Rakott brokkolis csirkemell krumplival, baconnel

Rakott brokkolis csirkemell krumplival, baconnel

A brokkoliért nem mindenki rajong, de ebben a formájában garantált, hogy a család apraja-nagyja oda lesz érte.

Rakott brokkolis csirkemell krumplival, baconnelHozzávalók:

  • 50 dkg csirkemellfilé
  • 2 közepes fej brokkoli
  • 5 közepes db burgonya
  • 15 dkg bacon (kockázott, apró)
  • 3 dl tejföl
  • 1 dl tej
  • 1 tk. szerecsendió
  • bors ízlés szerint
  • só ízlés szerint
  • 20 dkg trappista sajt
  • 10 dkg füstölt sajt
  • 5 g vaj (a tepsi kikenéshez)
  • 2 ek. napraforgóolaj
  • olasz fűszerkeverék ízlés szerint (olaszos salátaöntet fűszerkeverék)
  • 5 gerezd fokhagyma

Elkészítés:

A brokkolit rózsáira szedjük, sós vízben öt gerezd fokhagymával és szerecsendióval öt perc alatt megfőzzük. Kivesszük a brokkolit és a fokhagymát is. Ugyanebben a vízben a felkockázott krumplit is megfőzzük 10 perc alatt. A csirkemellet csíkokra vágjuk, egy kevés olajjal elkeverjük, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. Serpenyőben rövid idő alatt fehéredésig pirítjuk. A tejfölt, tejet, az olaszos salátaöntet fűszerkeveréket összekeverjük. A kétféle sajtot lereszeljük, és összekeverjük. Egy tepsit kivajazunk, az aljára tesszük a brokkoli és a krumpli felét, elkeverjük. A szósz felét eloszlatjuk rajta. Rátesszük a csirkemellet és a kockázott bacont. A brokkoli és a krumpli másik felét rátesszük. A maradék szószt ráöntjük, a reszelt sajtokkal megszórjuk. 25 perc alatt készre sütjük, amíg a sajt szépen megpirul.

 

Forrás: www.nosalty.hu



Kapcsolódó bejegyzések

Hírlevél feliratkozás

Nézd meg mit mond rólunk

az árukereső.hu közössége