Németh Györgyi: „ A segítő családra esküszöm”

Németh Györgyi: „ A segítő családra esküszöm”

Mozogni bármelyik életkorban lehet. Éppen ezért Németh Györgyi életmottója ez: mozgásban maradni. A Futásról Nőknek oldal alapítója szerint huszonévesen jóval több ideje volt sportolni, de 45 évesen sok más feladata mellett a sport most is aktívan jelen van az életében. Olyannyira, hogy vállalkozását erre alapozta. A futás és a nők viszonyát nála jobban kevesen ismerik.

 

– Világéletében sportolt. Enélkül nem is menne?

 

– Fiatalabb koromban versenyszerűen taekwondóztam, a futással a gyermekeim születése után kötöttem komolyabb barátságot. Mindig az adott életkörülményeimhez igazítottam a sport mennyiségét és intenzitását. A munka, a két középiskolás nagyfiam mellett persze ma is fontos a mozgás.

 

– Mindenki futhat?

 

– Mindannyian öregszünk, a test amortizálódik. Szerintem a nem mozgás a legártalmasabb az ember számára. Nekem általában akkor volt a legtöbb problémám, ha valamiért nem sportolhattam. Bárki futhat, de fennálló betegség esetén ajánlott kikérni az orvos véleményét, és az ő útmutatása szerint elkezdeni mozogni. Ugyanígy, ha valaki hosszú ideje nem sportolt, vagy túlsúlya van, először egyeztessen az orvosával.

 

– Sportos előélet nélkül is belevághatunk a futásba?

 

– Igen, de a fokozatosság elvét követve, és persze türelem is kell hozzá! Ha valaki egy hosszabb, mozgásmentes időszak után kezd el sportolni, vagy több a szabadideje, mert már kirepültek a gyerekek, esetleg súlyfeleslege is van, akkor kezdésként a félórás sétát heti 3–7 alkalommal javaslom számára. Ez tereptől függetlenül bárhol megvalósítható, és elég hozzá egy kényelmes cipő. Mivel az egyik legjobb alapozó sport a gyaloglás, a futást így érdemes elkezdeni. A gyaloglás az izmok, ízületek és a keringési rendszer „felébresztésére” is kiváló. 6–8 hét gyaloglás után jöhet a könnyített kocogó edzésterv, a séta közé beiktatott rövid kocogásokkal. Gyaloglás végén a nyújtógyakorlatokról sem szabad megfeledkezni, ezekből nagyon sok van az interneten is. Az oldalunkon található, kezdő futóknak szánt félórás edzőprogram kitűnő indulási alap.

 

– Kismamaként mikor kezdhető el a kocogás?

 

– A szülés utáni regeneráció miatt nagyon fontos, hogy a nőgyógyász véleménye alapján kezdjen el a nő mozogni; a mit, mennyit és mikor kérdésekre is ő tudja a válaszokat. Mindenképpen regenerációs tornával indítson az édesanya, hiszen a terhesség és szülés után meg kell erősíteni a medencefenék és a has izmait, és csak utána ajánlott elkezdeni a rendszeres futóedzéseket. Aki teheti, a regenerációs tornához kérje gyógytornász segítségét! Ha erre nincs mód, akkor mindenképpen könnyű, a kismamának is jóleső erősítő gyakorlatokkal érdemes indítani – sok esetben a helyi fitnesztermek edzői is tudnak segíteni, és már kimondottan szülés utáni tornacsoportok is léteznek. Néhány hetes regeneráció után kezdődhet a rendszeres gyaloglás, majd a könnyített kocogás, és aztán a futás. Az inkontinencia gyakori „vendég” szülés után. Amíg ez fennáll, nem a futás a legideálisabb sport!

 

– A kezdeti futáshoz milyen cipő ajánlott?

 

– Mindenképpen érdemes beszerezni egy pár kényelmes, a testalkatunkhoz és lábunkhoz leginkább passzoló futócipőt. Választásnál szempont lehet, hogy mekkora a testsúlyunk, milyen a testalkatunk, mennyit tervezünk futni, milyen terepen tervezzük azt. Egy súlyosabb testnek szükséges a vastagabb talpú, jól párnázott futócipő, aki vékonyabb alkat, a könnyebb cipőkben is komfortosan futhat. Fontos, hogy a futócipő már az első próba alkalmával is kellemes érzést keltsen bennünk. Futóboltban keresgélni hasznos, mert itt az eladó a láb megvizsgálása alapján mutat cipőtípusokat. Jó észben tartani, hogy a láb futás közben dagadhat, és a nap második felében jellemzően fáradtabb, ezért ajánlott a lábméretnél 1-2 számmal nagyobb cipőt választani.

