Több mint 20 éve van a pályán Péter-Szabó Szilvia, aki a NOX együttes frontembereként vonult be a hazai köztudatba. Ugyan 13 évig a zenekar nem adott életjelet magáról, most a NOX történetének legnagyobb koncertjét hozza tető alá. Az énekesnő óriási várakozással és sok izgalommal készül a novemberi nagy napra, amikor is a Papp László Sportarénában több ezer ember előtt lép újra színpadra a NOX.
Miért éppen mostanra időzítették a gigakoncertet?
Sok-sok év tervezés után mostanra álltak össze úgy a csillagok, hogy ez a régi, nagy álmunk tényleg valóra válhasson. Jól jött ki a lépés, hiszen idén 20 éves jubileumát ünneplem a zenei pályafutásomnak, és ennek koronája lesz a koncert. Minden összeáll, minden jó körülöttem, úgyhogy boldogság van (nevet). Idén a 20 évre való tekintettel tavasztól szeptember végéig egyébként is sokat turnéztunk az országban. A november 27-i koncert is az elmúlt évek összegzése lesz, minden elhangzik, amit imád, szeret a közönség, de alapvetően az egyik legsikeresebb turnénk, a Ragyogás adja az egész produkció magvát. Ez lett a koncert kiindulópontja, és ezt díszítjük fel. Tényleg olyan koncertshow-ra készülünk, ami még nem volt a NOX történetében.
A NOX egyetlen koncert erejéig tér vissza, vagy lesz folytatás?
Most elsősorban az Aréna-koncertre összpontosítunk, hiszen ez minden szempontból hatalmas vállalás a részünkről, Tomi (Nagy Tamás, a NOX formáció másik frontembere, énekes, táncos – a szerk.) is nagyon régen állt utoljára színpadon. Sok tényezőn múlik, lesz-e folytatás.
Ugyanakkor még a koncert előtt egy új lemezzel is jelentkezik a zenekar. Milyen dalok kerülnek rá?
Fantasztikus lett az új lemez, olyan, amilyenre szerintem már régóta várt a közönség. Számomra olyan ez az időszak, mint egy tündérmese, egy valóra vált álom. Rengeteg munkával jár, de én nagyon hálás vagyok a Jóistennek, az égieknek, a mindenségnek, hogy sok-sok évnyi egyeztetés után sokunk álma a koncert formájában megvalósulhat.
A hétköznapok mégsem csak a koncert szervezéséről szólnak, hiszen műsorvezetőként is tevékenykedik.
Igen, ősztől visszatér a nyári szünetről az egyik kereskedelmi csatornán az a magazinműsor, amelynek én vagyok a műsorvezetője már egy éve. Mint minden édesanyának, nekem is megvannak az otthoni teendőim. Nagyon szeretek a kislányommal lenni. Azt is tervezem, hogy újrakezdem a festést, ami az utóbbi időben kicsit háttérbe szorult. Amíg a kislányom az óvodában játszik, én ezekre koncentrálok. Egyszóval nem unatkozom.
Ennyi elfoglaltság mellett a sportra marad ideje?
A színpad alapból nagy fokú állóképességet igényel. A NOX-koncert miatt mostanában nagyon sokat edzem, hiszen az a fajta színpadi lét, amit a NOX megkíván a sok koreografált, néptáncos elemmel, fokozott erőnlétet igényel.
Kislány kora óta tudja, hogy a színpad lesz az ön útja. A Szeged melletti Forráskúton cseperedett fel, majd a híres szentesi Horváth Mihály Gimnázium dráma tagozatán tanult. Két év után egy szegedi, egészen más profilú középiskolát választott, miért?
A szüleim nyomására jöttem el Szentesről: messze voltam tőlük, és kollégistaként kicsit sok volt a szabadság. Jobbnak látták, ha mindennap nyomon követik a sorsomat. Mindig nagyon szabad gondolkodású gyermek voltam, sok elvvel, és nehezen viseltem, ha keretek közé akartak szorítani.
A hazai könnyűzenei élet állócsillagaként, a NOX frontembereként váratlanul külföldre költözött. Évekig élt Ausztráliában, majd Angliában. Más emberként tért vissza?
