Zoltán Erika: „Mindig vitt a szívem”

Zoltán Erika: „Mindig vitt a szívem”

1986-ban jelent meg első saját dala, a Szerelemre születtem. 37 év óta a hazai előadóművészek ikonikus alakjaként tündököl. Ő a magyar szexi lány, a slágergyáros Zoltán Erika, akinek dalai nélkül ma sincs itthon házibuli, diszkó, retró fesztivál.

 

Négyéves kora óta készül az énekesi pályára. Ennyire eltökélt kislány volt?

Nem emlékszem rá, hogy én ezt akkor kijelentettem volna, de a családom tudatosította bennem, hogy minden alkalmat megragadva álltam a színpadra, énekeltem, táncoltam már óvodásként. Később is kellett, hogy nézzenek, tapsoljanak nekem. Persze ez nem véletlen, hiszen a szüleim élete csakis a zene körül forgott. Anyukám operaénekléssel foglalkozott, apukámnak vérbeli zenészként fő hangszere a zongora volt. Genetikailag kaptam hatalmas adagot a színpad és a zene szeretetéből. Bár a tehetség adott volt, a tudást nekem kellett hozzátennem.

Más is kellett a sikeres karrierhez?

Zoltán Erika: „Mindig vitt a szívem”

Megfelelő mennyiségű kitartás, nyugalom, béke és alázat, ha éppen arra volt szükség. Na és főleg türelem. 18 évesen leérettségiztem, akkor kaptam egy tánckari színpadi lehetőséget, ami óriási szó volt, mert hirtelen az akkori hazai táncos elitben találtam magam. Egyébként iparművészetire készültem, a zongoratanárom pedig a zeneművészeti felé terelt, de azt tudtam, hogy a klasszikus zene helyett engem a könnyűzene vonz. Eltelt 6 év, addig táncosként, énekesként éjszakai bárokban dolgoztam itthon és külföldön. A szakmai rutint ebben az időben szereztem meg.

Külföldön is karriert építhetett volna. Mi tartotta vissza?

Nagyon szeretek itt élni. Imádok utazni, de hazajönni is! Maradhattam volna Németországban, Angliában, hiszen a kilencvenes években angol nyelvű albumokat adtam ki, de komolyan sosem játszottam el a gondolattal. 1984-ben egyszerre indult be a hazai és az ausztriai karrierem, és amikor megéreztem a siker ízét, azonnal tudtam, itt a helyem.

Tízszer volt az év énekesnője, ezzel hazai rekordernek számít. Szakmailag van még valami a bakancslistáján?

Nem nagyon. Gyerekkoromban igazi álmodozó voltam, ez nem is változott sokat. A sztárságnak sosem azt az oldalát képzeltem el, hogy fotóznak, és rajongók futkosnak utánam, hanem a színpadi létet. Fantasztikus, hogy ezt sikerült összehoznom. A lehetőségek közül mindig az ösztöneimre hallgatva választottam, azt gondolom, szép, kerek életút az enyém.

Zoltán Erika színpadra termett. Miért nem lett színésznő?

No, ez például bakancslistás álmom. Bár 12 évig zongoráztam, fiatalon az ének, a tánc vonzott, ebben akartam bizonyítani, és amikor sikerült, sok évig ebben éltem ki magam. Ha már akkor megtalált volna a színészet, valószínűleg rábólintok. Később egy hazai teleregényben szerepeltem, amit hihetetlenül élveztem, ahogy a Dr. Bubó és a Retropoly musicalek prózai feladatait is. Tehát innen is üzemen: a színházi, színpadi szerepekre nyitott vagyok! (nevet)

26 éve házas, férje, Kátai Róbert táncosként csavarta el a fejét. Kiegyensúlyozott, viharoktól mentes kapcsolat ez. Mi a titok?

