Oszvald Marika: „Belőlem a játékosság nem veszett ki”

Oszvald Marika: „Belőlem a játékosság nem veszett ki”

Nincsenek és soha nem is voltak nagy álmai Oszvald Marikának. Az ország szubrettje, komikája, az operett koronázatlan királynője mindig azt csinálta, amivel megbízták. Szerencséje volt: az operett világa tökéletesen boldoggá tette, de egy másik életben beatzenésznek állna.

Nemrég ünnepelte 67. születésnapját. Hogy bírja szuflával a védjegyévé vált cigánykerekezést és spárgázást?

Még bírom, persze a kort én is érzem, és örülök, hogy ma már nem kell minden este cukaharát vetnem a színpadon. Bár az operett a fiatalok műfaja, belőlem a mai napig nem veszett ki a játékosság. Gyerekkoromban sokat sportoltam, szertornáztam, toronyugró voltam, ez is segített a fittség megőrzésében. Az az igazság, hogy engem a szakmám, a színpad tart karban, más sportra nincs szükségem. Ami az én koromban előfordulhat, az elő is jött. Érzem az ízületi kopásokat. Elszakadt már a térdem, bokám, vállam, de szerencsére valamelyik izom, ízület mindig dolgozik a sérült részek helyett.

Szülei munkássága után nem csoda, hogy ön is ezt a pályát választotta. Soha nem volt más vágya, elképzelése a jövőjét illetően?

Nem, soha. Bár Budapesten születtem, életem első 8 évét Debrecenben töltöttem. Szüleim miatt kiskoromtól kezdve a színházban lebzseltem, nagyon korán színpadra kerültem. Anyukámék ragaszkodtak egy polgári foglalkozáshoz is: közgazdasági technikumban érettségiztem. A színház nagyon korán mély nyomot hagyott bennem, annak ellenére, hogy édesapám tudatosította bennem, hogy ehhez a pályához nem csak tehetség kell. A kritika elviselése, az empátia, a szerencse is fontos.

Oszvald Marika: „Belőlem a játékosság nem veszett ki”

Ki volt a legkeményebb kritikusa?

Az apukám, Oszvald Gyula, akit a legnagyszerűbb bonvivánok egyikének tartott a közönség. Szigorú volt velem, mindig azt mondta el, mit látott rossznak a produkciómban. Ettől függetlenül nagyon jó kapcsolatot ápoltunk egymással, csakúgy, mint édesanyámmal, Halasi Marikával. Őt népszerű szubrettként ismerte az ország. Anyukám kevésbé volt szigorú. Nagyon meg akartam felelni nekik is, magamnak is. Az operettől rengeteget kaptam, ezért sem akartam mást csinálni – és mindig azt csináltam, amivel megbíztak. Persze, ahogy telnek az évek, a prózai feladatok is megtalálnak, és én ezt nem bánom. Több mint 40 éve vagyok a Budapesti Operettszínház társulatának tagja, de jelenleg a Karinthy Színházban is van előadásom és az Átriumban is játszottam a Sirályban.

Sosem ódzkodott a vidéki szerepektől, és szinte az egész világot bejárta. Most is sok fellépése van?

Szerettem és szeretek is haknizni. Ma már kényelmesebben telnek a napok, négy-öt darabom van, havi hat-nyolc előadással, így egyensúlyban van a munka és a szabadidő. Sok televíziós műsorba hívnak, járnak hozzánk vendégek, szóval nem unatkozom. Most éppen a Menyasszonytánc című előadást próbálom, májusban tűzzük újra műsorra az Operettszínházban és szeptemberben Izraelbe is elutazunk vele. 

Úgy tűnik, a mulatás nagyon megy önnek. Színpadon kívül is?

