A gyümölcsfogyasztás közismerten egészséges, azonban egyes írások szerint ez sem teljesen igaz. Ennek okaként a gyümölcsökben található gyümölcscukrot, a fruktózt jelölik meg. Bizonyos források úgy tartják, hogy a túlzott fruktózfogyasztás számos betegség kialakulásához vezet, mint például a zsírmáj, az elhízás, emiatt korlátoznák a gyümölcsbevitelt, vagy akár egyenesen tiltólistára teszik. Van összefüggés a zsírmáj kialakulása és a gyümölcsfogyasztás között?
A máj működésének zavarai közé tartozik a zsírmáj, amely során a zsírok (trigliceridek) kórosan felhalmozódnak a májszövetben. A betegség általában nem önállóan alakul ki, hanem egyéb betegségek, például a cukorbetegség, az elhízás, a magas koleszterinszint kísérőjeként jelenik meg. A zsírmájbetegség lehetséges szövődményei között szerepel a májgyulladás, ami a későbbiekben májzsugorodáshoz és májelégtelenséghez vezethet, de a májdaganat kockázata is fokozott.
Csínján a fruktózzal!
A zsírmáj kialakulásában szerepet játszik, hogy a májban a zsírsavfelvevő és -leadó folyamatok egyensúlya felborul, ezáltal túl sok zsír halmozódik fel a májsejtekben. Amennyiben megszűnik a kiváltó ok, akkor az egyensúly spontán módon helyreállhat. A zsíranyagcseréhez szükséges zsírsavak a táplálékkal jutnak a szervezetbe.
A rendszeres alkoholfogyasztás, valamint az egyoldalú, magas zsírtartalmú étrend gyakori oka a zsírmáj létrejöttének. A University of Barcelona munkatársai arra keresték a választ, hogy milyen további tényezők befolyásolhatják a betegség kialakulását. A kutatásban a kísérleti állatoknak telített zsírban, egyszerű cukrokban gazdag és kalóriadús tápot adtak, amely jól tükrözi az emberek egészségtelen táplálkozási mintáit.
A kísérlet rámutatott: a zsírmáj kialakulásának folyamata felgyorsul, ha a magas zsírtartalmú étrend mellé nagyobb mennyiségű fruktózt fogyasztunk. A fruktóz hatására a májban fokozódik a zsírsavak termelődése, ami súlyosbítja a magas zsírbevitel következményeit. A fruktóz nemcsak a zsírsavak termelését fokozza, hanem a zsírok lebontását is gátolja. A fokozott fruktózbevitel zsírmájkockázatot fokozó hatását már embereken is megfigyelték.
Mi a helyzet a gyümölcsökkel?
A fruktóz (a glükózhoz hasonlóan) egy egyszerű cukor, egy igen gyakran használt édesítőszer, amit feldolgozott élelmiszerek ízesítésére, édesítésére alkalmaznak. Népszerűségének oka, hogy kisebb mértékben emeli a vércukorszintet, és az inzulintermelést is kevésbé fokozza, mint a répacukor vagy a szőlőcukor (glükóz).
Fontos megjegyezni, hogy a fent említett spanyol tanulmány folyékony, tiszta formában bevitt fruktóz esetén számol be a zsírmáj kialakulását gyorsító hatásról. Az édesített italokból a fruktóz villámgyorsan felszívódik és átalakul a májban zsírsavvá, majd ott raktározódik. A fruktózzal édesített italok, élelmiszerek nagyobb mennyiségben és gyorsabban felszívódó formában tartalmazzák a fruktózt, mint a gyümölcsök. Ahhoz, hogy a tiszta fruktóznak megfelelő mennyiségű fruktózt gyümölcsökből vigyünk be, több kilogrammot kellene megennünk. Emellett a gyümölcsökben található rostok lassítják a fruktóz és a zsírok felszívódását. Semmi nem utal arra, hogy a gyümölcsfogyasztás kockázatos lenne a zsírmáj szempontjából, sőt, az észszerű mértékű gyümölcsfogyasztás kedvező egészségi hatásai egyértelműek.
A megoldás egyszerű
Mint számos krónikus betegségben, a zsírmáj elkerülésében is a megelőzésen van a hangsúly. Kiemelkedően fontos az egészséges, változatos étrend. Olvassuk el figyelmesen a címkéket, és tartózkodjunk azoktól az élelmiszerektől, amelyekben nagy mennyiségű hozzáadott fruktóz található, különösen, ha emellé telített zsírsavak társulnak. A következő termékcsoportokra különösen figyeljünk: gyümölcslevek (csekély gyümölcstartalommal), szénsavas üdítőitalok, gyümölcsjoghurtok, gyümölcskonzervek, szószok, öntetek, reggelizőpelyhek, kekszek, kávéízesítők. Önmagában a fruktózbevitel mérséklése ugyanakkor nem elegendő. A zsírmáj kialakulásának kockázata érdekében törekedni kell az ideális testsúly elérésére, az egészséges, kiegyensúlyozott táplálkozásra, kerülni kell az alkoholfogyasztást, és nagy jelentőségű a rendszeres testmozgás.
Forrás: www.pirulakalauz.hu dr. Csupor Dezső cikke
Bejelentkezés
Új fiók létrehozása