Övsömör gyerekkorban

Övsömör gyerekkorban

Övsömör gyerekkorban

Kialakulhat-e övsömör gyermekeknél? Más betegség kísérő tüneteként kezelendő, vagy inkább önálló bőrbetegségnek? Ha valaki még nem volt bárányhimlős, akkor övsömöre sem lehet? Cikkünk erre keresi a választ. Aki ebben segít: dr. Szász-Német Réka bőrgyógyász szakorvos.

– Mi okozza az övsömört?

– Az övsömör a vírus okozta betegségek közé tartozik. Az a vírus felelős érte, amely a bárányhimlő kapcsán kerül a szervezetbe. Amikor a szervezet először találkozik a bárányhimlő vírusával, a fertőzés súlyosságától, a gazdaszervezet immunállapotától függően jelentkeznek a mindannyiunk által ismert tünetek.

– Melyek ezek?

Láz, rossz közérzet, testszerte viszkető piros pöttyök, hólyagok, majd sebek, amelyek általában – egy-két elvakart góctól eltekintve – nyom nélkül gyógyulnak.

– A gyógyult övsömör visszatérhet?

– Mint minden vírus, az övsömört okozó vírus is örökre beköltözik a szervezetünkbe, egy idegdúcban megbújva éveken, évtizedeken át alszik, lappang. Előfordul azonban, hogy ez az alvó vírus felébred. Van, akinél soha nem tér vissza, de az is lehet, hogy másoknál többször is az életük során, és bár inkább felnőtteken észleljük, akár már gyerekkortól kezdve elkíséri az embert.

– A visszatérő övsömörnél is a már említett tüneteket észlelheti gyermekén a szülő?

– Ilyenkor kicsivel más módon jelentkeznek az övsömör tünetei: már nem az egész testen látunk kiütéseket, csak egy-egy idegszelvénynek megfelelő sávszerű elrendeződésben mutatkoznak hólyagok, majd sebek, amelyek váladéka közvetlen érintkezéssel vagy tárgyak közvetítésével fertőz.

– Fájdalmakkal is jár az övsömör?

– Igen, a terület nagyon fájdalmas szokott lenni, mivel a bőrtünetek mellett az idegszálak is gyulladásban vannak.

– Hol jelentkeznek a testen a tünetek?

– A jelentkező hólyagok leggyakoribb előfordulási helye a törzsön van – innen ered az elnevezés is – de a testen bárhol előbukkanhatnak: végtagokon, sőt fejbőrön, arcon is megjelenhet a sok-sok piros folt. Ezek a súlyosabb formák a szem, a hallószerv, illetve az arcon lévő idegek esetleges érintettsége miatt.

– Milyen készítményekkel kezelendő?

– Bár a vírust kipusztítani nem lehet a szervezetből, a gyorsabb, szövődménymentesebb gyógyulás érdekében vírusellenes, illetve gyulladáscsökkentő, fájdalomcsillapító gyógyszerek szedése szükséges.

– Mivel vírusról van szó, immunerősítővel próbálkozhat-e a beteg?

– Igen, az immunrendszer erősítése indokolt: az általában használatos C- és D-vitamin, cink mellett a B-vitaminok szerepe is fontos.

– Mennyi idő alatt gyógyulnak meg a sebek?

– A gyógyulás átlagosan 10 nap, amíg a hólyagok felnyílása után visszamaradt pörkök leválnak, a sebek behámosodnak. Nem ritka szövődmény azonban az érintett régióban visszamaradó idegi fájdalom – immáron bőrtünet nélkül –, amely hetekig, szerencsétlenebb esetben akár hosszú hónapokig fennállhat. Az övsömör tehát nem egy friss fertőzés tünete, hanem a saját, lappangó vírusunk aktiválódásának következménye. Így övsömörös is csak az lehet, aki már volt bárányhimlős.

– A bárányhimlő elleni védőoltás kivédi az övsömört?

– A bárányhimlő, főleg gyermekkorban, az esetek legnagyobb részében szövődménymentesen zajlik. Legrettegettebb szövődménye azonban a vírusos agyvelőgyulladás, amely akár végzetes következménnyel is járhat. Elsősorban ennek megelőzését célozza a bárányhimlő elleni védőoltás, amely 2019 óta a kötelező oltások sorába lépett. A védőoltás – az oltott gyermek immunrendszerének aktivitásától függően – nagy eséllyel védelmet nyújt a fertőzés ellen, ebben az esetben a gyermek védett a vírussal szemben, nem lesz bárányhimlős, így övsömörös sem. Ha nem is alakul ki teljes védettség, a súlyos szövődményes bárányhimlős esetek esélye minimálisra csökken, és a szakirodalmi adatok alapján az övsömör kialakulási esélye is kisebb.



Hírlevél feliratkozás

Nézd meg mit mond rólunk

az árukereső.hu közössége