A gyermek lelki feszültségeit oldja a holisztikus intimterápia

A gyermek lelki feszültségeit oldja a holisztikus intimterápia

Jogosan merülhet fel a kérdés, miért is kellene intimterápián részt vennie egy kisgyermeknek, és egyáltalán: mi az a gyermek holisztikus intimterápia?! A téma körüljárásához szakértő segítségét kértük.

 

– Azt gondolhatjuk, hogy egy kisgyermeknek semmilyen nemi szervi elváltozása nem lehet, pedig ez nem így van – mondja Csorba Zsuzsanna intimterapeuta. – Vannak olyan gyerekek, akik rendellenességgel jönnek a világra, és olyanok is, akiknél izomgyengeségből, illetve valamilyen lelki problémából, pszichés feszültségből adódóan alakulnak ki a nemi szerv körüli elváltozások. Ezekben az esetekben nagy segítséget jelenthet a terápia, amelynek lényege az egyéni úton történő segítségnyújtás – a kisgyermekkortól egészen a fiatal felnőtt korosztályig.

 

A kisgyermekeket érintő problémák közül a példa kedvéért egy olyan 2,5 éves kislány tanítványt említ, akinél veleszületett rendellenesség miatt átjárhatóság alakult ki a hüvely és a végbél között. Ebben az esetben korrekciós műtétre volt szükség, majd a végbél záróizmát kellett erősíteni az intimterápia segítségével.

Lelki síkon is szükséges a gyógyulás!

Nem ritka jelenség, hogy a szobatisztaságra történő szoktatás után, vagyis amikor a kicsi a 3. életévén már túl van, még mindig problémát jelent a széklet- vagy esetleg a vizeletmegtartás. Ilyenkor több területen érdemes dolgozni. Először az izmok állapotát kell felmérni, például hogy mennyire tartanak. Az is kérdés, milyen lelki feszültségek húzódnak meg a probléma mögött.

 

A szakember felidézi azt az esetet, amikor a 10 éves kisfiú már egy éve állandó, sürgető vizeletingerrel élt. Számára az iskolában töltött idő keserves volt. A 45 perces órákat nehezen bírta ki, gyakori vizelési ingere miatt úgy érezte, sosem lesz óraközi szünet, és nem ér el a mosdóba. Az ő esetében egyértelműen fizikai és lelki törődésre is szükség volt, annak ellenére, hogy gondoskodó édesanyjával a gyermek jó kapcsolatot ápolt. A terápia során kiderült, testvéri konfliktus okozta a kisfiúban a belső feszültséget, amelyre még az anya sem látott rá. Idővel sikerült oldani a feszültséget a fiúban. Emellett olyan, otthon is végezhető gyakorlatokkal segítette a szakember, amelyeknek hála 3 terápiás alkalom után teljesen megszűnt a folyamatos vizelési ingere.

 

Íme egy-két példa a születési rendellenességre is! Néhány kezelés elegendő volt arra, hogy egy 9 éves kislány még magzati állapotában szerzett problémáját rendezze a holisztikus intimterápia. Mi volt a lelki rendellenesség oka? Az édesanya várandóssága idején elszenvedett traumája, amit torna segítségével sikerült feloldani a gyermekben, és ezzel a kiskamasz rendszeres bepisilése szűnt meg. Csorba Zsuzsanna pályája során olyan 10 éves kisfiúval is találkozott, akinél a család nem tudta, mi állhat a rendszeres széklettartási nehezítettsége mögött. A probléma gyökere a hontalanság érzete volt: a szülők elváltak, és az addig megszokott fészek melegét egy új otthonban kellett megtalálnia. A változások feldolgozásához a gyermeknek több időre volt szüksége. A terápia az átlagosnál több alkalmat igényelt, de a visszaesések ellenére is megoldódott a fiú gondja.

A hormonok játéka

A szakember hangsúlyozza, a gyermekeknél majdnem minden esetben lelki és fizikai síkon kell keresni a megoldást. Kamaszodó kislányoknál, kisfiúknál a hormonok nagy hangulatingadozásokat okozhatnak. Például serdülő lányoknál a terápia nagy segítséget nyújthat a zavaros korszak átívelésében és az első menstruáció könnyebb megélésében. A kamaszodó fiúknál a tomboló tesztoszteron csendesebb levezetésében lehet óriási haszna. A tinik szexuális életre való felkészítésében hiánypótló jelentősége van, hiszen a szülő gyakran nem tudja, hogyan kezdje a felvilágosítást, és hogyan vezesse be a témát a gyermekénél. Illetve az igaz, hogy éppen a gyermeknek kellemetlen az anyjával vagy apjával megbeszélni a nemiséghez köthető kérdéseit.

A szexualitás

A fiatal felnőtteknél nem ritka a minőségi szexuális élet megélésének hiánya. A nekik szóló terápia a szexualitás rejtelmeire, illetve az agy, a lélek és a test teljes összehangolására hívja fel a figyelmet. A teljesség megélése érdekében – bármennyire is bizarrul hangzik – elméleti és gyakorlati útmutatót kapnak a sokszínű orgazmus eléréséhez.

 



Hírlevél feliratkozás

Nézd meg mit mond rólunk

az árukereső.hu közössége