Körbe, körbe karikázzunk!

Körbe, körbe karikázzunk!

A napi rendszerességgel történő kerékpározás nem csak megmozgat, kiváló stresszoldó hatású. Emellett a cukorbetegség és a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésében is óriási szerepe van.

 

– A bicajozáshoz soha nincs rossz idő, csak nem megfelelő ruházat – mondja Abelovszky Tamás, a kerékpáros közlekedésre neveléssel foglalkozó Bringa Akadémia program vezetője, aki elmondása szerint kerékpározástól még sosem fázott meg. Sokan tavasszal és ősszel veszik elő a drótszamarakat kikapcsolódás, túrázás céljából. Ma már az igazán kemény telek elkerülnek bennünket, szinte egész évben járhatunk vele a munkahelyre is. A hideg ellen viszont kesztyűvel, térdvédővel és megfelelő ruházattal ajánlott védekezni. Ha csak a városban közlekedünk, az utcai viselet megfelelő lesz, a speciális ruhadarabokat tartogassuk a túrázására.

 

Mielőtt nyeregbe pattanna

 

Minden kerékpártúrát érdemes alaposan végiggondolni!

 

 

1. Útvonaltervezés

Ha túrázni indulunk, mérjük fel, kivel és hová akarunk bicajozni. Ha családdal megyünk, mérlegeljük, mi az, amit a gyerek még élvez, mekkora távon tud biztonságosan tekerni. Olyan útvonalat és célt kell választani, amelyért a család valamennyi tagjának érdemes pedáloznia. Egy szülői próbaút-tekerés sokat segít. Gyerekkel mindenképpen a kerékpárutat, az alacsony forgalmú utcákat válasszuk!

 

 

2. Mit vigyünk magunkkal?

 

– vizet

– harapnivalót

– megfelelő ruházatot – ezek közül kényelmi szempontból a kerékpáros nadrág a legfontosabb

– zárt cipőt

– napszemüveget vagy bringás szemüveget (a bogarak ellen is véd)

– sisakot – ez csak lakott területen kívül, 40 km/óra sebesség felett kötelező, de minden más esetben is ajánlott felszerelés

 

 

3. Ami a biciklihez kell

 

– pumpa

– ragasztófelszerelés

– gumileszedő és szerszámkészlet

– feltöltött mobiltelefon (segélyhívás és tájékozódás miatt)

 

Hiányzik a tudatosság

– Közúti forgalomban közlekedve a bicajból jármű, a bringásból járművezető lesz, erről nem szabad megfeledkezni – magyarázza Abelovszky Tamás. – A gyerekeknek meg kell tanítani a legalapvetőbb közlekedési szabályokat és tudatosítani bennük, hogy egészen más városi forgalomban tekerni, mint otthon az udvaron, vagy a parkban, játszótéren. Sokszor a szülők sem ismerik megfelelően a kerékpáros közlekedésre vonatkozó KRESZ-szabályokat, így ők maguk sem tudják azokat jól átadni a gyerekeknek.

 

 

Csínján a pénzzel!

Kerékpárvásárlás előtt döntsük el, mire akarjuk használni a bicajt, ugyanis egészen más felszereltségű a városi, mint a túrabicikli. Utóbbihoz használt, de kiváló állapotban is hozzájuthatunk különböző bringás fórumokon. Ezek tökéletesen megfelelnek a kezdő túrázók igényeinek, és nem kell vagyonokat költeni rá.



Hírlevél feliratkozás

Nézd meg mit mond rólunk

az árukereső.hu közössége