Tudtad, hogy a szülések 8-9%-a idő előtt történik? Tehát nagyjából minden 10. baba koraszülött!
November 17-én, a Koraszülöttek Világnapján a legkisebbekért számos magyarországi városban tematikus programokat szerveznek, és egyes épületek lila színű kivilágításával is egy kis extra figyelem irányul a koraszülöttekre és családjaikra, valamint az ő segítésük fontosságára.
Kik a koraszülött babák?
Orvosi értelemben koraszülött babákról a 37. terhességi hét előtt született csecsemőkről beszélünk.
Egy koraszülött testarányai eltérnek a 9 hónapig hordott babákétól – minél korábban jön világra a kisbaba, annál nagyobb a feje a testéhez képest, illetve a végtagjai vékonynak tűnnek.
A koraszülött babák törékenyek, bőrük fényes és áttetsző, mely alatt a zsírréteg még nem vastagodott meg, ezért mindenképpen melegben kell lenniük, ehhez szükséges az inkubátor.
A leggyakoribb probléma a koraszülötteknél a légzészavar, mely a tüdejük fejletlenségéből fakad. Minél korábban születik meg a baba, annál nagyobb oxigénadásra van szükség, súlyosabb esetben akár gépi lélegeztetésre is.
Mik lehetnek a koraszülés okai?
A koraszülés okai összetettek, nem egyetlen tényező, hanem több faktor összhatásának eredménye lehet.
Vannak azonban olyan állapotok, feltételek melyek, ha fennállnak a kismamánál, nagyobb a koraszülés kialakulásának az esélye:
- vesebetegség
- magas vérnyomás
- cukorbetegség
- szívbetegség
- rossz tápálálkozás a terhesség előtt és alatt
- dohányzás, illegális kábítószerek használata vagy túl sok alkohol fogyasztása a terhesség alatt
- bizonyos fertőzések, például húgyúti és amniotikus membránfertőzések
- koraszülés egy korábbi terhességben
- abnormális méh
- a gyengített méhnyak korán kinyílik
- 17 évesnél fiatalabb vagy 35 évnél idősebbek
Hallottatok már a Koripokról?
Horgolt cukiságok az inkubátorokban.
A horgolt polipok koraszülötteknél történő terápiás alkalmazásának ötlete, az „Octo project” 2013-ban Dániából indult el, ahol az önkéntesek úgy találták, hogy a koripokat ölelő babáknak egyenletesebben vert a szívük, jobb légzést produkáltak és magasabb oxigénszint jelentkezett a vérükben. Ennek oka, hogy a játékok puhasága az anyaméhre, csápjaik pedig a köldökzsinórra emlékeztetik a babákat, ezért biztonságban érzik magukat az inkubátorban, a csövek helyett pedig a polipok karjaiba kapaszkodhatnak. Ezt követően terjedt el a korpigyártás Európában, Ausztráliában és az Egyesült Államokban.
Magyarországon 2015-ben jelentek meg ezek a kedves kis játékok.
Ez a kezdeményezés egyből belopta magát a szívünkbe és úgy gondoltuk, ennek valamilyen formában mi is részesei szeretnénk lenni, ezért 6 db korip polipot adományoztuk a szegedi Koramentorháznak, amelyeket a jövőben akár terápiás foglalkozások során, illetve játékként is tudják hasznosítani.
Ujvári-Tatai Judit horgolt alkotásaiA Koramentorházak 2018. elején Szeged, Gyula és Kecskemét városokban jöttek létre, azzal a céllal, hogy komplex támogató szolgáltatásokat valósítsanak meg. Ezek egyrészt a koraszülöttként világra jött gyermekek mozgás-, értelmi, érzelmi és beszédfejlődését támogatják, másrészt családtámogató program keretében a szülők kompetenciaérzését növelik ebben a nem várt élethelyzetben.
Édes és imádnivaló a horgolt polipok és a babák találkozása, a koripok játékként biztonságérzetet keltenek a babákban, nyugtatóan hatnak rájuk és hozzájárulnak a fejlődésükhöz. Ugyanakkor elkészítésük során szigorú feltételeknek kell megfelelni. Speciális, merkelizált nyálálló fonalból kell, hogy készüljenek, hogy ne szöszösödjenek és ne essenek szét a sterilizálás során. Emellett nem mindegy a polipok mérete sem, nem lehetnek túl nagyok, a hosszú csápok ugyanis fulladást okozhatnak. A horgolás során ügyelni kell arra is, hogy kellően feszes legyen a horgolási minta, ne legyenek túl nagyok a lyukak, ellenkező esetben ugyanis kieshet a bélés.
A szegedi Koramentorházban Szabadi-Tóth Klaudia mentorházvezető vezetett körbe minket.
Tekintse meg Baba-Mama termékeinket webáruházunkban!
Bejelentkezés
Új fiók létrehozása