Hugonnai Vilma, az első magyar orvosnő

Hugonnai Vilma, az első magyar orvosnő

A „koldus grófnő” még életében példaképpé vált, reményt nyújtott nemcsak a betegek, de a tanulni és felemelkedni vágyó nők számára is.

 

1847. szeptember 30-án Nagytétényben született, apja gróf szentgyörgyi Hugonnai Kálmán földbirtokos, anyja Pánczély Riza volt. A pesti Prebstel Mária leánynevelő intézetben tanult. Férjhez ment Szilassy György földbirtokoshoz. Fiatal létére túlzott érdeklődést mutatott a természettudományok iránt, és egyetemre vágyott, azonban az egyetemeket nők nem látogathatták.

 

1869-ben értesült arról, hogy a zürichi egyetemre nők is beiratkozhatnak. A férje beleegyezett Vilma tanulmányaiba, de ehhez pénzt nem biztosított számára. Ezért nehéz körülmények között tanult Zürichben. Ráadásul otthon maradt gyermeke nélkül volt kénytelen élni. 1879. február 3-án védte meg orvosi disszertációját. Az egyetem sebészeti klinikáján, majd egy alapítványi kórházban dolgozott. Mivel itthon akart dolgozni, hazatért.

 

Svájcban már orvos volt, itthon a következő 20 évben sem lehetett az. Rendkívüli akadályokba ütközött: letette a hazai egyetemi tanulmányokhoz feltétlenül szükséges érettségi vizsgát – 34 évesen, második magyar nőként érettségizett –, majd kérte orvosi oklevelének elismertetését, de Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszter – az érvényes törvényekre hivatkozva – ezt elutasította.

 

Szülésznői vizsgát tett. Házassága felbomlott, anyagi gondjai voltak. Betegek sokaságát kezelte, hogy ebből tartsa fenn családját. Ekkor írta A nők munkaköre című tanulmányát. A nők számára is kedvező iskolareform mellett foglalt állást, és minden olyan szervezkedésben részt vett, amely a nők egyenjogúsítását tűzte ki céljául.

 

1887-ben férjhez ment Wartha Vincéhez, aki jeles vegyész, műegyetemi tanár volt. Megszületett Vilma lányuk. Felhagyott szülésznői gyakorlatával, elméleti kérdésekkel foglalkozott. Ezekben az években sem adta fel orvosi oklevelének elismertetése iránti igényét, ami ekkorra már az egész női társadalom problémáját jelentette. 1895-ben királyi rendelet tette lehetővé, hogy Magyarországon egyetemi tanulmányokat folytathassanak nők is. 1896-ban újból kérte az uralkodótól zürichi oklevelének elismertetését, végre elismerték a diplomáját, de az összes szigorlatát újra le kellett tennie. Budapesten orvosdoktorrá avatták. Ezután már hivatalosan is végezhetett magángyakorlatot, elsősorban női és szegény betegekkel foglalkozott.

 

Tudományos érdeklődése a gyermeknevelésre, a nők és gyermekek egészségvédelmére, a nők ipari foglalkoztatásának kérdéseire, illetve a nők képzésére összpontosult. Kezdeményezte a leánygimnáziumok szervezését és a nők szellemi képzését. Az Országos Nőképző Egyesületben hat évig tanított betegápolást, gyermekgondozást, gyermekvédelmet és ragályos betegségek ismereteit. 67 évesen elvégezte a katonaorvosi tanfolyamot is. Több vidéki városban szervezett – női orvosi és betegápolói erővel – betegmegfigyelő állomást. Felhívása, szervező munkája követőkre talált, amit bizonyít annak a sok száz vöröskeresztes nővérnek és 84 orvosnőnek a szolgálata, akik az ő oklevelének érvényesítése után szereztek diplomát magyar egyetemeken.

 

Idős korában, 21 éves lányát tüdőbetegségben elveszítve sem tört meg a tettrekészsége. Megérte még a nők teljes egyetemi egyenjogúsítását. 1922. március 22-én hunyt el.

 

Nem tekintheti a férfi a nőt, mint régente, tisztán úgy, mint ki javára született.” – idézet legyen a fotó alá.



Hírlevél feliratkozás

Nézd meg mit mond rólunk

az árukereső.hu közössége