Sosem spórolt az energiával Hyppolit, a lakáj

Goromba, hangos embernek ismerte meg a színészvilág Csortos Gyulát, az ország lakáját, aki súlyos cukorbetegsége ellenére magát nem kímélve, önpusztító életmódot folytatva játszott, mindent beleadva.

Munkácson 1883. március 8-án jött a világra Csortos Gyula színészóriás, akinek alakításaira mára csak az idősebb korosztály emlékszik régi filmjeinek köszönhetően. Édesapja őrmester volt, honvédelmi minisztériumi segédhivatalnokként tartotta el a családot. Ellenezte, hogy fia a küzdelmes gyermekkor és hányatott középiskolai évek után a színi pályát válassza, az ifjabbik Csortos mégis elvégezte a Színiakadémiát. A Pesti Hírlap már első fellépései idején „elegáns, biztos fellépésű, értelmes” színésznek titulálta.

Pályáját vidéken – Debrecenben és Szegeden – kezdte, 1907-ben igazolt a Népszínház Vígoperához, onnan a Magyar Színházhoz ment. Botrányoktól már akkor sem volt mentes, így a Vígszínházhoz szegődött. Itt vált belőle igazán híres színész, hiszen Molnár Ferenc remek szerepeket írt neki. Innen ismét a Magyar Színházhoz vitte az útja. Tehetségét méltányolva kiemelkedően jól keresett, olyannyira, hogy éppen annyit keresett, mint a magyar miniszterelnök, vagyis 24 ezer koronát. Mészáros Giza színésznővel élt, majd 1914-ben feleségül vette Bamberger Friderikát, de a frigy nem tartott sokáig, 1922-ben elváltak, közben Csortos több pesti színházban is megfordult. Második felesége Vígh Manci lett, szintén a színházi élet berkeiből. Időközben a Nemzeti Színházhoz került, ahol kis megszakítással haláláig játszott. Kimagaslóan sokat keresett, miközben nem spórolt energiáival.

Sokféle szerepkörben, számtalan színházi stílushoz alkalmazkodva önálló hangú és arculatú művészegyéniséggé vált. Drámai szerepeit mély emberábrázolással, hiteles szenvedélyességgel formálta meg. A komikusi szerepkörben volt igazán otthon, a tragikomikum jellemezte. Fanyar humorával, különc egyéniségével, színpadi tréfáival tette le védjegyét a magyar színművészet asztalára.

A fiatalon sokat éhező Csortos Gyula később falánk ember lett, elhízott, mégis eljátszott bármilyen típusú embert, testalkata nem akadályozta benne, hogy átlényegüljön. Legendásan érdes modorú, goromba ember volt, mégis mindig volt bőven munkája. A jól megírt darabokat szerette, és a jó rendezőket is. Ellenkező esetben nem rejtette véka alá véleményét.

Önpusztító életmódja miatt idejekorán szanatóriumba vonult, súlyos cukorbeteg volt, szívritmuszavarral is küzdött. Hangulatán az sem segített, hogy lánya 1943-ban elhunyt. A főváros ostroma idején pincékben húzta meg magát, a második világháború végén vállalta utolsó főszerepét Csehov Medve című drámájában. 1945-ben ismét kórházi ellátásra szorult, ezúttal cukorbetegsége okozta lábszársebe miatt, ami nehezen gyógyult. Mire megérkezett volna számára a gyógyszer, augusztus 1-jén a fővárosban elhunyt.

Több mint kétszázötven színházi szerepet játszott el, hetven hangosfilmje volt. Akkor is megpróbálta kihozni magából a maximumot, amikor súlyos cukorbetegsége már akadályozta ebben.