Mindent a vaspótlásról

Mindent a vaspótlásról

Mindent a vaspótlásról

 

“A vér az élet, mely szíveden átfolyik.

Benned a lélek, szebb létről álmodik.

Ha véred adod, az új reményt ígér,

a hálát kapod, ami majd végig elkísér.”

/Aranyosi Ervin/

Köztudott, hogy a vasnak kiemelt szerepe van az egészséges vérképzésben, részt vesz az oxigénszállításban, és hozzájárul:

  • a fáradtság és a kifáradás csökkentéséhez,
  • az immunrendszer normál működéséhez,
  • a normál szellemi működés fenntartásához,
  • a normál vörösvérsejt-és hemoglobin-képződéshez.

Az alábbi táblázatból látható, hogy bizonyos életkorban milyen mennyiségű vas bevitelre van szüksége a szervezetünknek. Ez természetesen nem vonatkozik a krónikus vashiányban szenvedőkre.


Mindent a vaspótlásról


Mivel a vasat a szervezetünk nem képes előállítani, ezért külső forrásból kell pótolnunk. A vas felszívódása és biohasznosulása igen alacsony, ezért a vérbe csak a táplálékban található vasmennyiség töredéke jut csak be.

Melyek azok az élelmiszerek melyek vasforrásban jelentősek?

Ezek a vörös hús, a máj, a tojás, a hüvelyesek, a cékla, a spenót és a vörös szőlő.

Fontos megjegyezni, hogy a növényekben található vas sokkal kevésbé szívódik fel, mint az állati eredetű.

A vegán illetve vegetáriánus étrendet követőknek mindenképpen javallott valamilyen vaskészítmény bevitele.

Szerencsére a vas étrend-kiegészítőkkel vagy súlyosabb hiány esetén gyógyszerrel is hatékonyan pótolható.

Tesztel­je vasszükségletét gyorsan és egyszerűen!

  1. Válassza ki azokat az állításokat, amelyek a legjobban jellemzik Önt!
  2. Adja össze az állítások mellett található pontokat!
  3. Olvassa el az összegzést!

Ne feledje, a teszt eredménye tájékoztató jellegű.


Mindent a vaspótlásról

Értékelés:

0-1 pont: Ön biztosan Vaslady vagy Vasember! A vashiány kialakulásának valószínűsége az Ön esetében igen alacsony. Ha élethelyzete változik, érdemes megismételni a tesztet.

2-3 pont: A vashiány kialakulásának kockázata az Ön esetében alacsony, de figyelje általános egészségi állapotát, és kétség esetén ellenőriztesse vérvétellel vasszintjét.

4-7 pont: Számos tényező okozhat az Ön esetében vashiányos állapotot. Fáradtnak, kimerültnek érzi magát? Ellenőriztesse vasszintjét, és ha szükséges pótolja


Mindent a vaspótlásról



Kapcsolódó termékek

Hírlevél feliratkozás

Nézd meg mit mond rólunk

az árukereső.hu közössége