Pingvin Patika Blog

Beszélgetés Radics Gigi énekesnővel

Interjú Radics Gigivel

„Annak örülünk, amink éppen van…”

– A Cserhát lankás dombjai között meghúzódó Endrefalván született. Milyen gyerekkori emlékek jutnak az eszébe?

– Nagyon szeretem azt a helyet, és ha időm engedi, mindig visszatérek, hiszen a családom jó része még mindig ott él. Köztük a nagymamám is, aki nagy kincs számomra: a nagyszüleim közül már csak ő van nekem. Ugyanúgy nőttem fel egyéként, mint a többi gyerek, azzal a különbséggel, hogy én, anyu elmondása szerint, már féléves koromban visszadúdoltam neki a „Süss fel, nap…” gyerekdalt. Talán már akkor eldőlt, hogy a zene lesz az életem. Gyerekként a suli mellett zeneiskolába is jártam, de otthon is rengeteget gyakoroltam. Emlékszem a nagy családi karácsonyokra, a házunkban mindig volt valaki! Szerettek nálunk összegyűlni a rokonok, és együtt énekeltünk, táncoltunk. Bár felköltöztünk Budapestre, de ez nem változott meg.

– Kiskora óta énekesnő szeretett volna lenni. A szülei terelték ebbe az irányba?

– Nagyon büszke vagyok a szüleimre, hogy felismerték, van tehetségem az énekléshez, és hogy emiatt szívük teljes szeretetével, az összes lehetőségüket kihasználva támogattak, hittek bennem, és teszik ezt ma is. Azt gondolom, hogy egy gyerek manapság hiába tehetséges a zenében, önmagában ez kevés. Ha a szülei nem állnak mellé biztos háttérként, nem hagyják kibontakozni, nem taníttatják, akkor az a tehetség elkallódik.

– A 2012-es Megasztár győzteseként ismertté vált az egész ország számára. Hogyan élte meg a sikert?

– Mivel eleve olyan a neveltetésem, hogy annak örülünk, amink éppen van, ezért nem változtatott meg. Nyilván minden ember alakul, fejlődik, de értékrendben nem változtam. Most is vannak céljaim, tulajdonképpen fel sem fogom, mi történik velem, sokszor a sikereimet sem, talán jobb is így. Én ugyanúgy beülök a plázába ebédelni a barátaimmal, mint bárki más, elmegyek az edzőterembe, amikor ráérek, vagy beszélgetek a boltos nénivel. Tényleg hétköznapi lány vagyok a magánéletben! Ehhez ragaszkodom is.

– 2017-ben az X-Faktor tehetségkutató egyetlen női zsűritagja volt.

– A tavalyi év meghatározó volt a karrieremben. Felléphettem a vizes vb-n, megjelent a Vonzás című új albumom, és az X-Faktor is belépett az életembe. Nagyon megtisztelő, hogy érettnek, kellően tapasztaltnak tartottak ahhoz, hogy mentorként kiálljak egy egész csapatért. Idén is elvállaltam a mentorságot. Csak ősszel derül majd ki, melyik csapatot kapom, de bármelyik kategóriát is kell majd mentorálnom, teljes szívvel és tudásommal fogok dolgozni azon, hogy a döntőig, esetleg az első helyig jussunk!

– Nemcsak itthon, külföldön is ismertté vált a tehetsége. Michael Jackson producere, Quincy Jones hogyan figyelt fel Önre?

– Éppen csak megnyertem a Megasztárt, amikor az akkori menedzsmentem kapott egy levelet Quincy Jonestól. Kiderült, hogy egy külföldön élő magyar hölgynek volt valamilyen kapcsolata vele, és ő küldte el neki a videókat, amiken énekelek. Azt írta Quincy, nem gondolta volna, hogy lesz még olyan énekes, aki könnyeket tud csalni a szemébe, ráadásul 16 évesen. Majd ezután meghívott a Montreux-i Jazz Fesztiválra úgy, hogy a meghíváskor már teljes volt a fellépők listája, de az ő kérésére én is felléphettem.

