerküszöbömet, ami miatt azt érzem, most szólni kell. Azt is óvatosabban teszem –  egyszerűen azért, mert mindent átható, rettenetes közéleti zavarodottság alakult ki a hazai társadalomban. Mindenki véleményt alkot, megmondja a magáét, amivel nincs is baj, de szerintem rossz irányba megy a tömeg. Leginkább akkor szólok hozzá egy témához, ha valami újat tudok azzal kapcsolatban közölni, és fontosnak tartom, hogy a nyilvánosság elé kerüljön.

Van ebben kockázat?

Igen, mást mondani, mint ami népszerű, mást mondani, mint amire könnyű rágyűlölködni, mást mondani, mint amit a tömeg skandál, mindig kockázatos, és mindig következményekkel jár. De el szoktam bírni.

Lányai 18, illetve 17 évesek. Korábban nem nézhették meg önt a színpadon, mára változott a véleménye?

A stand up nem gyerekeknek való, régen nem is engedtem nekik. De amikor az új műsorom színpadra került, már nagyok voltak; kérték, hadd nézhessék meg. Rólam szóló cikkekkel persze biztosan találkoztak, és olykor egy-egy készülő forgatókönyvemből is tartok felolvasást szegényeknek. Arra nem panaszkodtak még, hogy mutogatnának rájuk azért, mert az én lányaim. Saját lenyomatomat persze felfedezni vélem bennük, és ennek őszintén örülök, ők meg majd csak találnak egy jó pszichológust.

Névjegy: Kormos Anett humorista, író, újságíró 1981. november 22-én született Lengyeltótiban. A Magyar Televízió stand up comedy tehetségkutatójában fedezte fel Verebes István, majd Litkai Gergely a Dumaszínházhoz hívta, 2010-ben lépett fel először a Showder Klubban. Forgatókönyvíró, A nemzet aranyai című film dramaturgja. Önálló produkcióival itthon és külföldön is rendszeresen fellép. Budapesten él, két gyermek édesanyja.