Endrei Judit: „A pozitív gondolkodás tanulható”

Ma is gyönyörű az egykori legendás bemondónő, Endrei Judit, akinek 65 évesen esze ágában sincs a fotelből kémlelni a világot. Nem mond le az örömforrásnak is kitűnő napi gyaloglásról, és könyveiben, előadásain hirdeti, 50 éven túl is lehet tartalmas, kiegyensúlyozott életet élni.

Bemondóként ismerte az ország, a magyar háztartásokban évtizedekig „családtagnak” számított – kollégáival együtt. Tartja velük a kapcsolatot?

Tudunk egymásról, de jó volna sokkal többet találkozni. Bay Évával, aki szintén Szentendrén él, gyakrabban beszélünk. Ritkán egy-egy telefont váltunk Mohai Gáborral, Kertész Zsuzsával, pedig jó lenne többször is. Igaz, akkor sem találkoztunk olyan sűrűn, amikor együtt dolgoztunk. Bemondónak lenni magányos műfaj volt, egymást váltva dolgoztunk, mindenki tette a dolgát. Sosem voltam túlzottan barátkozós fajta, munkán kívül nemigen jártunk össze.

Nemegyszer nyilatkozta, hogy Horvát Jánost tartja egyik nagy példaképének, ma pedig sokan Önre néznek fel. Figyeli a fiatal kollégák munkásságát, vannak kedvencei?

A szakmai alázat minden területen fontos, a televíziózásban is, és ez nálam megvolt. Az én időmben még másképpen kellett felkészülni a műsorokra, nem volt internet, ahonnan pillanatok alatt minden információt begyűjthettünk volna. Akkor egy adott témáról mindent összeszedtünk, amit csak lehetett. A kulturális élet terén ma is igyekszem naprakész lenni. Én már öreg rókának számítok, azonnal felmérem, ki az, aki valóban érdeklődik a téma iránt, és ki az, aki „súgógépet” használ. Vannak műsorvezetők, televíziós személyiségek, akiknek a műsorait szívesen nézem, például Jakupcsek Gabriellát és Szily Nórát, akik tapasztaltak, és „valóban” kérdeznek, ők tényleg kíváncsiak az interjúalanyra. De ez Barabás Évára, D. Tóth Krisztára is igaz.

Több könyvet is írt már az egészséges élet, egészséges gondolkodás fontosságát hangsúlyozva, televíziós emlékeit viszont csak nemrég megjelent könyvében írja le. Most jött el az idő?

Tudom, hogy most nagy divat, de én nem a retróhullámra ültem fel. Talán kellő távolságból kellett rálátnom a múltra, és talán a bátorságom is kellett hozzá. Azt írtam le, ami nekem a televíziós életemből fontos. Ez nem egy kesergő könyv, hiszen amikor meghoztam a döntést, már nem volt fájdalmas az elszakadás a tévétől, és űr sem maradt bennem utána. Egy életszakaszom derűs, pozitív, jó hangulatú összegzése.

Erika húgával szoros a kapcsolata, a „pozitív realista” fogalmával illeti önt. Az otthonról hozott „batyu” vagy az élet alakította pozitív, mindig mozgásban lévő, aktív személyiséggé? Vagy ez alkati kérdés?

Szolnok környékén nőttem fel, közel a természethez, falusi környezetben, vidéki emberek között, ez nagyban befolyásolta a személyiségemet. Optimistának születtem, kedves, mosolygós gyerek voltam, a lelkem mélyén ma is ilyen vagyok. Egyedül babázgattam, sokat olvastam. Azt mondják, könnyű nekem, mert szabadúszó vagyok. De a jóban és a rosszban is úszom, mint mindenki más. A fent és lent, a siker és kudarc engem is megtalál, de bármilyen nehéz helyzet adódik, kiráncigálom magam onnan, és ezáltal tapasztaltabb, bölcsebb leszek. Szerintem a pozitív gondolkodást lehet tanulni.

Erre buzdít az évek óta működő Kor-határtalanul programja is: előadásaival és könyveivel az 50 év felettieket szólítja meg, az aktív életmód, a tartalmas időtöltés fontosságára hívja fel a figyelmet. Elkél a lelkesítés?

