Július 1-jén az egészségügyi dolgozókat ünnepli az ország

Július 1-jén az egészségügyi dolgozókat ünnepli az ország

A magyar egészségügy napján, július 1-jén a munkaszüneti napoknak megfelelően működik a betegellátás a hazai egészségügyi intézményekben. A háziorvosi rendelők, szakrendelők, gyógyszertárak zárva tartanak, de egyes Pingvin gyógyszertárak ezen a napon is várják a betegeket.

 

1992 óta ünnepli Magyarország július 1-jét. 1818-ban ezen a napon Budán született Semmelweis Ignác orvos, az „anyák megmentője”. Büszkeségünk kiemelkedő szerepet játszott a gyermekágyi láz leküzdésében, okának felkutatásában.

 

Ezen a napon minden évben szakmai elismeréseket adnak át az egészségügyben, és ünnepi megemlékezéseket tartanak az országban.

 

A 2010 novemberében benyújtott törvényjavaslat a Semmelweis-nap munkaszüneti nappá nyilvánításáról szólt. Célja, hogy az egészségügyi dolgozók által végzett munka elismerését fejezze ki. A javaslat 2011-ben hatályba is lépett, azóta július 1. Semmelweis-nap: az egészségügyi szolgáltatóknál foglalkoztatási jogviszonyban álló egészségügyi és az egészségügyben dolgozók számára munkaszüneti nap.

2011. január 1-jén a kiegészítés hatályba lépett, így július 1-je 2011-től munkaszüneti napnak számít az egészségügyi dolgozók és az egészségügyben dolgozók számára Magyarországon.

 

Semmelweis Ignác a magyar orvostudomány legnagyobb nemzetközi tekintélye. A szülész-orvos-sebész a kórokozók távoltartását vezette be a kórházi szülészetben, ezzel jelentősen csökkentve a gyermekágyi láz okozta halálozási arányt. 1818. július 1-jén született a pesti Meindl-házban, ahol ma a nevét viselő Semmelweis Orvostörténeti Múzeum működik. 1865-ben hunyt el, 1965 óta a szülőházának udvarán elhelyezett sírban pihen.

 

 

Július 1-én is nyitvatartó Pingvin patikák: 

 

  • ·6500 Baja, Vörösmarty u. 6.
  • ·5600 Békéscsaba, Andrássy út 14.
  • ·2700 Cegléd, Múzeum u. 2-4.
  • ·6640 Csongrád, Dob u. 2.
  • ·4025 Debrecen, Petőfi tér 1.
  • ·6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út. 3.
  • ·5300 Karcag, Kossuth tér 7-9.
  • ·6000 Kecskemét, Deák Ferenc tér 6.
  • ·6000 Kecskemét, Aradi vértanúk tere 1.
  • ·6100 Kiskunfélegyháza, Klapka u. 2.
  • ·6400 Kiskunhalas, Kossuth u. 34-36.
  • ·5310 Kisújszállás, Arany János u. 2.
  • ·6900 Makó, Deák Ferenc u. 4.
  • ·4400 Nyíregyháza, Búza u. 32.
  • ·5900 Orosháza, Győri Vilmos tér 1.
  • ·5540 Szarvas, Kossuth u. 21/A
  • ·6721 Szeged, Kálvin tér 2.
  • ·6720 Szeged, Dugonics tér 1.
  • ·6723 Szeged, Csongrádi sgt. 71.
  • ·6600 Szentes, Rákóczi u. 12.
  • ·5000 Szolnok, Jászkürt u. 1.
  • ·5200 Törökszentmiklós, Kossuth tér 7.

 



Hírlevél feliratkozás

Nézd meg mit mond rólunk

az árukereső.hu közössége