Nyugodt reggeleket!

Nyugodt reggeleket!

Nyugodt reggeleket!

Mennyivel jobban indul a hét, a nap, ha a reggelek jó hangulatban, kapkodás, idegeskedés nélkül telnek el egy család életében! Íme néhány ötlet, hogyan lehet kellemesebben megélni a nap első, közösen eltöltött perceit!


Jó, ha napközben sem a szülő, sem a gyerek nem érzi úgy, hogy az egész napot tönkretette a reggeli veszekedés, idegeskedés, rohanás. Ugyanis a kezdeti feszültség könnyen rányomja a bélyegét a következő órákra is – akár az óvodában, iskolában, akár a munkahelyen telik el a nap nagy része. Mit tehetünk a családi nyugalom megőrzése érdekében?


1.       Előző este készítsük ki a gyermek ruháit és a sajátunkat is.

A reggeli kapkodásban tetézi a bajt, ha éppen azt a ruhát nem találjuk, amit fel akarunk venni.

2.       Reggel vasalni? Soha!

Drága perceket vesz el az ember életéből – reggel főleg.

3.       Cipőtakarítás

A nagy gyerekek egyedül is meg tudják oldani, a kicsik esetében szükség van anyára, apára. Nem tart sokáig, de reggel egy örökkévalóság. Essünk rajta túl este!

4.       Tízórai-, ebédcsomagolás

Ez se maradjon reggelre. Bár egyszerűbb pénzt gyűrni a gyerek táskájába, nem biztos, hogy a legegészségesebb harapnivalót választja majd az iskolai büféből. A szülők ebédjét is ajánlott este kiporciózni és becsomagolva tenni a hűtőbe.

5.       Különóra, edzés

Az iskola, óvoda melletti elfoglaltságokhoz tartozó felszerelést is előző este készítse el a gyerek, ha kell, anya segítségével. Az iskolatáskába se reggel kerüljön be a tanszer!

6.       Időben keljünk fel!

Legalábbis a szülő mindenképpen. Ha még a gyerekek ébredése előtt negyedórát ad magának a kávéra, teára, esetleg egy ébresztő zuhanyra, máris jobb lesz a kedve. A kamaszok ébresztő nógatása nem mindig könnyű, időben kezdjük el.

7.       Kerüljük a fürdőszobai torlódást!

Szabjuk meg, kire hány perc készülődés jut a fürdőben. Az is jó, ha kialakul egy állandó sorrend: a gyorsabbak előre, utána jönnek a többiek.

8.       Reggelizés nélkül sehová!

Pár falatra, kortyra mindenkinek szüksége van még akkor is, ha később lesz idő a nyugodt reggelire.

9.       Induljon időben!

Ha tudjuk, hová és hány órára kell odaérni, nagyjából számoljuk ki, mennyi időt vesz igénybe az út dugóval, forgalommal együtt, de idegeskedés nélkül. Ebből ne engedjen!

10.   Tervezzék meg a délutánt!

Kedvcsinálónak előre beszélje meg a gyerekekkel, mivel telik majd az este, mi az, amit tényleg várhatnak a közösen eltöltött néhány órában. Ne a tanulást harangozza be! Olyat találjon ki, aminek mindenki örülhet.

+ 1. A legfontosabb:

Nincs is jobb a közös reggeli mókánál! Kicsiknél bevethető a felöltözés kategóriában meghirdetett verseny. Aki gyorsabban felöltözik, hamarabb kap reggelit. A humor a nagyoknál is beválhat, a közös éneklésnek a kicsik örülhetnek. Sose felejtsük el, ha a szülők nyugodtan reagálnak a nem várt helyzetekre, a gyerekek is nyugodtak maradnak.



Hírlevél feliratkozás

Nézd meg mit mond rólunk

az árukereső.hu közössége