Csontritkulás
(oszteoporózis)

A csontritkulás során folyamatosan csökken a csontok sűrűsége, emiatt azok meggyengülnek, és hajlamosabbak a törésre.
A csont sűrűségét és szilárdságát a benne lévő ásványi sók adják, nevezetesen a kálcium és a foszfor. A csontsűrűség szintentartásához a szervezetnek kálciummegfelelő ásványi anyagokból és más anyagokból történő utánpótlásra van szüksége, valamint kellő mennyiségben kell termelődniük bizonyos hormonoknak, mint a mellékpajzsmirigy-hormon, növekedési hormon, kalcitonin, ösztrogén és tesztoszteron. A szervezetnek megfelelő D-vitamin-utánpótlásra is szüksége van ahhoz, hogy a kálciumot felvehesse a táplálékból, és beépíthesse a csontokba. A D-vitamin a táplálékból szívódik fel, és a bőrben is képződik napfény hatására.
A csontok így képesek a változó követelményekhez alkalmazkodni, folyamatosan lebomlanak és újraképződnek, vagy átalakulnak. Ennek során a csontszövet kis területei felszívódnak és új csontszövet rakódik le. A változás az egészséges csontokban folyamatosan megy végbe. Az újraképződés mind a csontok alakját, mind sűrűségét érinti. Fiatalokban a csontok hosszukban és szélességükben is nőnek, ahogy a test növekszik. Később az élet folyamán a csontok vastagodhatnak, de a hosszuk már nem változik.
Mivel több csont képződik, mint amennyi felszívódik, a csontok sűrűsége a fiatal évek során egyre nő, és 30 éves korban éri el a tetőpontot. Ezt követően, ahogy a leépülés kerül túlsúlyba, a csontsűrűség lassan csökkenni kezd. Ha a szervezet nem képes fenntartani a megfelelő mennyiségű csont képződését, a csont veszít tömörségéből, a csontok egyre törékenyebbek lesznek, és kialakul a csontritkulás.

Fajtái
Az Egyesült Államokban körülbelül 8 millió nő és 2 millió férfi szenved csontritkulásban. ((Magyarországon 10.000 lakosra jutó, csontritkulásban szenvedő nők száma: 534, férfiak száma:133 fő.)) A csontritkulásnak fő típusa van: elsődleges oszteoporózis, mely spontán, illetve másodlagos oszteoporózis, mely más betegségek következtében alakul ki, és az eseteknek kevesebb, mint 5%-ában észlelhető. Másodlagos oszteoporózist okozhat krónikus veseelégtelenség és bizonyos hormonzavarok (különösen a Cushing-kór, a mellékpajzsmirigy és pajzsmirigy túlműködése, a hipogonadizmus, és a cukorbetegség). Gyógyszerek is okozhatnak másodlagos csontritkulást, például a kortikoszteroidok, a barbiturátok és a görcsoldók. A túlzott alkoholfogyasztás és dohányzás ronthatja a fennálló oszteoporózist, de önmagában valószínűleg nem idézi elő.
Az elsődleges csontritkulásnak három formája ismeretes: a menopauza utáni, az aggkori és az ismeretlen eredetű oszteoporózis. A legtöbb csontritkulásban szenvedő idős nőnek kombinált, változókor utáni és aggkori oszteoporózisa van.
Menopauza utáni oszteoporózis:A változókor (klimax) utáni csontritkulást (I. típusú oszteoporózis) az ösztrogén hiánya okozza. Ez az egyik fő női hormon, mely szabályozza a nőkben a kálcium beépülését a csontba. (I. típusú oszteoporózis jelentkezhet kasztrált vagy alacsony tesztoszteron szintű férfiakban, például idős korban; de még így is hatszor gyakoribb nőkben.) A tünetek általában 51 és 75 éves kor között, a havi vérzés megszűnése után alakulnak ki, de kezdődhetnek korábban vagy később is. Bár a változókor előtt a csontvesztés fokozatos, a menopauza után felgyorsul. A csontállomány 20%-a is elveszhet a menopauzát követő 5-7 év során. Nem minden nőnél azonos a változókor utáni csontritkulás kockázata. Például az alacsony testsúly két okból is növeli a csontritkulás veszélyét:

• A vékony nők csontjai kisebbek, mint a súlyosabbaké, még 30 éves koruk körül, a maximális csonterősség idején is.
• A vékony nőkben kevesebb a test zsírtartalma is, mint súlyosabbakban, így az ösztrogén-szintjük is alacsonyabb, mert a zsírszövet az ösztrogén egyes formáit aktiválja.

