Charlie: „A zene miatt lettem zenész”

Jég dupla whiskyvel, Könnyű álmot hozzon a szél, Mindenki valakié, Az légy, aki vagy, Nézz az ég felé, Csak a zene van. Ki ne ismerné e szerzemények fülbemászó dallamait és dalszövegeit? És ugyan ki más juthatna eszünkbe róluk, mint Horváth Charlie, a Liszt- díjas könnyűzenész, akinek reszelős hangján generációk nőttek fel?!

Nyári szabadtéri műsorukkal sok helyen felléptek idén, hamarosan a szegediek is találkozhatnak önnel. Mivel készülnek?

Az idei műsorunkat a jó időre szabtuk, azokat a dalokat adtuk elő, amiket a közönség nagyon szeret. Ősszel is ez a tervünk, a nyári műsort visszük tovább. Jó érzés, hogy nagyon sok meghívásnak tehetünk eleget, nagyon szeret bennünket a közönség, velünk együtt éneklik a dalokat.

Jövőre a Charlie 77 születésnapi koncerten köszönthetik önt a rajongók az Arénában. Készül már rá?

Bevallom, nehéz erre válaszolni. Nem készülünk rá, 40 éve van együtt a zenekar, nagyjából 600 dalt énekeltem fel, sok albumom jelent meg. Ekkora repertoárból nagyon nehéz összeállítani egy programot, amikor tudjuk, a közönség velünk együtt énekli a dalokat. Mi nem olyan zenészek vagyunk, akik készülnek: megbeszéljük a műsort, előveszünk régi és új dalokat, otthon mindenki átnézi a maga részét, aztán csinálunk 1-2 nap próbát, és meg is vagyunk. Engem rendkívüli zenészek vesznek körül, tanáremberek, akik ismerik a kottát. Mivel nem vagyunk fiatal zenekar, nincs is szükségünk sok próbára. A felkészültségünk nyilvánvaló. Persze amikor vendégeket is meghívunk a műsorba, akkor több próbát tartunk, és valószínűleg ezúttal is így lesz.

Szerényen szokott nyilatkozni annak ellenére is, hogy elismert zenész itthon és a világban is.

Nem is szívesen beszélek magamról, inkább a zenésztársaimra szoktam hivatkozni. Velük 40 éve zenélek együtt. Tudom, honnan jöttem, tudom, mit csináltam a szakmában, mennyit dolgoztam külföldön. Szerénynek kell lennem, mert én erre a sok mindenre nem számítottam: 40 éves voltam, amikor sokévnyi külföldi zenélés után hazajöttem, akkor csináltuk meg a Tátrai Bandet, majd szólóalbumaim jelentek meg. Büszke vagyok rá, hogy én mindig rendkívüli zenészekkel muzsikálhattam együtt. Velük a sors úgy hozott össze, hogy nem a pénz, nem a sláger volt az érdekes, hanem az, hogy amit együtt létrehoztunk, az utat tört magának. Persze mindehhez a tehetség és a munka nagyon fontos volt, de szerencse is kellett. Valahogy nekem mindez összejött, ezért boldog vagyok. Ma is éjjel-nappal hívogatnak, keresnek, nem is baj ez, de mindenféle felkérésre nem ugrok.

Mire gondol?

A celebműsorok nem érdekelnek. Azzal csalogatnak, hogy ez nekem milyen jó promóció. Erre azt szoktam válaszolni: igen, régen, nagyon régen jó lett volna, most már nincs szükségem rá.

Pontosan mikor?

Amikor a legjobb zenekarom volt, az Olympia, még a 60-as években. Az volt akkor a legjobb zenekar Magyarországon, és sajnos mégsem jutottunk sehová sem. Budapesti zenekarként 5-6 klubban játszottunk rendszeresen, mégsem tudtunk csinálni lemezt, ezért aztán inkább többször is hosszabb időre külföldre mentem, ott muzsikáltam.

Aztán a rendszerváltás után végleg hazatért, itthon épített karriert, akkor futott be igazán Magyarországon. Pedig külföldön is elismerték. Nem akart kint maradni?

Amikor utoljára kimentem, közel 10 évet töltöttem különböző országokban, a nyolcvanas éveket éltük. Akkoriban született a fiam. A család itthon várt, a szívem hazahúzott, bizonyítási vágy is élt bennem a hazai szakma és közönség irányába. Az mindig titok marad számomra, mi lett volna, ha nem jövök haza. Rengeteg tapasztalatot szereztem külföldön, amivel úgy éreztem, itthon elindulhatok. A Tátraival és a Generállal három generációnak muzsikáltunk, játszottak bennünket a rádiók, vették a lemezeinket. Ma pedig az akkori fiatalok gyerekei jönnek oda hozzám ezekkel a lemezekkel, hogy dedikáljam nekik. Mi már ennyi év után nem mutatunk szép gyerekként a színpadon, mégis valami „lejön” a zenénkből a fiatalabb közönségnek is. És itt nemcsak a dalok minőségére és a dalszövegekre gondolok, hanem arra is, hogy mi ezt nagyon szeretjük csinálni. Minden dal minden este kicsit más, nekünk sosem unalmas.

Mi a véleménye a mai hazai zenei életről?

Nincs pozitív véleményem, nem is akarok mást hozzátenni, csak azt, hogy ez a média felelőssége. Nem értem, egyesek hogyan mernek kiállni a színpadra zene gyanánt beszélni. Én nem a dalszöveg, hanem a zene miatt lettem zenész. Először a muzsika kell. És nem ők a hibásak, és nem is azok, akik tehetségkutatókba jelentkeznek tudás nélkül, hanem a közönség, mert ezek szerint szükség van a süket fülekre is.

Figyeli a tehetségkutatókat?

Nem. Vannak remek könnyűzenei iskoláink, ahol énekelni, zenélni tanulnak a fiatalok, onnan kellene műsorokat szervezni.

A fiatal olvasók nem biztos, hogy tudják, ön négy év balettozás után fordult a zene irányába.

Hosszú időre beteg lettem, és ekkora kimaradást nem tudtam volna pótolni a kemény balettiskolában. A mesterem azt javasolta anyámnak, a zenei pálya felé tereljen, van hozzá érzékem. Akkoriban már kezdtem trombitát tanulni, Somló Tomival (Somló Tamás zenész, a LGT énekese – a szerk.) éjjel-nappal a zenekarokat figyeltük, és alig 18 évesen csináltuk meg a balettosokkal az első zenekarunkat, a Deccát, én ekkor már gitároztam is.

Hogyan telnek manapság Charlie napjai, amikor éppen nem fellépésre indul?

Itthon vagyok, a családdal tartom a kapcsolatot, unokázom, de az éjszakába már nem járok el.

Névjegy: Charlie (Horváth Károly) Liszt Ferenc-díjas könnyűzenész 1946-ban született Vas megyében. Otthon van a rock, a soul, a jazz, a blues, a funk műfajában, remek trombitás és gitáros, aki sikeres külföldi karriert futott be azáltal, hogy a világ számos országában turnézott a Pannonia Expresszel, többek között Afrikát, Amerikát, Japánt, a skandináv országokat, Svájcot is megjárta. Elismert zenészként tárt haza a 90-es évek elején, neve összeforrt a Generál, a Tátrai Band zenekarral. Elismert zenészként vitte sikerre szólókarrierjét, több száz dalt, megannyi közönségkedvenc slágert, számos albumot köszönhetünk neki.