Sokat járok vidékre, a legapróbb falvakba is eljutok, ahol a helyi értelmiségiek mellett a nyugdíjas nénik, parasztasszonyok is élvezettel hallgatják előadásaimat. Tény, hogy egy bizonyos kor után kell a pihenés, de a fotelben való ücsörgés hosszú távon nem célravezető, sem fizikailag, sem mentálisan. Óvom magam attól, hogy bárkinek tanácsokat osztogassak, de a visszajelzésekből kitűnik, csak egy jó lökés kellett a változtatáshoz. Annak ellenére, hogy itt fáj, ott fáj, a jó dolgokat észre lehet venni és meg kell élni. Apró lépésekben tudok segíteni azoknak, akik akarnak változtatni az életmódjukon.

A városi, értelmiségi, 50 éven túli nőknek talán több lehetőségük van az aktívabb, színesebb életre. Nem mellesleg pénz is kell hozzá.

Van olyan ismerősöm, aki – szerény anyagi lehetőségei mellett – kihasználja a nyugdíjasok ingyenes utazási lehetőségét, és otthonról csomagolt ennivalóval Pestről vonatozik ide-oda az országban. Olyanokról is tudok, akik nyugdíj után vágtak bele új, kedvük szerinti vállalkozásukba. Miután a gyerekek kiröppennek otthonról, olyan szabadság „szakad” az emberre, ami korábban nem volt, csak jól kell élni vele. A kistelepüléseken járva látom, vannak közösségi térként is működő könyvtárak, rengeteg programmal. Ehhez nem kell feltétlenül jómódú értelmiséginek lenni. Az én nagymamám például 2-3 osztályt végzett, tanyasi asszonyként összetartotta a családot, keményített damasztabrosszal szépen megterített asztala volt. Sokat olvasott, ő vitte a „világot” a családba: a reforméletformáról, az újdonságokról az újságokból tudott. A nyitottság nem iskolázottság kérdése. Aki lát egy követendő mintát és akarja a magának jobban tetsző életet, tud lépni.

És mit gondol a gyerekeiket manapság nevelő, dolgozó asszonyok, nők életéről? Ön annak idején hogyan egyeztette össze a munkát a családdal?

Nappal dolgoztam, az estéim pedig a gyerekeimé voltak: sokat meséltem, játszottam velük. A nagymamákra is számíthattam. Manapság nem könnyű a fiatalok helyzete, de én arra biztatok minden anyukát, ne legyen lelkiismeret-furdalása, bátran használja ki a bölcsődét! De természetesen ez is döntés kérdése. A mai kicsik sokkal korábban igénylik a közösséget, mint régen. És még valami! A lányoknak nem elég a lagzi nagy napját szervezniük: nagyon fontos lenne őket felkészíteni a házasságra, a közös életre – és ez az anyák dolga. Tudomásul kell venni, hogy a család összetartása, asztal köré ültetése a nő egyik szép feladata. Ugyanakkor érdemes lenne beszélgetni velük arról is, hogy még a házasság elején párjukkal közösen osszák el a szerepeket. Ha ez elmarad, a feleség idővel azt fogja érezni, a feladatok ránehezedő terhét nem bírja el. Holott egy párkapcsolatnak sokkal többről kellene szólnia.

Névjegy:

Endrei Judit Kurdics Judit néven született Szolnokon 1953. május 7-én. 1973 és 1977 között a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán tanult, majd beiratkozott a MÚOSZ újságíró-iskolába. 1976–1998 között televíziós bemondó volt a Magyar Televízióban, illetve számos műsor – többek között az Ablak, Híradó, Hétvége, Gólyahír, Leporello, Tízórai – elkészítésében közreműködött. 1998 óta szabadúszó. Könyvkiadót hozott létre, több megjelent könyv szerzőjeként és életmód-tanácsadóként járja az országot. Kor-határtalanul nevű programjával az 50 év felettieket szólítja meg. Sokat utazik a világban. Szentendrén él, két felnőtt lánya van.