Szabadfi Szabolcs: „Mindenkinek jár a jó kenyér”

Kreatív ötleteivel, szabad alkotóvágyával Szabadfi Szabolcs rászolgál a nevére: nem áll tőle távol a véres hurkát beledolgozni a leveles tésztába. Ugyanakkor munkája, hivatása megszállott rabjaként él; egy országot tanított meg kovászolni tavaly tavasszal. Ő Szabi, A Pék. A neve találta meg Szabit, vagy fordítva? Saját bevallása szerint is tökéletesen tükrözi őt a Szabadfi név.

– Imádja a szakmáját, amit el sem tud képzelni a vevőkkel folytatott beszélgetések nélkül. A pandémia mennyire tenyerelt ebbe bele?

– Szerencsére egyáltalán nem. Nekem ez a legfontosabb a világon, gyakorlatilag ehhez kötöm a kézművességet. Ami számomra nem azt jelenti, hogy csak kézzel készítjük kiflijeinket, kenyereinket. Ekkora mennyiségben már gépesítéssel dagasztunk, máshogyan nem is menne. De attól még marad a kézműves jelleg! Mi csakis válogatott alapanyagokkal dolgozunk, és közvetlen kapcsolatot ápolunk a vevővel, ez az igazi kézművesség. Ezért járok piacokra: amikor a termékem mögé állok, tudok róla mit mondani a vásárlónak. És a visszajelzéseket is megkapom. Nekik sütök, ők mondják meg, milyen irányba menjek el.

– Egy évvel ezelőtt robbant be a köztudatba, amikor online csatornán keresztül szólította meg az embereket, tanította meg az országot kovászolni, kenyeret sütni.

– Csak az online csatornákon keresztül szólhattam a kovászcimbikhez, vagyis a követőimhez, barátokhoz. Ez fájdalmas volt, mert senki nem szólt vissza hozzám, kényelmetlenül éreztem magam. Pedig előtte már több mint 50 tévébeszélgetésen túl voltam. Ezért már nagyon vártam a pillanatot, hogy találkozhassak az emberekkel. Igaz, csak maszkban, és nem ölelgethettük, csókolgathattuk egymást – ami nálunk óriási divat. Mi a munkatársakkal így kezdjük és zárjuk a napot. Ezt sajnos meg kellett szüntetni.

– A pékszakmától soha nem kapta meg, hogy az online gyorstalpalói miatt kevesebben járnak pékségbe, kevesebb kenyér fogy?

– Soha semmilyen ellenérzéssel nem találkoztam. Éppen ellenkezőleg hatottam a szakmára: többet kellett sütniük, nagyobb lett az érdeklődés az irányukba, ugyanis a pandémia alatt az emberek a minőség felé fordultak. Amint elkészültek az első otthon sütött kenyerek, péktermékek, a háziasszonyok összehasonlítgatták, eddig milyen termékeket fogyasztottak, és mit tettek ők a család asztalára. Ettől persze nem lettek pékek, viszont az igényük a minőségire egyértelműen megnőtt. Inkább a szakma népszerűsítése történt meg, hiszen mindenki felismerte, hogy egy kovászos kenyér elkészítése mennyi fáradalmat, türelmet, odafigyelést igényel.

– Gyakran hangot ad annak, hogy a jó kenyér ismérve a minőségi alapanyagban rejlik. Ön jár élelmiszerboltba?

– Nem nagyon. Szakmai ártalom, hogy körbevesznek a termelők, akik engem minőségi portékáikkal teljes mértékben kielégítenek. Cserekereskedelem folyik köztünk: nyomom a hónuk alá a kilós kalácsot, kapok érte füstölt libamellet. A másiknak kiflit adok, lekvár jár cserébe. A spájzom otthon tele van kézműves termékekkel, nem kell boltba járnom. Ilyen körülmények között fogyókúrázni is nehéz, pedig 46 éve próbálkozom vele. Olyan termelőktől szerzem be az élelmiszert, akiket ismerek. Azért koszos a körme a barátomnak, mert egész nap a földet túrja. Ezért szívesen veszem meg tőle az édesburgonyát. A termékeimbe belecsempészem a kínálatukat.

