Majdnem lelkész lett Pécsi Sándorból

A legnagyobb magyar művészek egyikeként élt és alkotott Pécsi Sándor Kossuth-díjas színész, aki immár fél évszázada távozott az élők sorából. Nevét hallva az idősebb korosztálynak talán beugrik az általa előadott Gyermekkori álmok című dal.

A Sajószentpéteren 1922. március 18-án született Péchy Sándor édesapja esztergályosként dolgozó üveggyári munkás volt, feleségével együtt. A Felvidékről menekültek át Magyarországra, több Borsod megyei településen is éltek. Pécsi Sándor így vallott névmódosításáról: „a Pécsi családi név. De nem cs-vel, hanem ch-val írják. A Péchyt én póriasítottam Pécsire – közismert álszerénységem okából... Különben családunk Eperjes környékéről, Pécsújfalu községből származik.”

A Sárospataki Református Kollégium diákjaként nem sok választotta el a lelkészi hivatástól. Rövid ideig jogot tanult, végül – a család tiltakozása ellenére is – színésznek tanult, a Színművészeti Akadémiát 1944-ben végezte el, és azonnal a Miskolci Nemzeti Színházhoz szegődött el. Nem sokáig időzött itt, jött a Művész Színház, majd a Madách 1948-ban.

Gyorsan a rendezők kedvence lett. Ha kellett, ő volt a drámai hős, vagy éppen a mindenkit megnevettető komédiás. Egy időben minden rendező noteszében ott volt a neve (filmszerepei: Szent Péter esernyője, Liliomfi, Fekete város, Pál utcai fiúk). A színpadon nem ismert pardont, igazi profi volt, de félt a bukástól.

A színésznek a számára maradt kurta idő alatt olyan színháztörténeti jelentőséggel bíró alakításai voltak még, mint Tennessee Williams A vágy villamosa című darabjának Mitche, Brecht Koldusoperájának Peacockja, Shakespeare Hamletjének Poloniusa, Dürrenmatt A nagy Romulusának Romulusa, Brecht Kaukázusi krétakörének Azdakja, Csehov Sirályának Szorinja, Shaw Tanner John házasságának Mendozája, Schiller Ármány és szerelmének Millere.

Kétszer kapott Kossuth-díjat, érdemes és kiváló művész volt. 1963-ban ismerte meg a szép olasz színésznőt, Lea Padovanit, amikor a Germinal című francia–magyar–német koprodukciós filmben játszotta egy bányászbrigád vezetőjét. Gyermekük nem született, de feleségével haláláig együtt maradt.

Pécsi Sándor szenvedélyes gyűjtő volt, kertjében régi edények, cseréptöredékek sorakoztak, színházi relikviákat is megőrzött, megszerezte az 1956-ban ledöntött budapesti Sztálin-szobor egyik kezét is, amit a kertjében tartott.

1972. november 4-én kedvenc foteljében ülve rosszul lett, és meghalt. Utóbb kiderült, egy vérrög okozta a halálát. Csupán 50 éves volt.