Panaszok, tünetek
A csontsűrűség csökkenése lassú, különösen azoknál, akiknek időskori csontritkulásuk van, így az első időkben a csontritkulásnak nincsenek tünetei. A betegek egy részének később sincsenek tünetei.
Egy idő után azonban a csont annyit veszít sűrűségéből, hogy összeroppan vagy törik, hirtelen jelentkező, erős fájdalmat vagy fokozatosan kialakuló sajgó fájdalmat és torzulásokat okozva. A hosszú csontok, így a kar vagy láb csontjai, inkább a végeken törnek, mint középen. A gerinc (csigolyák) esetében a törés a középső vagy alsó háti szakaszon alakul ki; ezeken a csontokon oszteoporózisban különösen gyakori a törés.
A csigolyák összeroppanásos törése bármely típusú csontritkulásban előfordulhat, ezt csontritkulásos törésnek nevezik. A meggyengült csigolyák összeroppanhatnak spontán vagy kis erőbehatás eredményeként. Tartós hátfájás jelentkezhet. A fájdalom általában hirtelen kezdődik, a hát egy bizonyos területén tapasztalható, és fokozódik, ha a beteg feláll vagy járkál. A terület nyomásérzékeny lehet. Rendszerint a fájdalom és a nyomásérzékenység néhány hét vagy hónap után fokozatosan megszűnik. Ha több csigolya is összeroppan, a gerincen rendellenes görbület ("púp") alakulhat ki, mely izomfeszüléssel és nyomásérzékenységgel, valamint alakváltozással jár együtt.
Más csontok is eltörhetnek, és ehhez gyakran egy kisebb ütés vagy esés is elég. Az egyik legsúlyosabb eset a combnyaktörés, időskorban ez okoz leggyakrabban rokkantságot, emiatt veszti el a beteg az önállátó képességét. Ugyancsak gyakori a csuklótáji törés, melyet Colles-féle törésnek is neveznek, különösen a menopauza után. Ráadásul a csontritkulásban szenvedő betegeknél a csont gyógyulása is lassabb.

Kórisme
Kis erőbehatásra, vagy anélkül bekövetkező csonttörés esetén veti fel az orvos a csontritkulás gyanúját, különösen idősebb nőknél. A csont ásványi anyag sűrűségének mérésével a csontritkulás már a törések bekövetkezte előtt is felismerhető. Számos gyors szűrőmódszer ismeretes a csukló és a sarok sűrűségének mérésére; a legmegbízhatóbb mégis a kettős energiájú röntgensugár-abszorpciometria (rövidítve DEXA), mellyel meghatározható a csontsűrűség a legvalószínűbb töréshelyeken: a csigolyákon és csípőtájon. A vizsgálat fájdalommentes, és kb. 5-15 percig tart. Azoknál hasznos, akiknél vélhetően nagy a csontritkulás kialakulásának kockázata, és akiknél bizonytalan a diagnózis. Előnyös a kezelés eredményességének követésében is.
Laboratóriumi vizsgálatok végezhetők a vér kálcium és foszfor szintjének meghatározására. További vizsgálatokra lehet szükség az oszteoporózishoz vezető, kezelhető betegségek kizárására. Ha ilyen betegségre derül fény, a csontritkulás másodlagos.

