Jávor Pálnak a halála előtt a kórházban cigányzenészek játszották el a nótáját. A gyomorrákban szenvedő színészóriás, a nők sármos bálványa ugyanis azt kérte, még egyszer mulathasson úgy, ahogyan azt éveken át tette a főváros kávéházaiban és az Egyesült Államokban. Gyomorrák végzett vele.

Jávor Pál 1902. január 31-én született Aradon. Az első világháború alatt kiszökött a frontra, úgy kellett hazavitetni. 16 évesen az Aradi Hírlap újságíró-gyakornoka volt. A háború végén Dániába akart menni, de Budapesten lekapcsolták, ezért ott próbált szerencsét.

Az Országos Színészegyesület Színészképző Iskola után számos budapesti és vidéki színház szerződtette.

Nem volt tökéletes: ivott, dorbézolt, és annyira megbízhatatlannak számított, hogy a szerepeire rendszeresítettek egy beugrót, hogy legyen, aki helyettesíti, ha képtelen aznap színpadra állni. A botrányos életmód következménye az lett, hogy kizárták a színészek egyesületéből. Szegedre hívta Tarnay Ernő, így pár évet ott töltött. Visszatért Budapestre, ekkor indult be a karrierje: jött a film...

A filmvászon hamar felfedezte magának a sármos szívtiprót: a magyar némafilmgyártás Jávor Pállal végződött, aki szerepelt a Csak egy kislány van a világon című filmben. A hazai hangosfilmgyártás vele indult: ő formálhatta meg az első magyar hangos- és egyben zenés film, A kék bálvány (1931) férfi főszerepét. A Hyppolit, a lakáj (1931) meghozta neki az országos hírnevet.

A 30-as, 40-es években valóságos kultuszt teremtett: az elegancia, az udvariasság testet öltött alakja volt, nők ezrei rajongtak a – később fogalommá vált – „Jávor-bajusz” és  „Jávor-kalap” gazdájáért. 1945-ig több mint 70 filmben játszott, egy rövid kitérő erejéig még Hollywoodban is megfordult.

A Köszönöm, hogy elgázolt (1935), A csúnya lány (1935), A Noszty fiú esete Tóth Marival (1938), a Halálos tavasz (1939), A szerelem nem szégyen (1940), a Dankó Pista (1941), az Egy csók és más semmi (1941), az Egy tál lencse (1941), a Makrancos hölgy (1943) vagy a Valamit visz a víz (1943) nélküle egészen más alkotás lenne.

Jó néhány színésznő omolhatott a vásznon karjaiba: Karády Katalin, Szörényi Éva, Tolnay Klári, Muráti Lili, Szeleczky Zita, Turay Ida. Botrányokból nem volt hiány, az egyik legnagyobb 1934-re datálható: a Városligetben A cirkusz csillagai előadáson megütötte Winternitz Károly lótulajdonost. A színészt kártérítés megfizetésére kötelezték, és kéthavi fogházra ítélték, de nem ülte le – Wintermitz jóvoltából.

Élete nagy szerelme egy zsidó gyáros megözvegyült, kisgyermekes lánya, Landesmann Olga volt, akivel közös otthont teremtett és valóban boldogan élt.

A második világháború alatt figyelte a rendőrség, mert támogatta a Horthy-kormányt. Nyíltan kritizálta a rendszert.Végül a Gestapo elfogta. Sopronkőhidán raboskodott, majd a németek magukkal vitték Németországba. Családtagjai, kollégái semmit nem tudtak róla.

1945 júniusában érkezett tőle levél, amelyben hazatérését sürgette. Ám itthon nem foglalkoztatták, így amikor 1946-ban egy turné miatt a családjával Amerikába ment, 11 évig maradtak. Ott is kudarcok érték, portásként dolgozott, újra inni kezdett. 1957-ben hazatértek. Kiderült, gyomorrákban szenved. 1959 augusztusában hunyt el. A Farkasréti temetőben nyugszik.