Akárhol is vagyok, ha meghallom a zenét, a kezem-lábam azonnal járni kezd. Imádom a beatzenét is, ha nem az operett mellett köteleztem volna el magam, biztosan beatzenész lennék. Operaénekes is lehettem volna, a hangom miatt, de engem az operett mindig maximálisan kielégített. Azért van, amikor nyugalomra vágyom. Ilyenkor szépen, nyugodtan üldögélek otthon. Szeretek magamban lenni, a nyüzsgés után jólesik a csend. Én úgy imádom az életet, ahogy van – és ez a magánéletemre is vonatkozik.

Mivel kapcsolódik ki?

Sosem voltam lusta típus, pihenni is aktívan szeretek. Tévénézés helyett mással foglalom le magam. Kertes házban élünk, így a kert mindig ad tennivalót. Kertészkedek, háztartást vezetek, főzök, takarítok. Most éppen a tavaszi munkálatokra koncentrálok, festés lesz nálunk. A fúrás-faragás sem idegen tőlem, sőt, nagyon szeretek varrni, gobelinezni, horgolni, kötni. Nekem ez nem munka, hanem sikerélmény, az alkotás öröme. Szerintem minden csakis az elhatározáson múlik: ha úgy állok hozzá, hogy én ezt most megcsinálom, akkor nekiveselkedek, és tényleg megcsinálom. Például nem tartom magam jó szakácsnőnek, de azért főzök mindent, ahol érem. Egyszer így sikerül, máskor úgy. Nincsenek specialitásaim. És lemondani sem szeretek semmiről, még ha a változókorral fel is szaladtak rám a kilók.

Vigyáz az egészségére?

Mindenben szeretek az arany középúton járni. A természet rendje szerint élek, nem diétázom kórosan. Az orvosi kontrollra viszont nagyon odafigyelek. Rendszeresen kivizsgáltatom magam, járok vérvételre, ellenőriztetem a koleszterinemet, a vércukromat. Szerencsére sosem voltam beteges típus, egyszer volt baj a pajzsmirigyemmel, máskor meg nem vettem észre, hogy tüdőgyulladáson estem át.

Mindig jókedvű. A nevetés a legjobb orvosság?

Belőlem a játékosság nem veszett ki, az biztosan fiatalon tart. Régi fotóimat látva tűnik fel, hogy én nem is tudtam magamról, milyen szép voltam. Ha ez időben tudatosult volna bennem, lehet, hogy másként használom a szépségemet. Bár számomra a külsőségek sosem voltak fontosak.

Névjegy:

Oszvald Marika 1952. április 12-én született Budapesten. Édesanyja a népszerű szubrett, Halasi Marika volt, édesapja pedig a kiváló bonviván, Oszvald Gyula. A Színház- és Filmművészeti Főiskola operett-musical szakának elvégzése után 1971–1972-ben a szegedi színházban is játszott, majd a Budapesti Operettszínházhoz szerződött, amelynek azóta is oszlopos tagja. Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes művész, megkapta az Erzsébet-díjat, a Hevesi Sándor-díjat. A Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. 1990-ben ő volt az év színésznője. Fontosabb szerepei: A mosoly országa, Cigányszerelem, A víg özvegy, Luxemburg grófja, Marica grófnő, Cirkuszhercegnő, Csárdáskirálynő, A montmartre-i ibolya, Mária főhadnagy, János vitéz, Hegedűs a háztetőn, Viktória, Bál a Savoyban, A denevér, Mágnás Miska, Fiatalság, bolondság, Leányvásár, Csókos asszony, Dr. Bőregér, Mária főhadnagy. Szerepelt a Szép nyári nap című Neoton-musicalben, valamint saját családi zenés „mesesójában”, az Oszi Bosziban. Fellépett többek között Münchenben, az Amerikai Egyesült Államokban, Kanadában, Izraelben, Olaszországban, Franciaországban, Svájcban, Ausztráliában, Japánban. Egy lánya született: Hídvégi Krisztina.

 

 



Kapcsolódó bejegyzések

Hírlevél feliratkozás

Nézd meg mit mond rólunk

az árukereső.hu közössége