Megelőzés
A megelőzés általában sikeresebb, mint a kezelés - könnyebb megelőzni a csont sűrűségének elvesztését, mint helyreállítani azt elvesztése után. A megelőzés a csontsűrűség szintentartását vagy növelését jelenti, megfelelő mennyiségű kálcium és D-vitamin fogyasztásával, teherviselő tornagyakorlatokkal, és a betegek egy részénél bizonyos gyógyszerekkel.
A kívánatos mennyiségű kálcium és D-vitamin bevitele hatékony ellenszer, különösen a maximális csontsűrűség kialakulása előtt (azaz kb. 30 éves korig), de később is. Körülbelül 1500 milligramm kálcium és 400-800 egység D-vitamin ajánlott naponta. Két pohár, 200 ml, D-vitaminban gazdag tej, kiegyensúlyozott diéta és D-vitamin kiegészítés fontos, de sok nőnél kálciumpótlás is szükséges. Ehhez számos készítmény kapható; egy részük D-vitamint is tartalmaz.
A teherviselő tornagyakorlatok, például a séta és a lépcsőjárás, szintén fokozzák a csont sűrűségét. Nem fokozzák viszont a csont sűrűségét azok a gyakorlatok, melyek során nem kell a testsúlyt megtartani, például az úszás. A testmozgás ugyancsak fontos az egyensúly fejlesztésében, mellyel megelőzhető az elesésből származó törés. Érdekes, hogy menopauza előtti nőkben a nagyfokú testedzés, mint atléták esetén, a csontsűrűség kismértékű csökkenését idézheti elő, mert a túlzott mozgás csökkenti a petefészkek ösztrogén termelését.
Megelőzésére a biszfoszfonátok, például az alendronát és rizedronát, alkalmazhatók önállóan vagy nőknél ösztrogénpótló kezeléssel együtt.
Az ösztrogénpótló kezelés nőknél elősegíti a csont sűrűségének szintentartását. A kezelés a változókor után 4-6 éven belül elkezdve a leghatásosabb, de később is képes még a csontvesztést lassítani és a törés veszélyét csökkenteni. A hormonpótló kezelés alkalmazása menopauza után gondos körültekintést igényel, mert mellékhatások fordulhatnak elő, és megnő például a méhrák és kismértékben az emlőrák kockázata is. Az ösztrogén kiegészítése progeszteronnal a méhrák kockázatát csökkenti, de az emlőrákét nem.
A raloxifen egy ösztrogén hatású készítmény, mely az ösztrogénnél ugyan kevésbé hatásosan gátolja a csontvesztést, de az ösztrogéntől eltérően nincs káros hatása az emlőkre és a méhre. A raloxifent olyan betegekben alkalmazzák, akik nem szedhetnek, vagy nem akarnak ösztrogént szedni.

Kezelés
A kezelés célja a csontsűrűség növelése. Az első lépés a megfelelő mennyiségű napi kálcium és D-vitamin fogyasztás vagy bevitel.
A biszfoszfonátok (alendronát és rizedronát) bármely típusú oszteoporózis megelőzésére és kezelésére alkalmasak. Kimutatták, hogy hatásukra nő a csontállomány a csigolyákban és a csípőtájon, és csökken a törések gyakorisága. A biszfoszfonátokat felkeléskor, egyben kell lenyelni egy egész pohár vízzel (150-200 ml), és utána 30 percig nem szabad enni, más folyadékot fogyasztani, vagy gyógyszert bevenni. Mivel ingerelhetik a nyelőcső nyálkahártyáját, a gyógyszer bevétele után legalább 30 percig nem szabad lefeküdni, ezt követően is csak evés után.
Bizonyos esetekben, így nyelési nehézségben, a biszfoszfonátok nem szedhetők szájon keresztül. Ezen betegeknek egy másik biszfoszfonát, a pamidronát adható intravénásan. Továbbá nem alkalmazható a szer bizonyos nyelőcső vagy gyomorbetegségekben, terheseknél és szoptató anyáknál, alacsony kálcium vérszintű és súlyos vesebetegségben szenvedő betegeknél.
Mind a férfiak, mind a nők számára ajánlott a kálcium és D-vitamin pótlás, különösen, ha a vizsgálatok nem megfelelő kálcium felszívódást mutatnak. A férfiak esetében ösztrogén kezelésnek nincs értelme, de a tesztoszteronpótló kezelés hatásos lehet, amennyiben tesztoszteron szintjük alacsony. A biszfoszfonát kezelés is eredményt hozhat.
A kalcitonin, mely a csontlebomlást gátolja, szintén alkalmazható, főként azoknál a betegeknél, akiknek a csigolyájuk tört el, és nagy fájdalmaik vannak. A gyógyszer adható injekció és orrspray formájában is. Alkalmazásakor a vér kálcium szintje csökkenhet, ezt időnként ellenőrizni kell.
A naponta, kis adagban, injekciós formában adott parathormon növeli az új csont képződését, a csontsűrűséget, és csökkenti a törések valószínűségét. Ez az ígéretes gyógyszer még nem hozzáférhető.
A fluorid bevitele szintén növelheti a csont sűrűségét. Azonban az így kialakuló csont rendellenes és törékeny lehet, ezért szedésük általánosan nem ajánlott. Az újfajta fluoridok, melyek nem hatnak károsan a csont minőségére, még vizsgálat alatt állnak.
A csontritkulás miatt bekövetkező töréseket kezelni kell. A combnyak töréseinél gyakran ültetnek be részleges vagy teljes protézist. A törött csuklót begipszelik, vagy műtéttel teszik helyre. A csigolyák összeroppanásos törésére, mely súlyos hátfájással jár, a hátat támasztó gyógyfűzőket alkalmaznak.
Az összeroppant csigolyák helyreállíthatók csigolyaplasztikával. A csigolyánként 1 órás beavatkozás során polimetilmetakrilátot (PMMA) - egy akril "csont cementet" - fecskendeznek be az összeroppant csigolyákba, mely enyhíti a fájdalmat és csökkenti a deformitást. A kifoplasztika hasonló eljárás, melynek során egy ortopédiai ballont használnak a csigolyák eredeti alakjának helyreállítására, majd ezután fecskendezik be az akril csont cementet.