Azért mentem el 2009 végén, mert akkoriban, amikor lejöttem a színpadról, néha úgy éreztem, nem adtam semmit a közönségnek, annyira össze voltam törve. Nem akartam becsapni senkit. Azt éreztem, ha vissza tudom szerezni a fényem, az erőm, ami a kezdetektől megvolt bennem, és amiért szerették az emberek a koncertjeinket, akkor visszatérek a színpadra. És ez megtörtént. Határozottabb személyiséget formált belőlem a kinti élet, ma már jobban ki tudok állni saját magamért. Ez nemcsak a munkára, hanem az egész életemre igaz. Régebben gyakran utólag morfondíroztam el azon, miért engedtem, hogy valaki olyan hangnemben beszéljen velem, ami nekem nem tetszik. Hála Istennek ez már nincs így. Kiállok magamért, a gondolataimért, az elveimért. Ez persze életkori sajátosság is.
Elgondolkodott azon, mi lenne, ha nem is költözne haza?
Nehéz kérdés ez, mert az embert a honvágy is húzza. Ausztráliában nem könnyű kint maradni bevándorlóként. Ezt mérlegelve Angliába mentem, onnan meg már egy lépés volt hazajönni. Időközben elindult a szólókarrierem, így nem volt kérdés a hazatérés, ami nagyon boldoggá tett.
A napokban töltötte be a 40. életévét. Fordulópont ez az életében?
Nem érzem annak, mert már jó ideje a helyére került az életem. Hálás vagyok a családomért, a páromért, akivel 9 éve élünk együtt boldogságban. Ez óriási kincs számomra, talán sosem szeretett még így senki, mint ő. A kislányunk érkezése pedig kerek egésszé tette a történetünket. Nem volt mindig ennyire szép az élet, 20 és 30 éves korom között rengeteg nehézséggel küzdöttem meg. Utólag úgy gondolom, ettől is több lettem, és sokat tanultam belőle.
Nagyon korán, félig gyerekfejjel vált népszerű énekesnővé. Fellépésről fellépésre járva kimaradt mindaz, ami a korosztályának megadatott. Volt alkalma bepótolni?
Ausztráliában igyekeztem lefaragni a hiányérzetemből. Ott csak magammal foglalkoztam. Rengeteg baráttal, sok bulival, élménnyel lettem gazdagabb. A világ minden pontjáról lettek barátaim, sokukkal ma is tartom a kapcsolatot. Az ő szemléletük is sokat adott a lényemhez. Megtanultam, ha picit pozitívabban állunk a világhoz, hegyeket lehet megmozgatni.
Ausztráliában szerződött modellként is dolgozott, a ruhatervezés sem áll öntől távol.
Nagyon szeretek ruhákat tervezni, az Aréna-koncertre elengedhettem a fantáziámat, ott is saját tervezésű ruhákban fogunk színpadra lépni, de az maradjon titok, hogy hány szett ruhát láthat majd a közönség.
Közösségi oldalán sokan kérdezik: más városokban is megrendezik a nagyszabású koncertet?
Egyelőre november 27-én van a fókusz. Advent első vasárnapjára esik az Aréna-buli. Bár véletlenül alakult így, úgy érzem, áldott az a nap, és olyan csoda fog megtörténni, amire nagyon régóta várunk. Kisgyermeki izgalommal készülünk rá Tomival, pedig több ezer koncert van már mögöttünk. Legfőképpen hálát érzek a koncertért.
Névjegy:
Péter-Szabó Szilvia, a NOX együttes énekesnője 1982. szeptember 9-én született, a Szeged melletti Forráskúton nőtt fel. 16 éves kora óta énekel, 20 éve a magyar népzenét modern elemekkel ötvöző NOX-ban, amellyel 2005-ben az Eurovíziós Dalfesztiválon hazánkat képviselte. Számos arany- és platinalemezt zsebeltek be. 2009-ben Szilvi külföldre költözött, ezért a zenekar működése szünetelt. 2013-ban az énekesnő hazatért, szólókarrierbe kezdett. Azóta több televíziós műsorban is szerepelt. 20 éves jubileumi turnékörútra indult idén, novemberben pedig hatalmas show-val születik újjá a NOX.
Bejelentkezés
Új fiók létrehozása