1981-ben Soltész Rezső a Szóljon hangosan az ének című slágerével méltón mutatkozott be a hazai közönségnek. A jellegzetes, göndör fürtjeiről ismert előadóművész akkor még nem sejtette, hogy a dal refrénje, amit egy ország dudorászott, énekesi karrierje hitvallásává válik.
A maga nemében páratlan koncerten van túl, decemberben a szegedi szimfonikusokkal karöltve adott szimfonikus karácsonyi koncertet Hódmezővásárhelyen. Honnan jött az ötlet?
Az aranyvasárnapi, egyedülálló koncertre óriási izgalommal és örömmel készültem. Úgy érzem, az ünnepi hangulatot ébresztő slágerekkel méltó módon kápráztattam el a közönséget. Hálás vagyok, hogy nagyszerű hangszerelésben, professzionális zenészek közreműködésével valósult meg életem első szimfonikus koncertje. Ennek megvalósításához az általam elismert és nagyra becsült Szegedi Szimfonikus Zenekart kértem fel Gyüdi Sándor vezényletével.
Aki követi munkásságát, jól tudja, hogy nem áll öntől távol a karácsonyi dallamok világa.
2020-ban készült el az első világslágereket tartalmazó karácsonyi lemezem, Vár reánk az ünnep címmel, a Mahasz-lista 14. helyére tornázta fel magát. Mivel akkor az albumra jó néhány ismertebb világsláger nem fért rá, adta magát, hogy 2021-ben napvilágot lásson a második karácsonyi lemez, az Érzem, jön a karácsony. A folytatást a 2022 végén boltokba került Boldog karácsonyt című album jelenti, amellyel egyedülálló trilógiát tudhatok magaménak. Mindhárom albumon több szimfonikus hangszerelésű dal is található, innen jött az ötlet, hogy élő koncert formájában is felcsendüljenek az ünnephez illő dallamok.
Ma is fellépésről fellépésre járja az országot. Hogy bírja a tempót?
Idén a Dél-Alföld több nagyvárosában is hallhatja majd a közönség a produkció slágereit, amelyeket akkor is jó hallgatni, ha a karácsony már elmúlt... Szerencsére fizikailag nagyon aktív vagyok, nemcsak azért, mert lemezeim jelennek meg, hanem mert érzem az előadásaimon a közönség szeretetét, a felém irányuló érdeklődést. Ez tartja bennem a lelket, az erőt, ez tart karban, lendületben. Valójában nekem van szükségem a közönségre, és nagyon nagy ajándék ez az élettől.
Korábban nyilatkozta, legismertebb slágerének refrénje tökéletesen illik Önre: „ameddig csak élek, énekelek én”.
1981-ben még nem gondoltam, hogy a Szóljon hangosan az ének refrénje – amíg csak élek, énekelek én – meghatározza az egész pályámat, és mondhatni, az arc poeticámmá válik, örök érvényű mondás ez számomra. Vannak dolgok, amiket az ember egy dalszövegben leír, és azt akkor csak jópofa kijelentésnek szánja. Ám ahogy telnek az évek, egyre inkább tartalommal telik meg a dalszöveg. Engem a mai napig a közönség töretlenül felém áramló szeretete éltet.
Ugorjunk vissza a kezdetekre! Akkoriban a Ki mit tud? volt az egyetlen ugródeszka a fiatal tehetségek számára, Ön is ott bukkant fel. Tudatosan készült a pályára, vagy a véletlenek játéka hozta így?
Inkább ösztönösség és egyfajta vágy volt bennem arra, hogy megmutassam magam. Egyébként a véletlenek összjátékával kezdődött: az apukámnak volt egy gitárja, ami gyerekként a kezembe került – ez a Beatles- és a Shadows-korszakkal és Elvis Presley-vel egy időben történt. 1963-ban alakult az amatőr zenekarom, a Rangers, az 1968-as Ki mit tud? után a Corvina együttes, amivel az ország színe elé kiálltunk. Évekig jártuk a világot, aztán úgy hozta az élet, hogy új formáció jött létre, az Oxigén, majd jött az 1981-es táncdalfesztivál, ahol szólókarrierem első nagy bemutatkozása is megtörtént. Ott énekeltem el a Szóljon hangosan az ének című dalt, legismertebb slágeremmé vált. Óriási sikert arattam, akkor fürödtem a boldogságban, és ez azóta is tart. Persze ezen a pályán is vannak hullámvölgyek és csúcsok. A decemberi, szimfonikusokkal adott koncertemet egy ilyen csúcsnak éltem meg. De a tavaly szeptemberi, Budapest Parkban megrendezett fellépésemet is, ahol a Boney M mellett énekeltem, közel 10 ezer ember előtt.
A szocialista kor gyermekeként volt-e lehetősége akár nemzetközi karriert befutni?
Sokat kaptam ettől az időszaktól, szakmai értelemben is. Nem volt egyszerű bejutni a pályára, nekünk még át kellett verekednünk magunkat bizonyos dolgokon: meg kellett tanulnunk zenélni, énekelni. Mire 1981-ben előadtam a Szóljon hangosan az éneket, addigra én már készen voltam mint énekes, mint produkció. Olyan volt ez, mint egy egyetem. És igen, aztán volt lehetőségem arra, hogy külföldre menjek, sokat fel is léptem Nyugat- és Kelet-Németországban, sőt, Amerikában is fesztiválokon vettem részt. De soha nem fordult meg a fejemben, hogy elhagyjam ezt az országot. Itthon éreztem magam biztonságban, a nyelv itt kötött össze a közönséggel. Volt olyan, hogy amikor Ferihegyen leszállt velem a gép, megjelent a könnycsepp a szemem sarkában. Én itthon vagyok az, akit Soltész Rezsőnek hívnak.
Ha ma kellene elindulnia az énekesi pályán, megkönnyítenék a dolgát a televíziós tehetségkutató műsorok?
Nézem ezeket a műsorokat, érdekel az utánpótlás. Nagyon kevesen maradnak fenn a hálón – például Rúzsa Magdi –, pedig itt nem is a szakmai szempontok dominálnak, sokkal inkább a műsorgyártási politika. Ez ma már inkább üzlet, mint önkifejezés, ahogy a mi időnkben. Persze a cirkuszban is vannak értékek, csak fel kell fedezni.
Soltész Rezső nem egy tipikus kisnyugdíjas. Hogyan telnek a napok túl a 77. életévén?
Amikor nem fellépek, akkor kiadót vezetek, ami a Zenészmagazin kapcsán jött létre. A kiadónál a médiatechnikára is kiterjedő feladatok kötik le a figyelmemet. A szórakoztató elektronika újdonságaival abszolút lépést tartok. Ez a kettő alkot egy teljes egészet az életemben.
Névjegy:
Soltész Rezső 1945. április 19-én született Budapesten. Több amatőr zenekar után 1979-ben szólókarrierbe kezdett. Az 1981-es táncdalfesztiválon énekelte el a Szóljon hangosan az ének című dalt, ami örökzöld slágerré vált, ma is ez a művész legismertebb szerzeménye. Több díj és elismerés birtokosaként a Magyar Köztársaság Elnöki Aranyérmet 2000-ben kapta meg. Ma is fellép, kiadót vezet, a Zenészmagazin az ő nevéhez köthető.
Fotók: Bobál Katalin, Éber Zsuzsa
Bejelentkezés
Új fiók létrehozása