A vesebetegekért is dolgozott Korányi Sándor

A lyoni, a boroszlói, a szegedi és a pécsi egyetem doktora, Korányi Sándor egyik legkimagaslóbb orvosunk volt. A modern veseélettan és vesekórtan nemzetközileg elismert egyik megalapítója; a veseelégtelenség fogalmát ő határozta meg elsőként és vezette be az annak megállapítására alkalmas vizsgáló eljárást, a vér és a vizelet fagyáspontcsökkenésének mérését.

Báró tolcsvai Korányi Sándor 1866. június 18-án született Pesten, Korányi Frigyes belgyógyászprofesszor fiaként. A család eredeti neve Kornfeld, amelyet a híres orvosdinasztia alapítója, Kornfeld Sebald, Szabolcs megyei orvos magyarosított Korányira még 1848-ban.

Tanulmányait Budapesten végezte. Több ízben hosszabb ideig tartózkodott külföldön, ahol különösen élet- és kórtani vizsgálatokkal foglalkozott. Egy évig mint helyettes tanár az élettant adta elő az állatorvosi akadémián. 1893-ban az idegkórtan egyetemi magántanárává habilitálták, 1895-ben az I. belgyógyászati klinikán adjunktussá nevezték ki, majd a Stefánia gyermekkórházban az idegbetegek rendelő orvosa lett.

Egyike az elsőknek, akik fizikai-kémiai módszereket alkalmaztak az orvostanban. A vesebetegségek gyógyítása terén is alapvető tevékenységet végzett. Kutatásai nagymértékben tisztázták a vizenyő keletkezésének mechanizmusát is. Élettani kutatásai is nemzetközi jelentőségűek. Tisztázta, hogy a „hegyi” vagy „magassági” betegségben az oxigén részleges koncentrációjának csökkenése okozza a vörösvérsejtek szaporulatát, ami oxigéntömlővel elhárítható.

Megállapította, hogy a leukémia gyógyítására a benzol hatásos szer. Az öregedés lényegére vonatkozó megállapításai jelenleg is időszerűek. Fontos vizsgálatokat végzett a fertőző betegségek gyógyítására vonatkozóan, így a tuberkulózis kérdésében is. Igen jelentősek szemléleti művei, minden misztikum és szektarianizmus, így a „neohippokratizmusnak” nevezett irányzat és az újfajta homeopátia, illetve az úgynevezett természetes gyógymód ellen is határozott állást foglalt.

A tuberkulózis nagy megbetegedési arányszámát a lakosság akkori rossz életviszonyaival magyarázta. Igen jelentős iskolát nevelt fel, vezető belorvosaink többsége az ő tanítványa – például Bálint Rezső, Haynal Imre, Hetényi Géza vagy Rusznyák István.

Az 1920-as években ő kezdeményezte a BCG-oltásokat. 1927-től az egyetem orvoskara képviseletében felsőházi tag volt. 1930-ban Magyar Corvin-lánc kitüntetést kapott. 1935-től az MTA tiszteleti, majd 1937-től igazgató tagja lett. Számos bel- és külföldi folyóiratban publikált. A pénzügyi válság okozta nagy egyetemi leépítések során klinikáját 1936-ban feloszlatták, őt magát nyugdíjazták. 1944. április 12-én hunyt el Budapesten.