Pattanás, az örök „kamasz-panasz”

Pattanás, az örök „kamasz-panasz”

Pattanás, az örök „kamasz-panasz”

Bár a kamaszkor betegsége, nem lehet erre hivatkozva egy legyintéssel elintézni a főleg az arcbőrön jelentkező pattanásokat. Az önmagát, a világunkban elfoglalt helyét egyébként is kereső kamasz számára akár súlyos pszichoszociális zavarokat kelthetnek a csúnya pöttyök. A gyulladásos tünetek után visszamaradt hegek pedig tartós károsodást, esztétikai panaszt okozhatnak. A témáról dr. Németh Réka bőrgyógyásszal beszélgettünk.

Ki szabad-e nyomni a pattanásokat?

– Véleményem szerint a pattanásos bőrt időnként lehet és kell is tisztítani, természetesen megfelelő előkészítés, tiszta körülmények között, szakember (kozmetikus) által. Ez tehát nem a fürdőszobatükör előtt, koszos kézzel végzett kapirgálást jelenti.

Melyek azok a házi praktikák, amelyek nem ártanak a bőrnek, és még hatásosak is?

– Számtalan otthoni eljárás létezik az uborkás pakolástól kedve a kamillás borogatáson át a gyulladt csomókra alkalmazott fogpasztáig. Időszakosan az internet is felkap egy-egy favorit kezelést, és szájhagyomány útján több módszer is ismert. Ezeknek lehet némi jótékony hatása is, bár bevallom, ezekben nem hiszek.

Köztudott, hogy az étkezés befolyásolja a pattanások mennyiségét. Milyen ételeket kerüljenek a pattanásos, zsíros bőrű fiatalok?

– Valójában az étkezés befolyásoló szerepe vitatott. A korábban fő bűnösnek kikiáltott zsíros, fűszeres ételek, olajos magvak, a csoki, kakaó nagy mennyiségű fogyasztása elősegítheti a pattanások kialakulását, de az újabb kutatások alapján az „üres” szénhidrátok, gyorséttermi ételek, valódi tápérték nélküli élelmiszerek negatív hatása is valószínű. A pattanások kialakulását érdemben diétával nem lehet befolyásolni, egy jól megválasztott étrend nem jelenti a pattanásos bőr kezelését.

Az alapozó, korrektor rendszeres használata elfedi a bőrhibákat. De jót tesznek ezek a bőrnek?

– Gyakran kínálnak ezen termékek mellé a bőrhibákat elfedő korrektort, alapozót. A nappali krémeknek is van színezett változatuk. Emellett célzottan, egy-egy nagyobb, vörösebb, gyulladtabb góc elfedésére kis korrektorstiftek is alkalmazhatók. A bőrhibák kozmetikai fedése indokolt lehet – és ilyenkor természetesen nem a vastag „vakolatra” gondolunk –, de a bőrhibák kezelése az elsődleges.

Milyen kozmetikai szerek ajánlottak a pattanásos bőrre?

– Alapvető a bőrtípusnak megfelelő kozmetikumok megválasztása, melyek lehetnek drogériákban beszerezhető készítmények, valamint az ezeknél hatékonyabb, biztonságosabb, gyógyszertárakban kapható dermokozmetikumok. Ezek kínálnak a tisztításra, általános megelőző bőrápolásra és a gyulladt gócok célzott kezelésére alkalmas termékeket is. Enyhébb esetekben önmagukban is hatékonyak lehetnek, de az orvosi kezelés – akár külsőleges, akár belsőleges kezelés – kiegészítőjeként is szolgálnak. A termékpaletta általában tartalmaz lemosó tonikot is, ez tisztítja a bőrt, lehet enyhe antibakterális, hámlasztó, gyulladáscsökkentő hatása, de – bár a pattanásos bőr általában zsírosabb – nem szárít túlságosan, a bőr normál pH-értékét nem zavarja.

Sok kamasz önbizalomhiánnyal, gátlással küszködik a pattanások miatt. Hogyan lehetne nekik segíteni?

– A pattanásokat életkortól függetlenül kezelni kell. Valóban a kamaszkor betegsége, de attól még nem szabad elhanyagolni a zavaró pöttyöket. A bőrön, főleg az arcon, háton, vállon jelentkező pattanások akár súlyos pszichoszociális zavarokat is okozhatnak a kamaszok életében. A gyulladásos tünetek lezajlását követően a visszamaradó hegek tartós károsodást, esztétikai panaszt okozhatnak. Ezek eltüntetése már jóval nehezebb feladatnak bizonyul.



Hírlevél feliratkozás

Nézd meg mit mond rólunk

az árukereső.hu közössége