Léder László: „Férfias, ha egy férfi segítséget mer kérni”

Léder László: „Férfias, ha egy férfi segítséget mer kérni”

Léder László



A gyereknek két biológiai szülője van, de a mai társadalom az egyiket kikapcsolja: az apát – véli Léder László pszichológus, coach, az ismert Apa Akadémia megálmodója.
A modern társadalmak – köztük a magyar – közös jellemzője az apátlanság, amely ördögi kört teremtve roncsolja az újabb és újabb generációk mentális egészségét.


– Miért pont a pszichológiát választotta?

– Annak ellenére, hogy édesanyám is pszichológus, 19 éves koromig meg sem fordult a fejemben, hogy ezt a pályát válasszam. Humán beállítottságú vagyok, de ma sem tudom, hogyan született meg bennem az elhatározás. Egyébként világéletemben pilóta szerettem volna lenni, sokáig sportrepültem, és a nyíregyházi repülősképzésre félig-meddig fel is vettek. Ekkor torpantam meg: tényleg repülni akarok? Jól döntöttem, ma is a pszichológiát választanám, nagyon szeretem a szakmámat.


– Szervezetdiagnosztika, folyamatszervezés, mentálhigiénés támogatás, tréning és coaching – megannyi területen megtalálta a számítását. Szélesebb körben mégis az apák egyik legnagyobb támogatójaként vonult be a köztudatba. Az Apa Akadémia megálmodójaként évek óta előadásokat, workshopokat szervez szerte az országban. Hogyan találta meg a „téma”?

– Már az egyetemista éveim alatt is foglalkoztatott az apaság kérdése. Feltűnt, hogy a pszichológiából kimaradnak a férfiak és az apák. Édesapám gondoskodó személyisége számomra meghatározó volt, egyformán kötődtem szüleimhez. Nem értettem, a pszichológiában miért nincs szó apákról. A Magatartástudományi Intézetbe kerülve viszont Kopp Mária professzor asszony foglalkozott velük is. Ez nagy hatással volt rám. A nővérem gyerekei pedig már huszonéves koromban apapótlékként tekintettek rám. Nagy hatással volt rám Matthias Matussek Apátlan társadalom című könyve is. Közben a szervezetfejlesztésben dolgoztam, ahol számomra akkor jelent meg az apaság kérdése, amikor apává váltam. Megdöbbentett, hogy az apaság témakörét felhozva a férfi-női cégvezetők előtt, rég ki nem nyitott csapként dőlt belőlük a szó; izgalmasnak találtam. Azt mondom, a téma talált meg engem.


– Két kislány édesapjaként bevállalta, hogy a másodikkal hivatalosan is gyedre menjen. Az élet hozta így, vagy nem is akarta kihagyni a lehetőséget?

– Mivel a feleségem opera-énekesnő, az esti fellépések, a gyakori utazások miatt már az első kislánynál is számíthatott rám: etettem, pelenkáztam, vigyáztam rá. Nagyon meghatározó élmény volt számomra, és igazán mély kapcsolat alakult ki közöttünk. A másodikkal pedig hivatalosan is én maradtam otthon. Arra gondoltam, milyen jó lenne, ha ezt minél több apa megélhetné.


– Nagy kérdés, mindez hogyan valósítható meg más családokban. Összeegyeztethető-e az a sokrétű társadalmi elvárás, ami ma az apákra hárul: minden fronton helytállni.

– Óriási nyomást tapasztalok ez irányban a társadalom részéről, amely változásokat követel. Fel kell adni azt a 20. századi családmodellt, miszerint a gyerek érkezésével az apa GDP-t termel, a családmenedzsment pedig az anya feladata. Megváltozott a társadalmi igény, a fiatalok jó része már nem szeretne ilyen körülmények között családban élni. Vannak pozitív kezdeményezések. Pár éve megjelent a munkaerőpiacon a vállalati apatámogatás, a nekik szóló szülési szabadság, akár fél évre, elindult az állami apasági támogatás – tőlünk nyugatabbra. A kisgyerekes családok óriási nyomás alatt vannak, jogos igény a társadalmi szintű változtatás.


– Az Apa Akadémia hogyan segíti a magyar családokat?

– Igyekszem felkészíteni a fiatalokat a gyermek érkezésére, biztatom az apákat, éljenek a lehetőségekkel, vegyenek részt a gyereknevelésben. És ne vállalják túl magukat fiatalon: nem kell mindent addigra előteremteni, mire a gyerek megérkezik, inkább kapaszkodjanak össze az anyával, ez ilyenkor a legfontosabb. Munkaerőpiaci és állami támogatás nélkül ez itthon nagyon keveseknek fog sikerülni.


– Ön a szülés utáni depressziót az apákra is értelmezi.

– Mert valós jelenség, amit az elmúlt 20 év kutatásai is alátámasztanak – világviszonylatban. Ha anya depressziós lesz, az apa még inkább. Sokszor a férfiak úgy lesznek azok, hogy nem is tudnak róla, és a környezetük sem érti, mi a gond. Pedig ugyanannyi apát érint, mint anyát. Csak a társadalom nem így gondolkodik erről. A baba érkezésével nemcsak anya születik, hanem apa is, és erre készülni kell, de azt látom, ez mindkettőnél elmarad. 300 fiatal pár bevonásával készült, saját kutatásunkból kiderült, a még gyermektelen párok nagyon emancipált családmodellt képzelnek el, ahol mindenki kiveszi a részét a gyerek körüli feladatokból, az apa nagy fokú bevonásával. De a legtöbb pár a gyerek megszületésével visszacsúszik a hagyományos szerepekbe.


