A közös fürdőktől a bolti szappanig

A tisztaság fél egészség – tartja a mondás. Tudták ezt a régiek is, legfeljebb nem sokat törődtek a rendszeres mosakodással. Kasztíliai Izabella spanyol királynő (1474–1504 között uralkodott) állítólag dicsekedett is azzal, hogy életében két alkalommal vett fürdőt: a születése napján, és aznap, amikor feleségül ment Aragóniai Ferdinándhoz.

Az ókorban nagyon népszerű volt fürdőkbe járni, fontos politikai kérdések dőlhettek el egy-egy fürdőzés alatt például az ókori Rómában. Fürdőszoba híján a tisztálkodást közös fürdőkben oldották meg. A 4–5. században még beengedték a keresztényeket a fürdőkbe, de elítélték, ha a fürdőket más élvezetekre használták. Egy idő után már nem nézték jó szemmel, ha nők is jártak ide.

Bűzös középkor

Míg az ókor bővelkedett a szépségápolás és a fürdőkultúra vívmányaiban, és a szennyvízelvezetés civilizált módját, a csatornázást is feltalálták, a középkor óriási visszaesést jelentett ezen a téren Európában. A pöcegödrök és éjjeliedények sötét évszázadaiban a városfalon kívülre, folyókba, utcai árkokba vagy egyenesen az utcára löttyintették az ürüléket.

A középkort nem érdekelte a személyes higiénia, a rendszeres tisztálkodás szükségességét azonban komolyan nem vitatták: tudták, hogy a látható kosz másként nem távolítható el a testről, és azt is, hogy a láthatatlan szennyeződések – például az izzadság –, amelyeket az emésztés káros melléktermékeinek tartottak, idővel árthatnak az egészségnek, fertőzések és az élősködők megtelepedése formájában.

A legtöbb középkori orvos pártolója volt a fürdésnek. Úgy gondolták, a rendszeres fürdés megelőzheti a betegségeket, továbbá gyógymódként is előírták számos panasz esetén, a hólyagkövektől a rosszkedvig.

Hazai (mosdó)vizeken

Magyarországon a nemesi, főúri lakhelyekhez tartozó fürdőházak, mosdótálak és egyéb, tisztálkodáshoz használatos tálak, szappanosműhelyek létezése már a 15. századtól bizonyított. Elterjedt volt a hajápolás, a különböző gyógyvizes fürdők, illatos olajok használata. A 18. század végéig vásárokban jutottak hozzá vagy házilag készítették a szappant, a 19. század elejétől pedig már pesti és budai üzletekben is vásárolhattak piperecikkeket. Az ápoltság, jó megjelenés és tisztaság persze a tehetősebb réteg kiváltsága volt egészen a 20. század derekáig, pedig a központi szabályozás igyekezett kiterjeszteni az egész népre a higiéniai kultúrát.

Kútra járó lányok

Bár 1960-ra a lakosság 21 százaléka rendelkezett vezetékes vízzel, nagy része mégis úgy tisztálkodott, mint előtte évszázadokig: ásott vagy fúrt kutakból, esetleg a felfogott esőből vagy hóléből nyert vízzel. A család számára a vizet a lányok, asszonyok, gyerekek hordták a falusi kútról, általában naponta egyszer – vödörben, kannában, korsóban. A napi vízadagot rendszerint a konyhában lévő vizespadon tárolták letakarva.

A mosakodáshoz használt kismelencét (fából készült teknőféle) az ágy alatt tartották, csak a mosakodáshoz vették elő. A 20. század elejétől már inkább a lavór vált általánossá, 1918 után pedig egyre több helyen jelent meg a fém mosdóállvány. Mosáshoz, tisztálkodáshoz háziszappant használtak, amelyet otthon főztek disznóvágások után kora tavasszal. A háziszappan használata általánosnak tekinthető egészen az 1950-es évek végéig, a bolti szappannal inkább a szekrényt illatosították.

Az 1900-as években a fővárosiak nagy része nem tisztálkodott rendszeresen. Ők a tisztasági fürdőket használták, amelyek tömegesen a 20. század közepétől terjedtek el Budapesten.