– Szentendrén, a Városmajorban és Pesten találkozni Szabival, A Pékkel. No meg a piacon.

– Van egy fánkozóm, két pesti pékség és delikáteszbolt, illetve a szentendrei pékség és étterem, ami egyben pékakadémia is. És nagyon büszke vagyok a mozgó pizzériámra, amellyel rendezvényekre járhatunk. Ez egy autóra épített nápolyi kemence; megjelenünk az ország egyes piacain, és a péktermékek mellett frissen sütött pizzával is meglepjük a közönséget.

– Saját kísérleteinek eredményét nem rejtegeti, szép számmal vannak követői közösségi oldalán – 122 ezernél tart a számláló. Gusztusos finomságokkal örvendezteti meg rajongóit.

– A szeretet, az evés, illetve az adni akarás hármas összekapcsolódása nálam családi örökség. Délben megettük az ebédet, kettőkor megkérdezték: mi van, nem vagy éhes? Ha vendég jött hozzánk, biztosan halálra ette magát. Ez nálam is így van: ha valaki elsétál a pékség előtt, én meg éppen gyakorlok, kísérletezek valamivel, biztos, hogy a kezébe nyomok valamit, kóstolja meg! Van, hogy elosztogatom a kísérleti példányokat. Én tudom, mi a hibájuk, aki viszont kóstolja, imádja. Ugyanígy vagyok a tudásommal is: szívesen osztom meg az emberekkel, és soha nem kérek semmit egy receptúráért, a szakmai tanácsokért. Persze a workshop az más műfaj.

– 33 éve pék. Évekig élt Olaszországban, örök szerelem. Előtte Ausztriában gyakorolta a szakmát. Az olasz ízeket is becsempészi a konyhájába.

– Minden januárban kapok narancsszállítmányt Szicíliából, a vérnarancsból éppen tegnap főztem lekvárt. A narancscukor a kalácsaimból, fánkjaimból köszön vissza. Az olasz szerelem nem szűnik, sőt erősödik nálam. Éppen ezt a dolce vita érzést akarom átadni az embereknek. Én mindig csak pozitívan nézek előre.

– Három gyermek édesapjaként szokott otthon sütögetni a családdal?

– A pékségben igen, otthon csak a karantén idején. Mindegyiknek van kedvence, kinek a fánk, kinek a pizza.

– 104 éves kovászt birtokol. Hogyan jutott hozzá?

– Egyszer elutaztam Nápolyba, hogy felkutassam a nápolyi pizza négy alaphozzávalóját: ez a jó liszt, paradicsom, olívaolaj, mozzarella. Egy bivalyfarmra mentem, ahol mindent a család állított elő. A farmon többek között étterem is üzemelt kemencével. Eldicsekedtem a péknek az 52 éves rozskovászommal, amit Innsbruckból kaptam. Kiderült, nekik 102 éves pizzakovászuk van, családi örökség. Az öreg tulajdonostól annak fejében kaptam belőle, hogy megígértem, egész életemben vigyázni fogok rá. Ezért itthon mindenkinek adtam belőle, hogy tényleg életben maradjon.

– Van kedvenc pékterméke?

– A ropogós kifli, a kalács és a fehér kenyér örök kedvencem. Mindegyikből az alapot szeretem, mert azt a legnehezebb elkészíteni. Lisztből, vízből és sóból kell a világ egyik legfinomabb ételét elkészíteni – ezt hívják kenyérnek.

Névjegy: Szabadfi Szabolcs 1973-ban született Szombathelyen. Kőszegi családból származik. Ausztriában dolgozott 8 évig, ahonnan Olaszországba vezetett az útja. A külföldön felszedett tapasztalatát, ismeretét itthon kamatoztatja: termékskáláját Panificio il Basilico elnevezésű pékségeiben, sőt, Bomboloni nevű fánkozóiban is tulajdonosként népszerűsíti. Tudásával nem fukarkodik, erről tanúskodnak online videói, népszerű közösségi oldala. Nős, három gyermek édesapja.