– Ez kivédhető?

– Szervezéssel igen. A gyermek egészséges mentális fejlődése érdekében nem elég, ha az apa hétvégente és este látja a kicsit. Sokszor kellene kettesben lenniük. A felkészítés éppen erről szól, tudatosítani, hogy a gyermekágy után a nő is dolgozhat részmunkaidőben, ha az apa többet vállal be az otthoni feladatokból. Olykor tudni kell nemet mondania az apának a munkahelyén. Lehet változtatni a régi berögződéseken, ha fejben is ez a cél.


– Csalódottak a nők, ha mégsem úgy mennek a dolgok, ahogy azt ők eltervezték?

– Igen, és a férfiak részéről is tapasztalom a tanácstalanságot, elbizonytalanodást. A közös gondolkodás a kulcsfogalom, máshogy nem is lehet felkészülni a váratlan nehézségekre, ami komoly konfliktusforrás. Ilyenkor jövök én, és kialakítunk egy újfajta életmódot. Az énidőt, a páridőt és a családidőt kell okosan beleszőni a hétköznapokba, minden párnál a saját életükre szabva. A párokat gyakran abban kell segíteni, hogy a szerepek újraalakuljanak, szemléletet váltsanak. Jó hír, hogy az esetek nagy részében ez megoldható.


– Nem lenne könnyebb, ha a párok a házimunkában szerzett rutinnal vágnának bele a házasságba?

– De igen. És meg is érkeztünk az apátlanság kérdéséhez: azokban a családokban, ahol apa nélkül nőnek fel a gyerekek, kényelmesebbek, mint az apával felnőttek, akik bizony több házimunkát kapnak. Sokaknak ismerős példa: amit az anya nehezen ér el a gyereknél, az az apának egykettőre sikerül. Szerintem az apának az is feladata, hogy ránevelje a gyerekét a munkára. Nem ördögtől való, de erre a szülőnek kell figyelnie. Ha az apa az elejétől kezdve sok időt tölt a gyerekével, könnyebben beindulnak az apai ösztönök, később is jól megértik egymást. Az az apa, aki keveset van otthon, stresszként éli meg a gyereksírást.


– Az anyák nem kapják fel a vizet az apai ösztön fontosságát hallva?

– Nem, inkább örülnek, hogy az Apa Akadémia apát ad nekik, azt mondják, ennél nagyobb segítséget nem is kaphatnának. Az apaság nem társadalmi szerep, amit tanulni kell, hanem ösztön.


– Hogyan neveljen az az elvált apa, akinek erre alig marad lehetősége?

– A mai válási rendszerünk nemzeti apátlanító rendszer, ami mindenkinek rossz, az egész családnak. És ehhez jön még az is, hogy nincsenek férfi pedagógusok, egyre több területről kikopnak. A megosztott gyermekfelügyelet híve vagyok, így fele-fele arányban gondoskodhatnak a gyerekről. Azok az apák, akiknek a kétheti láthatás marad, belecsúsznak a játszótárs szerepbe. Legyen vigasz, hogy a biztonságot nyújtó szeretet azonban az apa mellett tartja a gyereket.


– Gyakran említi a férfiak gyászát. Ezt is az elvált apához köthetjük?

– Részben igen. Másrészt a buta, macsó férfiképhez, aki nem sír, nem mutat érzelmeket. A férfikrízis gyakran elfojtódik, emiatt tele a világ elfojtott, instabil, hisztis férfiakkal is. Azt vallom, nagyon férfias dolog, ha egy férfi segítséget mer kérni. Ha a férfi kap ehhez egy jó példát, gyorsan tud váltani, reagálni. Egyébként az elmúlt években megsokasodott a segítséget kérő férfiak száma.


– A világjárvány miatt?

– Az biztos, hogy a pandémia inkább rontott a házasságokon, mint javított. De a karantén sok apát rávilágított, másként is lehet élni: egy ausztrál kutatásban a járvány után megkérdezett apák fele azt vallotta, szeretne változtatni, és többet lenni a gyerekével.


– Sok szülőn segít, de apaként olykor azért ön is tanácsra szorul?

– Igen, kérek tanácsot kollégától, baráttól. A hitelességre törekszem, ha igazságtalanul viselkedek, bocsánatot kérek a gyerekeimtől. Ezért nagyon hálásak.


Névjegy: Léder László 1970-ben született. Az ELTE-n, majd a Semmelweis Egyetemen szerzett diplomát.
Főbb területei – a szervezetfejlesztés, vezetőképzés, modern apaság kérdése – mellett személyes küldetésének tekinti az apátlanság társadalmi szintű mérséklését. Az Apa Akadémia alapítójaként előadásokkal, workshopokkal segíti a házaspárokat, apákat, anyákat. Nős, két gyermek édesapja.



Hírlevél feliratkozás

Nézd meg mit mond rólunk

az árukereső.hu közössége