Szekeres Adrien: „Jól érzem magam a bőrömben”

Énekesnő, édesanya és feleség – mindhárom szerep egyformán fontos Szekeres Adrien számára, aki arra tanítja lányait, hogy az életből nem hiányozhat az ünneplés, a játék, a bátorság, az önálló döntés joga és a felelősségteljes munka sem.

A szentesi Horváth Mihály Gimnázium drámai tagozatán érettségizett. Színésznek készült?

Már egri iskolásként is szívesen szavaltam, az énekkar mellett elsősorban az irodalom volt a szívszerelmem. Úgy éreztem, ez az a terület, ahol szívesen kipróbálnám magam. Mivel az országban egyedül a szentesi gimnázium indított drámai tagozatos osztályt, ide jelentkeztem. Már az első évben kiderült, ki miben jó; én az énekre koncentráltam, de az irodalmat és a színészetet sem vetettem el.

A Gyulai Erkel Diákünnepeken énekével tarolt, több díjat is bezsebelt. Népszerű volt emiatt a diáktársai körében?

Csupa olyanokból állt az osztály, akik szívesen megmutatták magukat, és kemény leckének bizonyult, hogy mindannyian jók voltunk valamiben, és így kellett talpon maradni. Az ország minden részéről érkeztek ide tanulni, valamennyien mást-mást hoztunk magukkal. Négy évig a hozzám hasonlóakkal barátkoztam, de a későbbiekben hasznomra vált, amit akkor megtanultam: más jellemzi az alföldi és a dunántúli embereket. Azt láttam, a szentesiek nagyon szorgalmasak, sokat dolgoznak, korán kelnek, fekszenek, és szerények. Ma is szívesen koncertezek a városban, főleg az adventi időszakban lépek ott fel.

A nosztalgiázás után ugorjunka jelenbe, nem régen tért haza férjével Izlandról. Egyre többen utaznak a hidegebb éghajlat felé, önöknek miért ez volt az úti céljuk?

Valójában a férjem, aki imádja a telet, régi vágya volt ide eljutni, így ez volt a születésnapi ajándéka. Bennünket az sem zavart, hogy a hazai „télből” mentünk az igazi télbe, hiszen itthon havat is ritkán látni. A legjobb három utazásunk között biztosan szerepel. Semmihez nem hasonlítható természeti környezet a gejzírek országában, csodálatos színekkel, nem beszélve az északi fényről. A lemenő és felkelő nap fényei páratlan élményt adnak. Hazatérve itthon minden olyan szürkének tűnt.

Különleges család az önöké, a férje a hazai szakma elismert dalszerzője, kisebbik lánya, az alig 18 éves Emília énekével nemrég került be a köztudatba egy televíziós tehetségkutatónak köszönhetően.

Ő olyat tud, amit én nem, és sokan mások sem ebben a szakmában, pedig soha sehol nem tanulta. Az igaz, hogy nagyon sok energiát fektettünk abba, hogy a gyerekek tanuljanak, kipróbálhassák magukat, miben jók. Számomra ugyanolyan fontos a házasságom és a gyermekeim, mint a karrierem. Az okoz örömet, ha életem ezen területein megállom a helyem. Mindig szerettem volna gyerekeket úgy, hogy én nevelhessem őket fel. Emili gitározni, táncolni tanult, de énekelni soha, azt mindig csak nézte. Ámulok rajta, hogy olyan dalokat ír, amitől a szakma hiteles művelői is megdöbbentek már, és nem az elfogultság beszél belőlem, mert korábban sosem mutogatta nekünk a saját szerzeményeit, és nem is volt rá lehetősége, ami nem csoda. A művészeti vénára – tisztelet a kivételnek – csak a szakosodott iskolákban kíváncsiak.

Szülőként most mi a feladatuk Emilivel kapcsolatban? Tudatosan készítik fel az előadóművészi pályára?