 

– Közeleg a karácsony, vele együtt a süteményhegyek meg a pluszkilók. Ráadásul hidegben nehezebben akaródzik a futás is.

 

– Valóban csábító a meleg szoba, a bejgli, azonban mozogni ilyenkor is hasznos! Én rendkívül élvezem a szépen kivilágított, ünnepi díszben pompázó tereket, utcákat nézni futás közben, és a téli erdő is nagyon meghitt. Barátokkal, családdal élmény a futás, a szabadtéri sport a pandémia alatt is megengedett, de kövessük és tartsuk be az aktuális rendelkezéseket. Aki egész évben rendszeresen kint fut, annak a szervezete hozzászokik a hőmérséklet-csökkenéshez. Persze akkor, ha nincs olyan krónikus légúti betegsége, ami ebben gátolná. A bőr gyönyörű lesz a téli kocogástól!

 

– A futás valóban megmutatja az egyén világhoz való viszonyát?

 

– Állandóan nyüzsgő környezetben élünk, életünk információk fogadásra és átadására rendezkedett be. Számomra azért hasznos a futás, mert ilyenkor nincs információ: ebben az elcsendesedési időszakban nem szól hozzám senki, kitisztul a fejem, elhagyhatom azt a sok megválaszolatlan kérdést, ami foglalkoztat. Egyszerűen csak vagyok, és ezt élvezem! Vannak dolgok, amiket csak akkor veszünk észre, ha lassítunk. A természet apró szépségeire és változásaira futás közben rácsodálkozom. Nekem ez a töltekezés pillanata. Bizonyított tény, hogy a futás ritmikussága az elmét ellazítja. A tempós mozgás ellenére a gondolatok lassulnak.

 

– Mennyi futás fér bele a hétköznapjaiba?

 

– Heti 40-50 kilométer. Régebben többet futottam, de a szerkesztőség vezetése összetett feladat, és anya is vagyok. A karrier és a család együtt csak akkor működhet jól, ha van segítség. Éppen ez a család lényege. Mióta gyerekeim vannak, szinte velünk élnek a nagyszülők. Mindig számíthattam a mamákra, papákra, a férjemre, és ők is viszont. Nem vagyok a mindenben tökéletesen teljesítő nő. Van, amikor más főzi az ebédet, és nem takarítok reggeltől estig. A nap 24 órából áll, minden nem fér bele.

 

– Évek óta cégvezető. Vállalkozása szenvedélyből indult, amihez később jó adag tudatosság társult.

 

– A gyermekeim születése előtt sok évet multinál húztam le. Szerettem, de anyaként azt a munkát nem folytathattam. A férjem biztatott a blogírásra, ami itthon akkoriban kezdett divatba jönni. Nőknek tartottam edzéseket, futottam, szerettem írni is, így 2012-ben belevágtam, és folyamatosan írtam tapasztalataimat a futásról, egészséges életmódról. A fő célom az volt, hogy a maratoni futásra a felkészülésemet megírjam és hasznos edzéselméleti információkat adjak az olvasóknak. Mindez a saját szórakoztatásomra történt – tudatosság nélkül. Idővel egyre több emberhez jutottak el a cikkeim. Ezért létrehoztam a Futásról Nőknek oldalt. Hobbi helyett tudatosan dolgoztam tovább, így indult a vállalkozás. Nő vagyok, és az egész világot ezen keresztül tudom nézni, így a futást is. Tudom, milyen életmódja, időbeosztása, testalkata, szülés utáni nehézsége van egy nőnek, családanyának; ehhez igazítottam a futással foglalkozó weboldalt is.

 

– Mi adja a lendületet a hétköznapokhoz?

 

– Olyan célokat keresek, amelyek nem nyomnak össze. Futóként jelenleg nem vágyom komoly versenyekre, mert a munkám miatt a felkészülés nem fér bele. Most a heti 3–5 alkalom futás tartható számomra. Nemrég egy gödi lokálpatrióta egyesületet alapítottunk, én vagyok az elnök, ebbe szintén örömmel vágtam bele. A vállalkozásom újabb szintlépés előtt áll. Futásban és a munkában is a „mozgásban maradni” mottómhoz igazodom. Így tudom fenntartani az egyensúlyt.

 

Névjegy: Németh Györgyi 1975. június 19-én született Hatvanban. Külkereskedelmi szakon, majd a Pázmány Péter Katolikus Egyetem újságíró-andragógus szakán diplomázott, elvégezte az Open University üzleti iskolát. A Gödi Lokálpatrióták Egyesület elnöke. A kétgyermekes, férjezett édesanya családjával Gödön él.



Hírlevél feliratkozás

Nézd meg mit mond rólunk

az árukereső.hu közössége