Artrózis
Az artrózis (korábban degeneratív artritisz, degeneratív ízületi betegség), az ízületi porcok és a környező szövetek idült betegsége, mely fájdalommal, merevséggel és funkciócsökkenéssel jár.
Az artrózis a leggyakoribb izületi betegség, és 70 éves korra bizonyos fokban a lakosság jelentős részében kimutatható. 40 éves kor előtt, sérülések miatt férfiakban gyakrabban fejlődik ki a betegség, mint nőkben. 40 és 70 éves kor között nőkben gyakoribb. 70 év után mindkét nemben azonos arányú. Az artrózis szinte minden gerinces állatban - így halakban, kétéltűekben és madarakban is - megfigyelhető. Mivel a betegség ennyire elterjedt az állatvilágban is, egyes szerzők úgy vélik, hogy az artrózis valamilyen ősi porcregenerációs mechanizmusból származhat.
A betegséggel kapcsolatban számos hiedelem él a lakosság körében - például, hogy az öregedés elkerülhetetlen velejárójának tartják az őszülő hajhoz, vagy a bőr változásaihoz hasonlóan; hogy nem okoz komoly mozgáskorlátozottságot; hogy nincs igazán hatékony kezelése. Bár az artrózis valóban gyakoribb idős korban, nem igaz, hogy csak az izületek életkorral járó kopásáról van szó. Valójában a porc struktúrájában és összetételében megjelenő mikroszkópikus változások a felelősek érte. A legtöbb betegben, különösen a fiatalabbakban nincs, vagy kevés tünet észlelhető; az idősek egy részében azonban súlyos mozgáskorlátozottság is kialakulhat.

Okok
Az egészséges ízületekben a súrlódás olyan csekély, hogy még a sok éves használat után is védettek a kopástól. Az artrózis leggyakrabban valószínűleg azoknak a sejteknek a szabálytalan működésével kezdődik, melyek a porc alkotórészeit állítják elő, például a kollagént (erős, rostos fehérjét a kötőszövetben) és a proteoglikánokat (a porc rugalmasságát adó anyagokat). Később a porc vízvisszatartóvá válik, ezért megduzzad, ellágyul, majd repedések jelennek meg a felületén. A porc alatti csontrétegben apró üregek képződnek, melyek gyengítik a csontot. Az ízület szélein csontkinövések jelennek meg (oszteofíták), melyek kívülről láthatók és tapinthatók. Végül a porc sima és síkos felszíne egyenetlenné és lyukacsossá válik, így az ízület már nem képes sima mozgásra, és külső behatások gyengítésére. Az ízület összes alkotórészének - a csontnak, az ízületi toknak (az ízületet körülvevő szöveteknek), az ízületi felszínnek (az ízületet bélelő szövetnek), az inaknak, az ízületi szalagoknak és a porcnak - romlik a működése valamilyen formában, és ezáltal az egész ízület megváltozik.
Az artrózis elsődleges (vagy idiopátiás), ha a betegség oka nem ismert (az esetek nagyon nagy része ilyen). Másodlagos artrózisról beszélnek, ha az ok valamilyen egyéb betegség vagy állapot, például a Paget-kór, vagy az ízület fertőzése, deformálódása, sérülése vagy túlterhelése. Bizonyos emberekben nagyobb a betegség kialakulásának veszélye, mert fokozottan vesznek igénybe egy-egy ízületet vagy ízületcsoportot (például öntödei munkások, szénbányászok, buszsofőrök). A térdízületi artrózis kockázata legtöbbször olyan foglalkozásokban jelentkezik, ahol sokat kell a térdet hajlítani. Érdekes, hogy az edzett hosszútávfutókban viszont nem nagyobb a betegség esélye. Ugyanakkor, a már meglévő artrózist gyakran rontja az ilyen típusú terhelés. Az elhízás szintén fontos tényező lehet főként a térd artrózisának kialakulásában, különösen nőkben.