Olyan élethelyzet állt elő, amire egyáltalán nem számítottunk, hiszen a továbbtanulás küszöbén áll. A gyerekeink általunk láthatták, mi mindennel jár ez a szakma, és azt is, hogy a szüleik nagyon bátrak. Például engem lebeszéltek arról, hogy a férjemmel együtt dogozzunk, senki nem értette, miért akartam az első tháliás koncertemet, de mindkettő bejött. Elég fiatal ahhoz, hogy megtapasztalja a szakma árnyoldalait is, például most egy pályázathoz határidőre szerez zenét, ami egészen más, mint ihletből alkotni. De nem féltem, mert azt látja, hogy a szülei dolgoznak, a nővére angol szakos egyetemista, mindenki teszi a dolgát, és kapott egy követhető értékrendet tőlünk. Próbálom tudatosítani benne, hogy nem a fizikadolgozat most a hangsúlyos, mert arra a tudásra valószínűleg soha nem lesz szüksége. Kényszeríteni nem fogom őket semmire, boldog felnőttet szeretnénk belőlük nevelni, akik azt csinálják, amit szeretnek, de ehhez bátorság kell, mindannyiunk részéről. Mindkét lányunk esetében megvárjuk, hogy bennük dőljön el, milyen irányban indulnak el. De ha egyszer beleállnak valamibe, akkor azt csinálni kell – és szerencsére csinálják is.

Melyik szakmai sikerére a legbüszkébb?

Az arénás koncertjeimre, ezek oroszlánrészét a férjem vitte, de mégis ketten ugrottuk meg a feladatot, a mai napig hihetetlen, hogyan sikerült ennyire profin létrehoznunk.

Szekeres Adrien tőle szokatlan műfajban is kipróbálhatta magát a Sztárban sztár című műsorban. Élvezte a megpróbáltatásokat?

A szakmának volt egy képe rólam, hogy én milyen vagyok, de én a közönségemmel együtt tudom, hogy mi az igazság. A műsor után nagyon sok pozitív elismerést kaptam szakmabeliektől. Azt éreztem, be vagyok skatulyázva, pedig tudtam, képes vagyok a rám bízott karakterek megformálására – drámaisként színészi vénával rendelkezem. A legnagyobb kihívást egyébként a rappelés jelentette, a legnehezebben a tánctanulás ment, kivéve Oszvald Marika megformálásakor, hiszen néptáncos múltam is van. Örülök, hogy megmutathattam magam, élveztem a feladatot, mert valami más várt rám, játéknak fogtam fel. Lady Gagaként fürdőruhában kellett megmutatni magamat, az is szép kihívás volt.

Idén kerek évfordulót ünnepel, készül-e ezt a színpadon megkoronázni?

Úgy tudom, nem tervezünk semmit, és ennek oka van: a Covid megtorpanásra késztette a szakmát, most kezdünk egy kicsit magunkhoz térni ebből. Még az év elejét is bizonytalanság jellemezte, okos dolog-e nagykoncerteket szervezni. Ettől függetlenül 2023-ban sokat fogunk ünnepelni, mert Emili 18, Jázmin 20 éves lett, én 50 éves leszek, a férjemmel a 25. házassági évfordulónkat ünnepeljük, a húgomék pedig a tizediket. Egy őrült ünneplős év ez, egy nagy utazással, Amerikát vesszük célba. Az élethez hozzátartozik az ünneplés, ettől lesz izgalmas és színes – no meg a barátainktól.

Névjegy: Szekeres Adrien

1973. október 6-án született Egerben. A szentesi Horváth Mihály Gimnáziumban érettségizett, majd Sík Olgánál tanult énekelni. Csatlakozott az Unisex együtteshez, majd 2001-ben elindította szólókarrierjét. Pályája töretlen sikert mutat, ehhez nagyban hozzájárul férje és alkotótársa, Kiss Gábor dalszövegíró. Nyolc önálló album, két Aréna-koncert, színházi koncertek, az adventi turnék és megannyi fellépés fémjelzi több mint 25 éves pályáját. Két felnőtt lány édesanyja.

Fotó: Papp-Schneider Photography