Igyuk, kenjük vagy egyszerűen húzzuk le a WC-n?

A vizelet gyógyászati felhasználása, bármennyire is visszataszítónak tűnhet, még a 21. században is élő hagyomány. Értelme nincs, veszélye viszont annál több! Szerencsésebb, ha a vizeletben kiválasztott anyagok a vécében kötnek ki, nem pedig a gyomrunkban vagy a sebeinken. A fertőzött vizelet felhasználása jelentős kockázati tényező.

Felülfertőzheti a sebet

Régen – és sokaknál ma is – jól bevált sebfertőtlenítő módszer volt a seb lepisilése annak tudatában, hogy ez teljesen biztonságos, hiszen a vizelet steril. Akik ezt vallják, tévednek.

Az egészséges ember vizeletében ugyan nem él túl sok baktérium, de emiatt a vizelet nem steril. Megfelelő közegben ez a nagyjából 60-70-féle baktérium további szaporodásnak indulhat – nem is beszélve arról, amikor már eleve húgyúti fertőzéssel küzd az illető.

A baktériumok túlzott elszaporodását egyrészt a folyamatos vizeletáramlás akadályozza meg, másrészt az egészséges húgyúti nyálkahártyán nem könnyű megtapadniuk a baktériumoknak, harmadrészt pedig a vizelet – nagyrészt karbamidtartalma miatt – rendelkezik némi antibakteriális hatással. A test levizelésének egyetlen pozitív hatása ezzel a karbamidtartalommal függhet össze.

Ezt a vegyületet urea néven sokan olvashatták már bőrápoló kozmetikumok csomagolásain.

Azonban ne feledjük: ez a hatás arra szolgál, hogy a húgyutakban ne szaporodjanak túl a mikrobák. Egészen más a helyzet, amikor egy fertőzött vagy fertőzéstől veszélyeztetett sebet szeretnénk megszabadítani a nagy mennyiségben jelen lévő kórokozóktól: ilyenkor a vizelettel történő sebgyógyítás hatástalan és csak hamis biztonságérzetet ad, viszont kifejezetten veszélyes terápia.

Jó valamire a vizeletterápia?

Nem. Ez a kifejezés röviden a vizelet szájon át történő alkalmazását, vagyis megivását jelenti.

A vizeletterápia, latinul uroterápia, a saját vagy idegen vizelettel belsőleg vagy külsőleg végzett ősi, a világ számos részén, nagyon sok betegség kezelésére alkalmazott „gyógymód”. Többek között olyan, a maguk idejében gyógyíthatatlan betegségek esetén is alkalmazták sikertelenül, mint a halálos torokgyík, a malária vagy a skorbut. A 20. század elején John W. Armstrong javasolta újra a vizelet alkalmazását, de csak a saját húgy fogyasztását. Napjaink reneszánsza az 1980-as évek Amerikájából indult és hazánkba is eljutott.

A vizeletben és a székletben választódnak ki a szervezet számára szükségtelen, esetenként mérgező anyagok, gyógyszerek lebontásai, tehát nemcsak az undor miatt, hanem ezért sem érdemes fogyasztani.

Az igaz, hogy egyes hormonkészítményeket vizeletből állítanak elő, de ezek a tisztított vegyületek nem azonosak a vizelettel.

Az is tény, hogy a vizelet körülbelül 2,5 százaléka a már említett, antibakteriális hatású karbamidot tartalmaz. (Amit kozmetikumok hidratáló anyagául használnak. De, ha már a karbamidra alapozunk, válasszunk olyan terméket, amelyben nincs vizelet!)

Nincs bizonyíték

Az ember hólyagjában éppen összegyűlt vizeletben pontosan azok az összetevők vannak, amelyek kiürítése az adott pillanatban szükséges. Ha valaki éppen antibiotikum-kezelésben részesül, akkor az antibiotikum lebontástermékeit, ha kábítószert használ, akkor annak bomlástermékeit üríti vizeléskor. Hogyan gyógyíthatnának ezek?

Fogadjuk el, hogy a vizeletterápia hasznát semmilyen betegségben nem igazolták, épp ezért alkalmazása kerülendő. Ha valakiből hiányzik a vizeletfogyasztással szembeni természetes undor, gondoljon arra, hogy a vizelet a szervezet számára fölösleges és káros anyagok kiürülésének egyik fő útja!

Forrás: ködpiszkáló.blog.hu