Pingvin Patika Blog

„Nekem a Balaton a Riviéra…”

Balaton

„Nekem a Balaton a Riviéra, napozni ott szeretek a homokon…” – énekelte Németh Lehel a hatvanas évek nagy slágerében. Akkoriban mindannyian így gondoltuk – még talán azok a szerencsések is, akiknek volt összehasonlítási alapjuk.

 

Milyen melengető érzés az akkori „Zimmer frei” táblás balatoni nyarakra visszagondolni! El kell ugyan fogadnunk, hogy az idő kerekét nem forgathatjuk vissza – ám nosztalgiázni, életünk boldog, gondtalan pillanatait sok évtized múltán is vissza-visszaidézni gyógyító érzés.

Családi nyaralás a magyar tengernél

A hatvanas, hetvenes években nem volt olyan család, amelynek ne szerepelt volna nyári célpontjai között a Balaton. Egész évben izgatottan vártuk, vajon sikerül-e „megcsípni” azt az egy-két hetes vállalati turnust, amit kinéztünk magunknak. A vágyott SZOT-beutaló bizony sok esetben előfeltétele volt a gondtalan pihenésnek, hiszen saját zsebből kifizetni a teljes üdülést akkor sem volt egyszerű.

Leírhatatlan volt az örömünk, amikor kiderült a gyárban, magunk is a szerencsések névsorában vagyunk. Az irigyeinkkel mit sem törődve készültünk a kalandra. Listákat állítottunk össze, nehogy valami kimaradjon majd a csomagból. Felpróbáltuk a tavalyi fürdőruhánkat, nem híztuk-e ki. A gyerekeknek új strandpapucsokat szereztünk be, hiszen a korábbiakat természetesen kinőtték. Előkerítettük a kredenc mélyéről az ősszel eltett napszemüvegeket. Klíma nélküli, műbőr üléses vonattal utaztunk, a kupék falán mozgalmi képekkel. (Előbbivel még manapság is gyakran találkozunk a síneken…)

Végül megérkeztünk Balatonjajdejóra, és az üdülőig izzadva cipeltük tömött bőröndjeinket, mert akkor még nem léteztek kerekekkel ellátottak.

Ujjé, de jó szülő nélkül a Balatonon!

Amikor az iskolában a VAKÁCIÓ első betűjét is felrajzolta a hetes a táblára, sok kis nebuló várhatta kiváltságosként a zánkai úttörőtábort, hogy egy rövid időre szülői felügyelet és tanulás nélkül élvezhesse a balatoni lubickolás gondtalan örömeit. A táborozás alatt barátságok, diákszerelmek szövődtek. Nyaralás után aztán szaladtak a postára, hogy feladják a gondosan megírt levelet annak, akit ott megszerettek. Rendszerint a közös fotó is borítékba került, amely alighanem Smena 8 típusú szovjet fényképezőgéppel készült, és az Ofotértban hívatták elő.

Azóta persze szinte minden megváltozott: a felvételek okostelefonon készülnek, s csak egy kattintás, és máris láthatja a címzett. A levelek sem többoldalasak már, üzenetnek hívják, interneten küldik, és jó, ha a piktogramok mellett néhány rövidített szóból álló tőmondatot is tartalmaznak…

A nyaralás elengedhetetlen kellékei

A vízparton szinte kötelezően előkerült a piros-kék gumimatrac, amelyen kizárólag a feleségek napozhattak, és a Pataki Ági által reklámozott Fabulon naptejjel védekeztek a talán akkor még nem is annyira bántóan erős napsugárzás ellen. A férfiak fecske fürdőnadrágban Ludas Matyit olvastak az asszonyaik mellé terített frottírtörülközőn ücsörögve. Szalmakalapjuk alól lopva leskelődtek a közelükben hason fekvő, bikinijük pántját a nap útjából eloldozó fiatal nők után. Közben nagyokat szippantottak Fecske, Kossuth vagy Románc cigarettájukból.

A gyerekek úszógumival a derekukon pancsoltak, a nagyobbak vízibicikliztek a tóban napestig, a végén már liluló ajkakkal. Esetleg a parton tollasoztak, vagy pöttyös labdával passzolgattak, természetesen a pihenni vágyó felnőttek sűrűjében. A fák hűs árnyékában ádáz kártyacsaták dúltak, a gyakran felcsattanó „ultimo” kiáltásokat csak a Sokol rádió sistergő hangja nyomta el néhol.

Amikor az éhség úrrá lett a nyaralókon, a rikító virágmintás hűtőtáskák rejtekéből előkerült a rántott csirke, esetleg a fasírt. A „hazai” készletek kiürülése után jöhetett a sorban állás fokhagymás lángosért, palacsintáért, sült halért. Esetleg csavart fagyiért a gyerekeknek – de csak ha jól viselkedtek! A főtt kukoricát helybe hozták a mozgóárusok. Szomjoltóként ott volt a termosz, benne teával vagy egy kis feketével. Ám legfőképp a jeges vízben hűtött, leázott címkéjű jó öreg Kőbányai világos!

Nosztalgiázni, emlékeinkben „megmártózni” jó!

A Balaton illatát, a lebukó nap tavon átívelő hídját, a túlpart esti fényeinek tekergő ívét, a szél borzolta hullámok morajló tajtékát, a dagadó vitorlák suhanását aki egyszer átélte, sosem felejti. Mámorító érzés kedves emlékeinket akár évtizedek múltán is feleleveníteni! Ilyenkor elménk térben és időben is elkalandozik… A nosztalgia életünk nehéz pillanataiban támaszt adhat, erőt meríthetünk az emlékek révén átélt pozitív érzelmekből. Gyógyító erővel bír, oldja a magányt. Örömöt, változatosságot csempész a monotonon telő hétköznapokba.

Fontos tehát, hogy életünk felemelő eseményeit beépítsük személyiségünkbe. Ha már írásunkat idézettel kezdtük, zárjuk is azzal, Eötvös Károly gondolataival: „A Balaton ábránd és költészet, történelem és hagyomány, édes-bús mesék gyűjteménye, különös magyar emberek ősi fészke, büszkeség a múltból s ragyogó reménység a jövőre.”

Külön, keretesbe mehetne:

Akármi is van, ördög csapta rút bál,

Könnyező jajszó, mert a halál zabál,

Rohanok ezerrel bajokat feledni,

Balatont ölelni, szívemből szeretni.

 

(Kasza Béla: Rohanok ezerrel)

© 2018 Minden jog fenntartva! Pingvin Napfény Zrt.