Suba Róbert: „ Szeretnék felállni a dobogóra”

Suba Róbert: „ Szeretnék felállni a dobogóra”

Izgalmas évnek néz elébe Suba Róbert kajakozó. A kiskőrösi paralimpiai és világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnok sportoló tavasszal megkezdi az intenzív felkészülést a szeptemberi tokiói paralimpiára. A hazai keretválogatók júniusban lesznek, de előtte még egy szegedi világkupa és egy duisburgi Eb is vár a kerekesszékes családapára.

 

– Sűrű az idei programja, miközben otthon is nagy szükség van önre: első gyermeke tavaly októberben született meg.

 

– Valóban nem unatkozom. A kisfiam, Nimród az élet egyik legszebb öröme számomra. Minden nap hoz valami újat, amire rácsodálkozhatok: a mosolyára, a nevetésére. Nagy boldogság érkezett vele az életünkbe.

 

– Közben újabb sportolói próbatétel előtt áll: szeptemberben Tokió rendezi meg az olimpiát.

 

– Ha minden jól megy, szeptember elején a paralimpia miatt utazok Japánba. Kajakban és kenuban is szeretnék indulni. A felkészülés már most is tart, de nagyobb fokozatba tavasztól kapcsolok az edzőm, Csamangó Attila irányításával. Mivel a Szegedi VE igazolt játékosa vagyok, jelenleg heti egy-két alkalommal a szegedi vízitelepen edzek, de ez hamarosan sűrűbb lesz. Jelenleg döntően ergométeres padon erőnléti, illetve állóképességet növelő edzésekkel tréningezek Kiskőrösön is, napi 2-3 órát. Egyébként a szövetség edzőtáboraiban is hasonló az edzésterv, gyógytornával és gimnasztikával tűzdelve.

 

– Mi a cél?

 

– Egyrészt kijutni az olimpiára, másrészt szeretnék felállni a dobogóra. A májusi keretválogatók előtt még vár rám két megmérettetés: az egyik a szegedi vb, a másik a duisburgi Eb. Ezek arra is jók, hogy tapasztalatot szerezzek, milyen lesz a pandémia idején versenyezni, hiszen a járvány kihat a szervezésre, a verseny lebonyolítására is. Így legalább az olimpián lesz már ebben rutinom, ami szintén nagyon fontos körülmény egy ekkora kaliberű versenynél.

 

– Élsportolóként az utóbbi években rengeteget utazott külföldi versenyekre, gyakran többórás repülőutak várnak önre. Nagy macera?

 

– Sokszor megterhelő. Főleg amiatt, mert sokat kell egy helyben ülni, ami az én esetemben nem tesz jót a vérkeringésnek. Bármilyen közlekedési eszközzel utazom, a mosdóhasználat kerekesszékesként nagy kihívást jelent. Ugyanakkor minden helyzetben igyekszem feltalálni magam, az akadályokat sikerül legyőznöm. Ez is a célom: minél ügyesebben megoldani a nehézségeket.

 

– 19 éves korában ejtőernyős balesetet szenvedett, ami örökre kerekesszékbe kényszerítette. Sikerült talpra állnia, még ha képletesen is. Pozitív személyiség?

 

– Igen, azt gondolom. A balesetem után mindent ugyanúgy akartam csinálni, mint előtte. És valójában ezt sikerült is megvalósítanom. Mivel mindig is sportoltam, többféle területen kipróbáltam magam, egyértelmű volt számomra, hogy a sportot nem adom fel. Ehhez azonban az is kellett, hogy megismerjem önmagamat, a korlátaimat. Fizikailag mire vagyok képes? Mit szeretnék csinálni? Csak ez alapján lehet megtervezni a jövőt. Az biztos, hogy azóta tudatosabb életet élek. Az én történetem nem egyedi, minden sportoló számol a nem várt tragédiával, egy sérülés bármikor bekövetkezhet. Fontos, hogy soha nem a balesetet kell okolni, hanem arra kell az időt, energiát fordítani, amin tudunk változtatni.

 

– Többek szerint Suba Róbertet vasakarat jellemzi. Családi örökség, vagy a körülményeknek köszönheti?

 

– Nem tudom, honnan van. Példaképemnek leginkább a nagymamámat tartom, aki reggeltől estig kitartóan dolgozott. Az élet minden területén bizonyította szívósságát. A baleset után én is arra törekedtem, hogy önállóan helytálljak: egyetemet végeztem, kipróbáltam az önálló életet például Budapesten, többféle munkakörben is dolgoztam.

 

– Aztán évekkel ezelőtt hazaköltözött Kiskőrösre. A 2014-es moszkvai világbajnokságról hozta első kiemelkedő eredményét.

 

– A sport az elsődleges számomra. Azt nem tudom, meddig lehetek élsportoló, de úgy gondolom, a szervezetem jelezni fog. Ezt egyik sportoló sem tudja előre megjósolni. Ráadásul egy sérülés bármikor közbeszólhat.

 

– A reggeli edzések után sem pihen, évek óta egykori iskolája, a kiskőrösi gimnázium portásaként ténykedik. Kijön a diákokkal?

 

– Igen, velük és a kollégákkal is. Nagyon jó a légkör, barátságos környezet vesz ott körül. Megtalálom a hangot a fiatalokkal is, és szívesen segítek nekik, de csak akkor, ha érdeklődőek és őszintén nyitottak mindarra, amit hallanak tőlem. Gyakran hívnak óvodákba, iskolákba is előadásokat tartani, és én szívesen megyek, feltéve, ha nem olimpiai felkészülő év van. Olyankor ugyanis csakis a sportra akarok koncentrálni.

 

Névjegy: Suba Róbert 1980. július 17-én született Kiskunhalason. 19 éves koráig atletizált, kézilabdázott, ám egy ejtőernyős baleset következtében deréktól lefelé lebénult. A 2016-os parakenu-Európa-bajnokságon két aranyérmet szerzett, ugyanebben az évben olimpiai ezüstérmes lett. Több kajak-kenu-vb-ről is éremmel tért haza. Az NKM Szeged Vízisport Egyesület igazolt tagja. Nős, családjával Kiskőrösön él.



Hírlevél feliratkozás

Nézd meg mit mond rólunk

az árukereső.hu közössége