A húsvéti készülődés egyik legkedveltebb eleme a tojásfestés. Ha van otthon gyerkőc, biztosan szívesen bíbelődik a díszítéssel. A közös program egyben remek alkalom, hogy megismertessük e régi szokás eredetével.
Ki hinné, hogy még a kereszténységnél is régebbi szokás a tojásfestés?
Legenda születik
Állítólag az ősi időkben keresendő a gyökere, erről egy legenda is szól. Ostara, a germán istennő különleges madara színes tojásokat tojt. Egyszer az istennő a gyerekek szórakoztatására nyúllá változtatta a madarat, azóta tojnak a nyulak színes tojásokat. A zsidók ünnepekkor megajándékozták a szeretteiket, és a császármadár, amely egy fácánféle, népszerű ajándéknak számított akkoriban. A császármadár német neve Haselhuhn, míg a nyúlé Hase, ebből a félrehallásból származik elméletileg a húsvéti, tojástojó tapsifüles képe.
Kínában állítólag már több ezer évvel ezelőtt pirosra mázolták a tojásokat, a Nap iránti tiszteletük jeléül.
Krisztus vére?
A tojás a termékenység szimbólumaként épült be a köztudatba, már a pogány világban is festették, de a kereszténység elterjedése után is fennmaradt jelentősége: a sírjából feltámadó Krisztust szimbolizálta, ugyanis a hagyomány szerint Jézus vérét jelképezte a piros húsvéti tojás.
Néhány szerzetes már az 5. században is tartózkodott a tojásfogyasztástól a nagyböjt során, de a 13. századra általánossá vált ez a gyakorlat. Mivel a tojás sokáig eláll, rengeteg halmozódik fel belőle a negyvennapos böjt alatt, amit aztán gyorsan el kell fogyasztani, vagy elajándékozni.
Az első írásos emlékek a 13. századból maradtak fenn. Először 1615-ben, Strassburgban említik a húsvéti tojásokat. Nyugat-Európában a leginkább elterjedt szín a piros, Kelet-Európában az arany volt, és csak a 17. században kezdték többszínűvé festeni, illetve különféle mintákkal ellátni a tojásokat. A tojást tojó húsvéti nyúl képe az 1700-as években az Egyesült Államokban is megjelent.
Mindenki másképp csinálja
A húsvéti tojások különféle technikával készülnek. A leggyakoribb technikák az írott tojás, a karcolt tojás és a berzselt tojás, azaz a levélrátétesen díszített tojás. Sok helyen igyekeznek megőrizni az egyes tájegységekre jellemző díszítési motívumokat. Nyugaton ma is piros tojásokat festenek, Kelet-Európában a mintás díszítés a szokás.
Az első csokitojás 1873-ban készült Angliában. Ez még keserű csokiból álló, vaskos édesség volt, nem olyan könnyed és üreges, mint manapság, amikor a húsvéti ünnep részeként egyre inkább felváltja a festett tojást.
Bejelentkezés
Új fiók létrehozása