– Mely országokban csillogtatta meg eddig a hangját?

– Itthon már lehet, hogy nincs olyan város, ahol legalább egyszer ne álltam volna színpadra, külföldön is sokfelé jártam. Az USA-ban többször, Olaszországban, azon belül is Milánóban énekeltem az Auditoriumban, Ausztriában a bécsi Operában, Svájcban a Világgazdasági Fórumon, de Angliában, Franciaországban és a környező országokban szinte mindenhol felléptem már.

– Milyen zenei stílus áll Önhöz a legközelebb, és melyiket kedveli leginkább a nagyközönség?

– Mindenben meg tudom találni azt a zeneiséget, amitől kedvelni tudom az adott dalt, de ha stílust kell választanom, amiben jól érzem magam, amit örökre énekelni tudnék, az az eredeti soul, a jazz és az R’n’B világa. A populárisabb zenét is szeretem, és tudom, hogy ez mozdítja meg a legnagyobb zenefogyasztó réteget.

– Van példaképe a pályáján?

– Kislányként Cserháti Zsuzsa volt a legnagyobb példaképem. Ma is nagy szeretettel gondolok rá és a dalaira. Aztán később megszületett az első amerikai példakép a szívemben Beyoncé személyében. Tudom, hogy nagy váltás, de valahol általa találtam meg az igazi hangomat. Azóta persze igen sokat változott a zenei ízlésem, nem okvetlenül Beyoncé stílusváltásaival összhangban. Mostanában jobban szeretem Stevie Wonder, Bruno Mars zeneiségét, vagy a régi Jackson-dalokat, de újabban magával tud ragadni a kemény amerikai rap is.

– Mennyire él egészségesen egy befutott, egyik szereplésről a másikra siető énekesnő?

– Rengeteg dolgom van, de azért odafigyelek magamra. Bár mostanában kevesebbet alszom, de a testmozgásra mindennap szánok legalább egy órát. Kerülöm a cukros és lisztes ételeket, de alapvetően minden házi ételt megkóstolok, mértékkel. Sok folyadékot, főleg vizet iszom. Ennyi a lényeg. Amit nem felejtek el, az a C-vitamin, és nem viccelek! Ezt én csodaszernek tartom! Ha kapar a torkom, érzem, hogy beteg leszek, azonnal beveszem a C-vitamint nagy dózisban.

– Hol találkozhatnak Önnel a rajongói ősztől?

– Ősztől leginkább a tévében láthatnak majd, hiszen kezdődik a legújabb X-Faktor-évad, amelynek a válogatóit már le is forgattuk. Közben gőzerővel készülök a november 10-én megrendezésre kerülő koncertshow-mra, amely az első budapesti Aréna-koncertem lesz. Nagyon izgulok, mert rengeteg olyan show-elemet tervezek, ami esetleg tőlem szokatlan. Vadonatúj dalokkal és meglepetésekkel várok mindenkit! Év végén megint lesz Álomutazó mesemusical, de külföldi fellépések úgyszintén kilátásban vannak.

Névjegy

 

1996 augusztus 17-én Radics Georgina néven született a Nógrád megyei Endrefalván. Tehetségét családja korán felismerte. Nyolcéves volt, amikor édesapja zenekart szervezett neki. Két sikertelen próbálkozást követően 2012-ben, alig 16 évesen megnyerte a Megasztár 6. szériáját. Tehetségére Quincy Jones, Michael Jackson producere is felfigyelt, a világ 5 legjobb hangja közé sorolta. 2017-ben az RTL Klubhoz igazolt, és az X-Faktor történetének legfiatalabb mentorának kérték fel. Korábban Comet-díjban és Bravo Otto-díjban is részesült, de a „Budapest Dal 2018” díjra most a legbüszkébb.
© 2018 Minden jog fenntartva! Pingvin Napfény Zrt.