Panaszok, tünetek
A tünetek általában fokozatosan jelentkeznek, kezdetben csak egy vagy néhány ízületben. A leggyakrabban érintett ízületek az ujjak, a hüvelykujj töve, a nyak, a derék, a nagylábujj, a csípő és a térd. Az első jel a fájdalom, mely tornáztatás, például súlyemelés (álló helyzetben) hatására csak erősödik. A betegek egy részében az ízület alvás vagy pihenés után megmerevedik, ez azonban az ízület mozgatásával kb. 30 percen belül megszűnik.
Ahogy az artrózis halad előre, az ízület egyre nehezebben mozog, és végül nem hajlítható vagy nyújtható teljességgel. A szervezet megkísérelheti helyreállítani az ízületet, de az újonnan keletkező porc, csont és egyéb szövet miatt az ízület megduzzad. Az egyenetlen porcfelület miatt az ízület mozgatáskor csikorog, nyikorog és ropog. A kézujjak végső és középső ízületeiben gyakorta csontos dudor nő (ezek az ún. Heberden- vagy Bouchard-csomók).
Az ízületek egy részében (például a térdben) megnyúlnak az ízületet körülvevő és megerősítő ínszalagok, s ezáltal a mozgás bizonytalanná válik. Máskor viszont a csípő vagy a térd megmerevedik, és mozgási tartománya beszűkül. Az ízület érintésre vagy mozgatáskor (különösen álláskor, lépcsőn mászáskor vagy járáskor) nagyon fájhat.
Az artrózis gyakran fejlődik ki a hátgerincben. Ennek leggyakoribb tünete a hátfájás. A gerinc porckorongjainak vagy ízületeinek károsodása általában nem okoz komoly fájdalmat és merevséget. Ha azonban a nyakon vagy a deréktájon a csontkinövések nyomják az idegszálakat, a beteg érzéskiesést, fájdalmat és gyengeséget tapasztal a lábában vagy karjában. Ritkán megesik, hogy a csontkinövés a gerinccsatornán belül nyomja a lábidegeket még kilépés előtt. Emiatt sétálás után jelentkezik lábfájdalom, mely helytelenül, csökkent alsó végtagi vérellátás (klaudikáció intermittensz) gyanúját veti fel. Ritkán a csontkinövés a nyelőcsövet nyomja, és megnehezíti a nyelést.
Az artrózis évekig változatlan maradhat, vagy nagyon gyorsan romolhat, de az esetek többségében lassan romlik a tünetek megjelenése után. Sok betegben alakul ki bizonyos fokú rokkantság.

Kórisme
A kórisme a jellemző tüneteken, a fizikális vizsgálaton és az ízületi röntgenképen (a csontok megnagyobbodásán és az ízületi rés beszűkülésén) alapszik. 40 éves korban már sok emberben kimutathatók artrózisos elváltozások a röntgenfelvételeken, főként a teherviselő izületekben, így a csípőben és a térben, panasz azonban csak az esetek felében jelentkezik. Ugyanakkor, a röntgen nem a legalkalmasabb az artrózis korai felismerésére, mert nem jelzi a legelső, porcban kialakuló elváltozásokat. Emellett a röntgen elváltozások alig mutatnak párhuzamot a panaszokkal. Például csupán kis elváltozások lehetnek súlyos fájdalom mellett, vagy nagyobb eltérések ellenére nincs, vagy csak nagyon kevés panasz.
A mágneses rezonancia vizsgálattal (MRI-vel) a porc korai elváltozásai is kimutathatók, de ez ritkán szükséges a kórisme felállításához. Ugyanakkor az MRI túl drága eljárás a mindennapi használathoz. Nincs jellemző laboratóriumi vérvizsgálat artrózisban, de segít kizárni más betegségeket (így a reumatoid artritiszt).

