Napi 1500 méter is megteszi – mozgással a gyermekkori depresszió ellen

Napi 1500 méter is megteszi – mozgással a gyermekkori depresszió ellen

dr. Tóth Barbara cikke

A rendszeres testmozgásnak csupa kedvező hatása van már gyermekkorban is. Skóciai iskolákban 2012-ben vezették be a Napi 1 mérföld programot, amelynek részeként a programban részt vevő iskolák tanulói naponta kb. 15 percet töltenek sétálással, kocogással vagy futással, mialatt kb. 1 mérföldet (ami nagyjából 1600 méter) tesznek meg az iskola udvarán vagy futópályáján.


A program előnye, hogy könnyen kivitelezhető, és nem kell hozzá külön átöltözni, mint a testnevelésórához, ezért könnyen beépíthető a napi iskolai rutinba. A rendszeres mozgás nemcsak az egész napos ülés monotóniáját töri meg, de a diákok egészségére is nagyon kedvező hatással van.


A Napi 1 mérföld program jó lehetőséget biztosított a kutatóknak, hogy a rendszeres testmozgás kedvező hatásait felmérjék. Egy vizsgálat során két olyan általános iskola tanulóinak egészségét hasonlították össze, amelyek közül az egyik iskola részt vett a Napi 1 mérföld kezdeményezésben, a másik nem. Az eredmények alapján a programban részt vevő diákok több időt töltöttek mozgással, és kevesebbet ültek, mint azok a tanulók, akiknek az iskolája nem csatlakozott a kezdeményezéshez. Emellett a fittségüket felmérő fizikai teszteken is jobban teljesítettek, és a testzsírszázalékuk is csökkent. A változások 3 hónap után nem voltak hatalmas mértékűek, de már egészen kis lépésekkel is sokat lehet tenni az egészség megőrzéséért. Az elhízás sem egyik napról a másikra alakul ki, hanem egyik kilóról a másikra kezdenek szaporodni a felesleges zsírpárnák. A skóciai eredmények sikerén felbuzdulva a programot más országokban is átvették.


A rendszeres testmozgásnak nemcsak a testi, hanem a mentális egészségre is kiemelkedő hatása van. A folyamatos ülés, akár a képernyő előtt, akár az iskolapadban a hangulatra is kedvezőtlen hatással van. Az inaktivitás következtében leült hangulat azonban már egészen kis mozgással is visszafordítható.
A gyermekeket nem nyugton ülésre, hanem több mozgásra kellene sarkallnunk. Kutatások alapján ugyanis különösen kedvezőtlen, hogy a gyermekek az életkor előrehaladtával mind több időt töltenek egy helyben ülve. Ülnek az iskolában, a számítógépes játékok előtt és a telefonjukat nyomkodva. De nemcsak az inaktív életmód miatt kialakuló túlsúly és az abból fakadó betegségek fenyegetik a gyermekek egészségét, hanem a mentális egyensúlyuk is könnyebben felborul azoknak, akik túl sokat ülnek, és csak nagyon keveset vagy egyáltalán nem mozognak. A kevés fizikai aktivitást végző gyermekeknél sokkal nagyobb eséllyel fordul elő a depresszió valamely tünete, mint aktívabb társaiknál. Kutatások alapján a fiatal tinédzserkorban végzett napi 60 perces testmozgás 10 százalékkal csökkenti a fiatal felnőttkori depresszió kialakulását.


Egy 4257 tinédzser bevonásával végzett vizsgálat során a bevont gyermekek fizikai aktivitását és mentális egészségét is folyamatosan nyomon követték 6 éven keresztül. A vizsgálatba 12, 14 és 16 éves korú fiatalokat vontak be. A vizsgálat során a fizikai aktivitás korcsoportról korcsoportra egyre csökkent, és a serdülők az életkor előrehaladtával egyre több időt töltöttek üléssel. Az eredmények alapján minden újabb üléssel töltött óra 10 százalékkal növelte a depresszió mértékét. A depresszió tüneteinek értékeléséhez a klinikai gyakorlatban is használt kérdőíveket alkalmaztak, ezeken az egyre növekvő pontszám egyre nagyobb mértékű lehangoltságot jelentett. Azok a gyermekek, akik mindhárom életszakaszban inaktívak voltak, 28 százalékkal magasabb értéket értek el a depresszióskálán, mint azok, akik rendszeresen mozogtak.


www.pirulakalauz.hu



Hírlevél feliratkozás

Nézd meg mit mond rólunk

az árukereső.hu közössége