Pingvin Patika Blog

Találkozás Lolával

 lola

– Egészen kicsi kora óta énekel. Honnan a muzikalitása? Családi örökség?

– Édesapám nagyon jól énekel, a nővérem énektanár, a nagymamámnak pedig hatalmas tehetsége volt a festéshez. Van tehát egy művészi vonal a családban, de ennek ellenére valahogy úgy alakult, hogy rajtam kívül mindenki polgári foglalkozást választott.

– Ki ismerte fel a tehetségét, ki indította el az énekesi pályán?

– Azt, hogy „mozog bennem valami” az énekléssel kapcsolatban, egyértelműen a nővérem fedezte fel. Gyerekkorunkban rengetegszer játszottuk azt, hogy énekelni tanít – lám-lám, belőle tanár, belőlem pedig énekes vált… Később nagyon sokat segítettek a tanáraim is, és persze apukám meg a nagyszüleim! A családom mindig mellettem állt, támogatta a művészi ambíciómat. A jelenlegi menedzseremmel pedig, akinek szintén sokat köszönhetek, lassan húsz éve vagyok munkakapcsolatban.

– Hol és hány éves korában lépett fel először nagyközönség előtt?

– Ötéves voltam, amikor életemben először Lengyelországban színpadon állhattam. Egy énekversenyen vettem részt, ahol saját kategóriámban második lettem. Ezt tekintem az énekesi pálya felé tett első nagy lépésemnek. Később a Magyar Rádió segítségével több külföldi zenei verseny részese is lehettem. Felléptem például Szlovéniában, Bosznia-Hercegovinában, Montenegróban, Szerbiában. Meghatározó élményem volt, amikor tízévesen közel 80 ezer ember előtt énekelhettem el a Himnuszt az egykori Népstadionban, az atlétikai Európa-bajnokságon. Erről készült egy videó, amely felkerült a világhálóra is.

– Hány albuma jelent meg eddig, és melyik áll Önhöz a legközelebb?

– A legelső nagylemezem még 2001-ben került piacra a korábbi művésznevemen. Lolaként eddig 4 albumom jelent meg. Azt gondolom, hogy talán a másodikat éreztem a legközelebb az akkori magamhoz. 2007-ben került a boltokba Élj a mának! címmel. A közönség is nagyra értékelte, hiszen az akkori Mahasz top 40-es listáján a 12. helyen végzett.

– Dalszövegei saját életének elmúlt korszakairól vagy éppen aktuális érzelmeiről szólnak?

– Igazából, amit elénekeltem, eddig mindig megtörtént. Előbb-utóbb… Ez néha ijesztő, de egyben csodálatos is.

– Pályája során több zenei stílust követett. A poptól, a pop-rocktól az elektronikus és akusztikus zenén át egészen ezek keverékéig. Melyikkel fejezi ki leginkább önmagát, és mi a mostani zenei stílusa?

– Imádom az elektronikus zenét, de élőben, zenekarral mindig rockosabban szólunk. Ez tökéletesen jellemzi, hogy mennyire kettős az énem a magánéletben is.

– Többször nyert hazai díjakat, már egészen fiatalon is. Hogyan élte, éli meg a sztárságot?

– Ez nehéz kérdés. Díjakat kapni általában nagyon jó érzés, de jutalmazottként sosem gondoltam magam többnek bárkinél. Általában akik újonnan megismernek, sokszor meglepődnek, hogy bizonyos szempontból mennyire hétköznapi vagyok. Szerencsésnek mondhatom magam, mert a díjak terén el voltam kényeztetve, de úgy gondolom, ezek az akkori pillanatnak szólnak. Nekem persze azért szép emlékek maradnak!

– Azt is lehet tudni, hogy nem áll távol Öntől a jótékonykodás. Milyen „ügyek” mellett állt ki a legutóbbi időben?

– Ha az időbeosztásom engedi, valóban gyakran és szívből teszek eleget karitatív felkéréseknek. Legutóbb a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány megkeresésére, az ő ügyük támogatásához adtam a hangomat.

– Jut azért ideje a kikapcsolódásra is?

– A koncertek, forgatások, egyéb megjelenések mellett, ha marad szabadidőm, szívesen töltöm utazással. Nagyon készülök a januárra, mindenképp szeretnék elutazni egy picit pihenni, „nyaralni”. Hetente legalább kétszer-háromszor testmozgást is beiktatok az életembe, de töredelmesen be kell vallanom, nem ezek az órák képezik a legnagyobb örömöt számomra, mégis nagyon fontosak, hogy fitt és egészséges maradjak.

– Mit gondol, mit jelent a mai világban az egészséges életmód?

– Ha nyugalom van, az már jó dolog. A stressz sajnos nagyon hamar tönkreteszi az embereket! Én nagyon szeretek jókat enni, nem vonom meg magamtól a finom falatokat. A lényeg, hogy az ember lelke boldog és kiegyensúlyozott legyen.

– Mikor és hol láthatják a rajongói a következő esztendő elején?

– Arra kérem a programjaim iránt érdeklődőket, hogy keressék fel a facebookos oldalamat. Ott mindig minden infót megtalálni rólam, a lehető legfrissebbeket is!

– Hamarosan itt a karácsony! Mit jelent Önnek ez az ünnep?

– Imádom! Ilyenkor végre ismét együtt van a család, velük töltöm ezeket a meghitt napokat: sokat beszélgetünk, eszünk, nevetünk.

– Mit üzen az olvasóinknak, hogyan töltsék ezeket a napokat?

– Nyugalomban, szeretetben. Nagyon figyeljenek, vigyázzanak egymásra! Boldogságot, sikereket is kívánok, és hogy mindenki álma megvalósuljon. Áldott ünnepeket!

Névjegy

Korsós Judit 1988. augusztus 14-én született Hatvanban. A szoprán hangfekvésű énekesnő legfőképpen a pop, rock és dance műfajában alkot. Az éneklés mellett gyermekkorában zongorázni is tanult. Első fellépésein még Ditti művésznéven szerepelt, 2006 óta ismerjük Lolaként. Egyik legnagyobb slágere Hallja meg a világ címmel 2006-ban több mint két hónapig a Mahasz rádiós lista élén szerepelt a hazai előadók közül, valamint a Viva Chart első helyén. Számos díja közül kiemelendő, hogy a Viva Cometen három évben is elnyerte a legjobb női előadó díját, valamint négyszer a Bravo Otto Az év női előadója címet.

Címkék:
© 2018 Minden jog fenntartva! Pingvin Napfény Zrt.