Blog
Csoki-hegyek hova legyek?
A karácsonyi és a szilveszteri időszak édességdömpingje igazi kihívást jelent a szülőknek. Hogyan tartsuk vissza a gyerekeket a sok édesség fogyasztásától, amikor magunk is küzdünk a csábítás ellen? Ehhez nagyon tudatosnak és következetesnek kell lenni, és nem szabad elfelejteni: a gyerek számára a szülő jelenti a mintát.
A koriander
A koriander régtől fogva ízesíti az emberiség ételeit, és kúrálja bajait. Habár nevének jelentése korántsem kedveskedő, évezredek óta nagy becsben tartott gyógynövényről van szó, amely a mai napig könnyebbé teszi sokak életét.
Karácsonyi láz
Közeledik a karácsony, egyre inkább erőt vesz rajtunk a készülődés, várakozás izgalma. Vajon mindennel megleszünk időben? Ízlik majd az ünnepi menünk? Ajándékainkkal a vágyott örömöt szerezzük szeretteinknek? Hogy minden a reményeik szerint alakuljon, fogadjanak el tőlünk néhány tanácsot!
Egy ehető gyöngy: a tápióka
A tápióka alapvetően egy teljesen jellegtelen ízű, apró, fehér gömb formájú alapanyag, amely a főzés során átlátszóvá válik, állaga pedig talán a kaviáréhoz hasonlítható legjobban. Akkor mégis miért eszik naponta a világ számos országában?
A haj szépsége belülről fakad
Az egészséges és szép haj nőiességet, ápoltságot sugároz. Hajunk az önkifejezés fontos eszköze, hiszen kommunikálunk általa a külvilág felé testi-lelki állapotunkról egyaránt. A hajritkulás mindkét nemet érinti ugyan, azonban míg egy kopaszodó férfit sokszor a férfias jelzővel illetnek, addig egy nő esetében ez már nem számít bóknak… Cikkünk segítségével annak járunk utána, hogyan előzhetjük meg a hajkorona megritkulását, és választ kapunk arra is, mi a kulcs a szemet gyönyörködtető hajhoz.
A megfázás otthoni kezelése
Októbertől márciusig az egyik leggyakrabban előforduló betegség a megfázás. Kisebbeket és nagyobbakat egyaránt elérhet, a szezonban akár többször is. Szeretnénk belőle mielőbb kikeveredni, hiszen sosem jön jókor – még ha csak egy-két napot is – hiányozni a munkahelyről, iskolából.
Étkezzünk változatosan az erős csontokért!
Az erős csontokért nem feltétlenül csak a génjeink felelősek, a kiegyensúlyozott táplálkozás legalább annyira. 25-30 éves kor felett pedig különösen fontos figyelni arra, hogy megőrizzük csontjaink minőségét. Ideje hát előre gondolkodni!
Szoptatási praktikák
Kezdő anyukaként az egyik legtöbb fejfájást a szoptatás okozza. Sokan gondolják, hogy a szoptatás ösztönös dolog, nincs benne semmi ördöngösség. Az édesanyák többsége azonban nem így nyilatkozna, hiszen rengeteg türelmet, gyakorlást igényel, hogy rutinszerűen meg tudjunk etetni egy éhes csecsemőt.
Amikor támad a hideg
A társasági élet általában nyáron a legintenzívebb, azonban a mínuszok beköszöntével sem kell a szoba négy fala közt töltenünk a napjainkat, hiszen számos szórakozási, kikapcsolódási lehetőség adódik a hidegebb hónapokban is. Gondoljon csak egy finom szegfűszeges forralt borra vagy a szánkózásra a hófödte tájon. Kezdődjék hát a kaland!
A felnőttkori pattanásokról
Túl van már a tinédzserkoron, mégis elrontják a napját az arcán megjelenő apró piros pattanások és mitesszerek? A kamaszodás során még bizonyos fokig természetesnek mondható bőrhibák felnőttkorban már azt jelezhetik, hogy valami nincs rendben.
November 17-e a Koraszülöttek Világnapja
Tudtad, hogy a szülések 8-9%-a idő előtt történik? Tehát nagyjából minden 10. baba koraszülött! November 17-én, a Koraszülöttek Világnapján a legkisebbekért számos magyarországi városban tematikus programokat szerveznek, és egyes épületek lila színű kivilágításával is egy kis extra figyelem irányul a koraszülöttekre és családjaikra, valamint az ő segítésük fontosságára.
Jön a kistestvér!
A testvérféltékenység szinte elkerülhetetlen, ha egy családba megérkezik az ifjabb trónörökös. A korábban megszokott életnek, a szoros anya–gyermek kapcsolatnak és a játékok feletti egyeduralomnak egy csapásra vége. Miként könnyíthetjük meg a saját dolgunkat és elsőszülött gyermekünk életét, ha újra kopogtat a gólya?
A rúzs metamorfózisának története
Nem is kérdés, kedvenc sminktermékünk a rúzs. Persze, használunk alapozót, púdert és szükségünk van szempillaspirálra is, de a rúzs az, amely nélkülözhetetlen külsőnk teljes megváltoztatásához. Magabiztosságot ad, egy új árnyalat, új ajakszín pedig új megjelenést kölcsönözhet a számunkra.
Mire utalhat a fülfájás?
A fülfájás makacs dolog. A fogfájáshoz hasonlóan a tompa, kellemetlen érzéstől a lüktető fájdalomig terjedhet a skála. A háttérben sokféle ok meghúzódhat – cikkünk segítségével most a legismertebb fülproblémáknak járunk utána.
Miért kopaszodnak a férfiak?
Ahogy telnek az évek, egyre magasabb lesz a homlokunk, ami akárhogy is nézzük, nem teszi előnyösebbé a kinézetünket. Mindkét nemre igaz, hogy nehezen éli meg, ha meglátszanak rajta az öregedés jelei…
Bejelentkezés
Új fiók létrehozása