Veszélyesen hideg! A kihűlésről

Veszélyesen hideg! A kihűlésről

 

A tél és a hideg idő a gyönyörű tájakon és az élvezetes sportokon kívül számos veszélyt is rejt magában. Például a kihűlés kockázatát, amelyhez nem kell mínusz 10 foknak lennie, különösen az idősek és a gyermekek esetében. Ennél sokkal kevesebb is veszélybe sodorhatja az emberi életet. 

 

A kihűlés tulajdonképpen kórosan alacsony testhőmérsékletet jelent. Ez a szervezet maghőmérsékletének – ez a végbélben mért hőmérséklet – 35 °C alá esését jelenti. Ennek három kategóriája van: enyhe, amikor a belső hőmérséklet 34-35 °C között van, a 30-34 °C közötti állapot a közepesen súlyos, míg a 30 °C alatti már a súlyos kategória. A szervezet kihűlése abban az esetben alakulhat ki, amikor annyira felgyorsul a hővesztés, hogy azt a test a táplálék elégetéséből származó hőtermeléssel már nem tudja pótolni.

 

Melyek a kihűlés jelei?

A kihűlés leginkább az idős vagy beteg embereket, illetve a kisgyermekeket fenyegeti. Elegendő egy fűtetlen szobában hosszabb ideig való tartózkodás, vagy az időjárásnak nem megfelelő öltözet. Maga a folyamat lassan, sokszor észrevétlenül alakul ki. Először fokozott izommunka, vagyis vacogás és remegés jelentkezik, amely a szervezet védekező mechanizmusa. Az erek a hideg hatására összeszűkülnek, ezáltal például a bőr elfehéredik, kevesebb oxigén jut a nem létfontosságú szervekhez, azért, hogy az agy, a szív és a vese valameddig még több tápanyagot kaphasson. Lassul a mozgás, a reakcióképesség, zavartság, agresszivitás léphet fel. Bizonyos idő elteltével – ez függ a szervezet kondíciójától, illetve az adott körülményektől – levertség és álmosság lesz úrrá a páciensen, majd kóma, és megfelelő külső segítség nélkül akár halál is beállhat.

 

Az alkohol

Tévesen él az a tény a köztudatban, hogy az alkohol segíthet hideg időben melegen tartani a szervezetet. Éppen ennek az ellenkezőjét okozza: alkohol hatására az erek kitágulnak, ennek következtében pedig a még meleg vér a létfontosságú szervek felől a végtagok irányába vándorol. Így felgyorsul a test kihűlése. Emellett kábult állapotot okoz, amellyel romlanak a túlélés esélyei.

 

A védekezés

A kihűlés elleni legjobb védekezés a megelőzés. A vastag ruhadarabok helyett érdemes inkább több vékonyabbat viselni, hiszen a réteges öltözködés jobban szigetel, így lassul a kihűlés folyamata. A nedves ruhadaraboktól mindenképpen szabaduljunk meg mielőbb, mivel azok elveszítik hőtartó képességüket. Ajánlott kerülni a kezek, a nyak és a fej szabadon hagyását. Ezek érzékeny területek, ahol sok hőt veszíthet a test. Hosszabb hidegben való tartózkodás esetén mozogni kell, és érdemes a szervezetet valamilyen meleg, nem alkoholos itallal belülről is támogatni. A lakótérben lévő hőmérséklet igény szerint változhat, azt azonban ajánlott figyelembe venni, hogy idős emberek és kisgyermekek esetében már a 10-14 fok közötti hőmérséklet kihűléshez vezethet.

 

Tudta-e?

A víz hővezető képessége közel 25-ször nagyobb a levegőénél, ezáltal nedves, vizes közegben sokkal gyorsabban bekövetkezhet a kihűlés. Kihűlés következtében gyakoriak a szívritmuszavarok. A kihűlést szaknyelven hipotermiának nevezik.



Pingvin kiadványok

Rendszeresen frissülő akciós kiadványok, a legjobb árakkal. Kattintson és már böngészhet is.

Hírlevél feliratkozás

Nézd meg mit mond rólunk

az árukereső.hu közössége

© 2017 Minden jog fenntartva! Pingvin Napfény Zrt.