Maria Callas, az opera koronázatlan királynője

A 20. század egyik legtehetségesebb és legnagyobb hatású opera-énekesnője mindent elért, amit az előadóművészi pályán lehet, élete mégis tele volt nehézségekkel és megaláztatásokkal. A decemberi születésű Maria Callasra emlékezünk.

Cecilia Sofia Anna Maria Kalogeropoulos 1923. december 2-án született New Yorkban görög bevándorlók gyermekeként, gyógyszerész apja a nehezen kiejthető nevet később Callasra rövidítette. A család életét beárnyékolta, hogy Maria bátyja, Vaszílisz tífuszban meghalt, az énekesnő pedig azért született, hogy pótolja ezt az űrt. Mégsem sikerült, hiszen édesanyja fiút várt, ezért csalódott volt, ez kettejük viszonyán mindvégig tükröződött.

A csodálatos hangú, rendkívüli hallású kislányt anyja már ötévesen éneklésre fogta, az erősebb hang reményében túletette Mariát, aki emiatt nagyon elhízott. Szülei válása után, tizennégy évesen anyjával Görögországba költöztek, ahol képzetlen hangja miatt nem vették fel a konzervatóriumba, így a spanyol koloratúrszoprán, Elvira de Hidalgo növendéke lett.

A szorgalmas gyakorlás és a született tehetsége – háromoktávnyi hangja és erős színpadi kisugárzása – tette világhírűvé. A világ legelőkelőbb színházaiban és koncerthelyszínein mutathatta be áriáit. Az athéni operaházban Suppé Boccaccio című vígoperájának egy kis szerepében mutatkozott be, majd 1942-ben a Tosca címszerepébe beugorva hatalmas sikert aratott.

Időközben szemrevaló hölgy lett belőle, 1949-ben, 26 évesen férjhez ment a nála 30 évvel idősebb Giovanni Battista Meneghinihez, aki később a menedzsere lett. 10 év házasság után Maria egy újabb szerelem miatt válni akart: a közismert hajómágnás, Arisztotelész Onassis rabolta el a szívét. Vele évtizednyi kapcsolat után szakított.

Zenei téren Tullio Serafin karmester vette szárnyai alá, színészi képességei kibontakoztatásában a rendező Luchino Visconti volt segítségére. 1950-ben debütált a milánói Scalában, Mexikóban énekelte el a Normát, Aidát és Toscát, 1951-ben a hangjától lenyűgözött Arturo Toscanini neki adta Lady Macbeth címszerepét, a Metben 1956-ban Bellini Normájaként mutatkozott be. Callas az ötvenes években ért karrierje csúcsára.

Gyönyörű hangjához kivételes előadói képességek társultak, ő próbálta először színészi játékkal megreformálni az olasz operát, oroszlánrésze volt a bel canto újbóli divatba hozásában. Pályafutása során 529 előadáson 36 szerepet alakított, húsz teljes operafelvételt készített. A leggyakrabban és legszívesebben drámai, érzelmekben gazdag szerepekben tündökölt, aki meghal, vagy gyilkol szerelméért.

Visconti és Zeffirelli is rendezte, és Pasolinivel forgatta a Médea című filmet, ekkor azonban már alig tudott énekelni. Utolsó turnéját 1973-ban Giuseppe Di Stefano tenor társaságában tette.

Utoljára 1974 novemberében énekelt nyilvánosság előtt, Szapporóban. Élete végét magányosan és megtörten Párizsban töltötte. Az opera koronázatlan királynője 1977. szeptember 16-án, 53 évesen halt meg, a hivatalos jelentés szerint szívrohamban, bár sokan öngyilkosságról beszéltek. Hamvait végakarata szerint a görög tengerbe szórták. Milánóban és Párizsban teret neveztek el róla, nevét nemzetközi énekverseny is viseli, 2007-ben posztumusz Grammy-életműdíjat kapott, halála 30. évfordulóján Görögországban tízeurós emlékérmet adtak ki.