Az, hogy szeressük egymást férfiként és nőként. Mi nagyon egyformák vagyunk. Nekünk az a jó, hogy mindent együtt csinálunk. Ő felel a színpadi jelenlétért, a koreográfiáért, én pedig a színpadon élek. Huszonéves korunk óta együtt vagyunk, a köztünk lévő tisztelet, vonzalom a mai napig erős. Ránk igaz a mondás: ma jobban szeretlek, mint tegnap, de kevésbé, mint holnap. Az évek csak erősítik ezt a köteléket. Szükség van arra is, hogy évente néhány alkalommal csak kettesben utazzunk el, és egymással foglalkozzunk.

Közös lányuk, Zoé 25 éves. Ő is követi szüleit a zenei pályán?

Nagyon ragaszkodik hozzánk, mindenben kikéri a véleményünket. Ő is a tánc, a mozgás irányába indult: tánctanár, személyi edző. Többször készített már nekünk tánckoreográfiákat, de az éneklés távol áll tőle. Évek óta stabil kapcsolatban él, és szerencsére élvezi a mamahotel előnyeit, nekünk így kerek a világ.

Zoltán Erika látványos átalakuláson esett át az elmúlt időszakban, ami egy bizonyos életkoron túl óriási bravúrnak számít.

Tinédzser korom óta küzdök a súlyommal, azóta az életem háborúvá vált, háborúzom a súlyommal. (nevet) A várandósságomig az 1-2 kg súlytöbblettől gyorsan megszabadultam, de utána kemény csatáim voltak. Hiába, a genetika is nagy úr. Jó tanács: már a kis súlyfeleslegre se legyintsünk, mert azt könnyebb lefaragni, mint a túlsúlyt. A változókori hormonváltozás újabb kihívások elé állított, a klimaxszal járó hőhullámokról nem is szólva. Vércseppanalízis-vizsgálatot követően leálltam a tejtermékekről. Ez jót tett az ízületeimnek, 61 évesen jobban érzem magam, mint 5 évvel ezelőtt. Elindult a fogyás is, persze sokat mozgok, Zoé irányításával. De olyan, hasi zsírra ható orvosesztétikai segítséget is igénybe veszek, ami tényleg eredményes, hiszen könnyebben mozgok a színpadon.

Erre szüksége is van, hiszen a retró őrület tartósnak bizonyul. Zoltán Erika nélkül ez elképzelhetetlen.

Európában 25 éve tart a retró hullámzás, és az elmúlt 10 évben megint nagyon erős. Szerintem azért, mert a fiatalok is szeretnek visszanézni abba a múltba, amit ők meg sem éltek. A fellépéseinken látom, hogy a 25 éven túli fiatalok szívesen jönnek szüleikkel együtt bulizni: lány az anyjával, nagymamájával együtt énekel. Valószínűleg azért, mert otthon az idősebbek hallgatják fiatalságuk zenéit, és a gyerekek is megtanulták a dalokat. A magyar könnyűzene az elmúlt 10-15 évben nagyon meggazdagodott, de nem az elismerések és díjak döntik el, ki lesz az, akit évtizedekkel később is hallgatnak majd, hanem a közönség.

Hogy néz ki az idei koncertnaptára?

37. éve hétvégente autóba ülünk, és járjuk az országot, és ez így van rendben. Szeretek menni, fellépni, látni az örömet az emberek arcán, azt, hogy végigbulizzák a koncertjeinket. Nekem az a természetes, hogy én teszem mások életét szórakoztatóbbá, boldogabbá. Imádom, ha velem együtt énekelnek.

Névjegy: Zoltán Erika kétszeres eMeRTon-díjas énekesnő, táncos, koreográfus, dalszövegíró 1962. február 15-én született. 1986-ban debütált az Interpop Fesztiválon Szerelemre születtem című dalával. Karrierje szárnyalni kezdett, tízszer kapta meg Az év énekesnője elismerést, olyan slágerek kötődnek a nevéhez, mint a Túl szexi lány, Tiszta őrület, Casanova, Mr. Hóember. Az Erika C. művésznevet használó énekesnő második férje Kátai Róbert (Robby D.) táncos, koreográfus, akivel közösen dolgozik. Lányuk, Zoé 25 éves.



Kapcsolódó bejegyzések

Hírlevél feliratkozás

Nézd meg mit mond rólunk

az árukereső.hu közössége