A tél, a hideg, nyirkos évszak nemcsak a szánkózás ideje, hanem a kruppos megbetegedés tipikus időszaka is. Felnőttkorban nem jellemző, gyerekkorban azonban sok kis beteg kerül kórházba ezen légúti fertőzés miatt. Most a legfontosabb kérdésekre keresünk választ: mire figyeljünk oda, és hogyan gyógyítható a betegség.
Tünetek és előfordulás
A „krupp” skót kifejezés azt jelenti: „rekedt hangon kiabál”. Jellemzően féléves kortól hatéves korig okozhat problémát, ezt követően már kinövik a gyerekek. Statisztikák alapján a kicsik 15 százaléka esik át a betegségen az élete során egy vagy akár több alkalommal.
Csecsemőkorban nagyon kicsi a légutak keresztmetszete, amely a kruppos nyálkahártya-duzzanat hatására még inkább beszűkül. A levegővételkor nehéz légzést okozó vírusos megbetegedés az éjszaka során „lobban be” leginkább, rekedtség, száraz, ugatáshoz hasonló köhögés kíséretében, amihez 38-39 fokos láz is társulhat. Súlyos esetben az oxigénhiány életveszélyes állapotot vagy légúti elzáródás miatti fulladást is előidézhet.
Gyógyulási esélyek
A krupp okozta tünetek három-hét nap alatt megszűnnek, de ritkább esetekben egy-két hétig is elhúzódhat. A betegségre való hajlamot a genetikai tényezők jelentősen befolyásolják, továbbá a szennyezett levegő, a köd és a dohányfüst is növeli a kockázatát. Ügyeljünk arra, hogy a kisgyermek tiszta, páradús környezetben tartózkodjon.
Amennyiben kruppos fertőzésre gyanakszunk, ne essünk kétségbe, inkább igyekezzünk megnyugtatni csemeténket! A nehézkes levegővétel miatt a gyerek levegő után kapkod, ijedtében sírva fakadhat, ami tovább ronthat a helyzeten. Igyekezzünk minél gyorsabban kimenni a friss levegőre, vagy nyissunk ablakot, ezzel sokat javíthatunk a gyermek állapotán, mivel a hideg hatására a légúti duzzanat gyorsan lelohad.
Mivel nem allergiáról beszélünk, az allergiára használt antihisztaminos szerek egyáltalán nem alkalmasak a gyógykezelésre, sőt a nyálkahártyát még inkább kiszárítják, ami tovább rontja a beteg közérzetét. Háromévesnél kisebb gyerek esetén mindenképpen keressük fel a gyermekorvost a további teendők kapcsán.
A szakértő válaszol: Dr. Kováts Ildikó - főorvost kérdeztük.
– Milyen esetben van szükség kórházi kezelésre?
– Nyugalomban is hallható stridor (sípoló belégzési hang) mindenképpen kórházi kezelést igényel!
– Milyen gyógymódokkal, gyógyszerekkel orvosolható a betegség?
– Ez a betegség főleg este, éjszaka szokott a legsúlyosabb lenni. Ki kell nyitni az ablakot, hűvös, párás levegőt kell biztosítani. Ha meleg van kinn, a hűtő ajtaját kinyitva a hűtőből kiáramló levegőt kell beszívni! Ha nincs hideg párásító, nagy vizes törülközőket érdemes kiteríteni a gyermek szobájában. Belélegezhető szteroidos pumpával javulás érhető el, ha nem, ezt kúp formájában is lehet alkalmazni. Ha húsz perc elteltével nem látható javulás, illetve rosszabbodik a beteg állapota, kórházba kell szállítani!
– Hogyan védekezzünk a rendszeresen visszatérő kruppos rohamok ellen?
– Ez ellen nem lehet védekezni, sajnos a vírusfertőzések a bölcsődében, óvodában elkerülhetetlenek. Természetesen a helyes táplálkozás, gyümölcsök, főzelékek fogyasztása, a mindennapos levegőzés nagyon fontos.
– Közösségben továbbterjedhet egyik gyerekről a másikra?
– Természetesen, ezek a vírusok cseppfertőzéssel terjednek, köhögéssel, tüsszentéssel, nyállal összefertőzhetik egymást a gyerekek. Sajnos a testvérek is fertőzik egymást, valamint a gyerekek a közösségből hazaviszik a kórokozókat, és a szülőket is megbetegíthetik.
– Hogyan használjuk a hideg párásító készüléket?
– Célszerű este néhány órára bekapcsolni. Nem szükséges egész nap használni, mert ha túl párás lesz a levegő, bepenészedhet a szoba.
Bejelentkezés
Új fiók létrehozása