
Ezért ne vágja a körmeit ívesre!
Sem a helytelen körömvagdosás, sem a túl szoros lábbeli nem tesz jót a lábkörömnek. A környező bőr begyulladhat, a köröm feltűrődhet, ami óriási fájdalommal jár, és csak sebész segíthet.
A benőtt köröm népbetegség: a körömszél a körömsánc alá nő, azt maga előtt mintegy „felgyűri”. Az állandó mechanikus irritáció miatt a körömsánc túlnő, a szöveti tasakban gyulladás keletkezik. És ez még nem minden: vadhúsképződéssel, a köröm alóli gennycsorgással is számolni kell.
A körömbenövés stádiumai
A körömbenövésnek három stádiuma van. Az első stádiumban a bőr a köröm két oldalán vörös, érintése fájdalmas. Ez irritáció vagy gyulladás miatt tapasztalható. A második stádiumban a bőr már fertőzött, és fölé ér a köröm széleinek. Az érintett területből folyadék vagy genny folyhat. A harmadik stádiumban a bőr már régóta fertőzött, és gyógyulni próbál. Ilyenkor sarjszövetet növeszt, ami vörös, és könnyen vérzik.
Miért alakulhat ki?
A láb körmeit nem szabad a kézkörmökhöz hasonló ívesre vágni! Ez az egyik leggyakoribb oka benőtt körömnek. A másik a szűk orrú cipő, ami a lábujjakat egymáshoz préseli, idővel bőrkeményedés alakul ki, ami benövéshez vezethet. De a helytelen láb- és körömhigiéné is ide sorolható.
Így kezelje!
A körömbenövés kezelése az elváltozás súlyosságától függ. Az első stádiumban javasolt a meleg vízben történő lábáztatás, szandálok és kivágott cipők viselése, továbbá a köröm eltolása a bőrtől egy apró vattacsomóval. A tünetek egy-két nap alatt enyhülni fognak, de a kezelést érdemes két-három hétig folytatni.
A második fázis kezelése hasonló, de közben lehetséges, hogy antibiotikumokat is szedni kell. Ha nagyon fáj a köröm, el kell távolítani, ez helyi érzéstelenítés mellett történik. A harmadik stádiumban részleges vagy teljes körömeltávolítás a megoldás, de ez ritka. A leggyakoribb – ha már szükséges a műtét – az úgynevezett ékrezekció, amikor a köröm problémás szélét és a mellette lévő bőrredőt egészen az alapi részig terjedően hosszanti irányban egy ék alakú metszéssel kivágja a sebész, így a fájdalmas, gyulladt, vadhúsos részt is eltávolítja.
A pedikűrös csak enyhébb esetekben tud segíteni: megfelelő körömvágással, a benőtt rész szakszerű kitakarításával néha megspórolhatják a szikét.
A vadhús, a gyulladásos szövetszaporulat kezelhető többek között CO2 lézerrel, folyékonynitrogén-fagyasztással, lápiszpálcás stifteléssel. Azonban a körömbenövés, gyulladás kezelésére ezek nem alkalmasak.
Lábadozás idején a végtag pihentetése, a felpolcolás hasznos. Az 1-2 hetes gyógyulási idő alatt csak kényelmes, nyitott lábbelit viseljen! Kötéscsere, krémhasználat 2 naponta szükséges. Amennyiben gyulladás alakul ki, antibiotikumterápia is szóba jöhet.
Visszatérhet?
A teljes köröm eltávolítása szükségtelen, de jó tudni, hogy 16–60 százalék a benőtt köröm kiújulási gyakorisága. Ezért fontos megtanulni a helyes körömápolást, és csak kényelmes lábbelit hordjon!
Nincs cipő, nincs probléma!
Emlékszik rá, hogy évtizedekkel ezelőtt a cipőhasználat nem mindenki számára volt természetes? De az érintettek a körömbenövést sem ismerték! Egyébként ez a nagylábujj körmére jellemző, leginkább a fejlett országok lakóinál fordul elő. A túl rövid, túl íves lábköröm a gond, de a köröm ferdén növését okozhatja az öregkor, a végtagok rossz vérellátása vagy a tüdő működésének rendellenességei is. Ritkább ok például csontkinövés a köröm alatt, sérülés vagy különféle fertőzések.
Cukrosok, figyelem!
A cukorbetegeknek a diabéteszes neuropátia miatt nagy figyelmet ajánlott fordítaniuk a lábukra és a körmeikre. Lehetséges, hogy nem tapasztalnak fájdalmat, mégis komoly problémákat okozhat náluk a körömbenövés. Fontos orvoshoz fordulniuk akkor is, ha a bőr a lábujjköröm mellett kipirosodik.
A www.webbeteg.hu cikkét dr. Szász-Német Réka bőrgyógyász szakorvos lektorálta.
Bejelentkezés
Új fiók létrehozása