Kezelés
Megfelelő tornával (nyújtó, erősítő és testtartást javító gyakorlatokkal) megőrizhető a porc épsége, növelhető az ízület mozgástartománya, és erősíthetők a környező izmok is, melyek ezáltal jobban tudják csillapítani a terhelést. A tornázást ellensúlyozni kell a fájó ízületek pihentetésével, de a teljes kímélés inkább rontja, mintsem javítja az artrózisos ízület állapotát. A szokásosnál puhább székek, heverők, matracok és autóülések súlyosbíthatják a tüneteket, ezért inkább egyenes háttámlájú, magas ülésű székek (pl. konyhai vagy étkező székek), kemény matracok vagy ágybetétek (sok bútorüzletben kaphatók) ajánlatosak.
A hátgerinc artrózisa gyakran javítható speciális tornával, súlyos fájdalom esetén pedig háttámaszra vagy gyógyfűzőre lehet szükség. A torna izomerősítő, valamint könnyebb aerob gyakorlatokat is tartalmazzon (pl. sétálást, úszást és kerékpározást). Ha csak lehet, a beteg folytassa szokásos napi teendőit, ne hagyja abba normális tevékenységét, így hobbiját, munkáját. A tevékenységeket úgy kell módosítani, hogy kerülje a hajlongást és ezzel azt, hogy az artrózisos fájdalom erősödjön.
A fizikoterápia, esetleg hőkezeléssel kiegészítve, segíthet. A meleg a merevség és feszülés oldásával javítja az izmok működését. A fájdalmat csökkentendő alkalmazható hűtés is. Némelyik ízület védelmére rögzítő sínek és támaszok (pl. sétapálca, mankó, fűző vagy akár járókeret is) használhatók a fájdalmas mozgások elkerülésére. A járás keltette fájdalom mérséklésére a cipőbe betét helyezhető. Képzett terapeuták által végzett masszázs, nyújtás, illetve a diatermiával vagy ultrahanggal végzett mély hőkezelés előnyös lehet.
A gyógyszereket a torna és a fizikoterápia kiegészítésére használják. Egyedül vagy kombinációban alkalmazva nem változtatják meg az artrózis kórlefolyását, de enyhítik a fájdalmat, és így segítik a megfelelő gyakorlatok elvégzését. Sokszor csak egy egyszerű fájdalomcsillapító, pl. paracetamol szükséges. Nem-szteroid gyulladáscsökkentőt is szedhet a beteg a fájdalom és az ízület duzzanatának csökkentésére. Ez utóbbiak csökkentik az ízületi fájdalmat és gyulladást. A ciklooxigenáz-2 (COX-2) bénítók (koxibok) a nem-szteroid gyulladáscsökkentőkkel egyenlő mértékben csökkentik a fájdalmat, de kevesebb gyomor-bélrendszeri mellékhatásuk van. A gyomor-bélrendszeri betegségekben szenvedők számára előnyösebb a szedésük. Néha másféle fájdalomcsillapító szükséges, például a cayenne borsból származó bőrkrém - hatóanyaga a kapszain, az ízület feletti bőrre kenve.
Ha az ízület hirtelen gyulladásba jön, megduzzad és fájni kezd, az ízületi folyadék nagy részét le kell szívni, és kortikoszteroid injekció adható közvetlenül az ízületbe. Ez azonban általában csak rövid időre segít, és a kezelt ízületet nem szabad túl sokat használni, mert károsodás következhet be. Az ízületbe adott sorozatos hialuronsav (a normális ízületi folyadék alkotórésze) injekciók tartósan és lényegesen enyhíthetik a fájdalmat néhány betegben. Bizonyos táplálék kiegészítők (mint a glukózamin és a kondroitin-szulfát) esetleges jótékony hatását még vizsgálják artrózisban.
Ha az említett kezelési módok nem javítanak a beteg állapotán, műtéttel lehet próbálkozni. Némelyik ízületbe, leginkább a csípőbe és a térdbe, protézis ültethető be; a műtét általában rendkívül látványosan javítja a mozgást és a működést, és drasztikusan csökkenti a fájdalmat. Ha tehát az ízület állapota leromlik, fontolóra kell venni mesterséges ízület beültetését. Mivel az ízületi protézisek nem tartanak örökké, fiatal betegekben gyakran halasztják, amilyen sokáig csak lehet, hogy elkerülhető legyen a protézis cseréje.
A porcsejtek helyreállítására számos módszer alkalmazható fiatal, artrózisos betegekben, hogy a porc kis sérüléseinek gyógyulását elősegítsék. Ezek az eljárások azonban kiterjedt porcsérülésekben nem eredményesek, ahogy az idősekben rendszerint tapasztalható.

Forrás: drinfo.hu